ACompost egyike a finoman lendületes (és német) zenék legendás kiadóinak. Eme kiadványuk, mint címe is mutatja, immár a százas sorszámot viseli - megannyi év és mind a zene jegyiben stb. stb. meg mindegy is, ünnep kedvéért még nem vesz meg az ember egy lemezt, még akkor sem, ha azon percenként csatolják vissza Trianont. Mert a lényeg az a húsz szám, amely most elénk tétetik, s azok zömmel hibátlan darabok, amit, mondjuk, készítőik eddigi munkásságát ismerve, legalábbis elvárhatunk tőlük. A kettő közül (ha már választani kell) talán az első CD az erősebb - rögtön a klasszikus Trüby Trio-szám, a Galicia Zero dB-remixével indít - ez a rafináltan absztrakt latin-funk-izé azután megadja a kezdőlökést, s jöhet a Fauna Flash Wei Chivel, a Kyoto Jazz Massive (a király japcsi zenékről majd később), meg a Les Gammas, azután egy különösen finom item a Salvador Grouptól, de a legütősebb talán mindegyik közül a Syrup álnevű társaság D/A/D című funk őrülete, ami mindenekelőtt elsőrangú tánczene. Az első diszket viszont egy lassú darenbéz és egy enyhén elborult Beanfield után a Worldless People aljasul nyolcvanas retrodarabja zárja, hogy a folytatás átmenet nékül startolhasson némi bossanovával, azután experimentálisabb darabok jönnek, majd mindenek tetejébe az öntet egy afro-funk alapvetés (a Supersempft Wewa című műve, mondjuk ki, emlékmű, ahová koszorúzni járnak majd a rongylábú attasék), a végén egy kis krimidzsessz meg hiphop, s kész az egész. Valami ilyesmire gondolhatott az a nyomorult, aki először merte leírni a nu jazz címkét, és tán nem is tudta, hogy egy müncheni kiadóról beszél, ahonnan árad a jó, és sosem fogy majd ki, akár a sörhab.
