Mazsihisz: egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk
doUbre.jpg

Mazsihisz: egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk

  • narancs.hu
  • 2019. március 14.

Kultúra

Döbrentei Kornél és Takaró Mihály is állami kitüntetést kapott a nemzeti ünnep alkalmából.

A Mazsihisz honlapján közleményt jelentetett meg, melyben azt kifogásolják, hogy két, antiszemita megszólalásairól elhíresült irodalmár kapott állami kitüntetést március 15. alkalmából.

Döbrentei Kornél olyanokat mondott, hogy a zsidóság „nem éppen a honszerető, nyájas népréteg szerepében tűnik fel”, de felszólalt felszólalt „a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen“ is. Döbrentei megnyilvánulásait Kertész Imre is antiszemitának minősítette, és Döbrentei miatt lépett ki az írószövetségből mintegy 160 író, köztük  160 író, köztük Nádas Péter, Szabó Magda, Esterházy Péter és Konrád György.

Takaró Mihály Kertész Imre Nobel-díja után nem csak azt fejtette ki többször, miért gyengék az ő művei, de rendszeresen érvelt a mellett is, hogy miért nem magyar Kertész Imre.

A Mazsihisz a kitüntetések kapcsán azt írja:

A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.