Térey János: Mondhatjuk utólag, hogy ezek a könyvek ennek a mostani munkának az előkészületei. A Varsó- és a Drezda-könyv sok szempontból részlegesen valósította meg az eredeti koncepciót, míg ez a mostani kielégíti az elképzeléseimet. A szerkezet kérdése mindig izgatott, mert elbeszélői hajlam is van bennem, és ahhoz, hogy ezt a költészetben kibontakoztassam, szükségem van egy szilárd szerkezetre. Ennek a lehetőségét láttam ezekben a idő- és helyválasztásaimban. Önálló, belakható világot akartam teremteni, saját törvényekkel, éghajlattal és lakosokkal. Olyan ez, mintha egy adott anyaföldet megsokszoroznál, és többfélét hoznál létre. Túlzó szavakkal, de mindegyik egy genezistörténet. Úgy indul, mint egy film. Csinálsz egy kasztingot, kiválasztod, ki játszik majd, és megtalálod a megfelelő kulisszákat is, amelyek befogadják a szereplőket. A kérdés másik részére pedig azt válaszolom, hogy eredendően hajlok a katasztrofizmusra és a szkepticizmusra. A kettő nem feltételezi egymást, de az előbbi olykor betetőzheti az utóbbit.
MN: Az eddig elmondottak sok tekintetben már a Paulus tulajdonságait is pedzik. A könyv műfaját hogyan határoznád meg? Elbeszélő költemény, verses regény?
TJ: Valami keverékről van itt szó. Elbeszélő költemény annyiban, hogy történelmi alapon is nyugszik. A világháborús fejezetek hozzák be az eposzi jelleget. A verses regény annyiban igaz rá, hogy az mindig jelenkori állapotokat fest, jelenkori reflexiókkal él, mindig empirikus a világképe, lírai és szubjektív kitérőket, betéteket használ, ezek a jegyek itt szintén megtalálhatók.
Az első irodalmi ihletet az Anyegin adta. Ezt a formát persze a könyv aztán felszámolta, messzire került a tizenkilencedik századi liberális eszmekör válságaival szembenéző műtől, de mindenképpen az Anyegint nevezném ebből a szempontból kályhának. A második meghatározó mintát az Isteni színjáték Pokol része jelentette, ha a hangütésre gondolok vagy a függelék katlanábráira.
MN: Lássuk a hősöket, tehát Pál apostolt, Paulust, a német tábornokot és Pált, a budapesti hackert. Első ránézésre elég nehéz őket öszszehozni. Ebben a háromszögben Pál apostol csak reflektáltan jelenik meg, nincs önálló narratívája, míg a másik két "Pálnak" igen. Első olvasás utáni tapasztalatom, hogy míg a ritmus, a költői szöveg belső rimei végigvezetnek a könyvön, addig a szerkezeti rímeket nem mindig látom.
TJ: Az utóbbi két Pál, a vaskalapos, de a náci ideológiával korántsem rokonszenvező tábornok és az anarchista hacker feltételezi egymást, mintha egymás szuperegói lennének. Mindkettőjüknél van valami tisztogatói, valami inkvizítori jelleg. Lásd, amikor a Wehrmacht belép Ukrajnába és elér a Volgáig, akkor valamiféle irgalmatlan keresztes hadjáratról van szó, amelyben a kezdeményező félnek el kell buknia. Amit pedig korunk hőse, a hacker művel, az is hasonló annyiban, hogy itt a szabadság éthosza forog kockán, a hacker az információ szabadságáért küzd, a vírusirtónak meg az a dolga, hogy ezt a figurát lefülelje, hatástalanítsa mint kártékony bűnözőt. Egyfajta szabadságharc folyik. Nem tudod és nem is akarod eldönteni, melyik oldalon állsz.
MN: Pál apostol helye még tisztázatlan.
TJ: Az Újtestamentum úgy is olvasható, mint egy pikareszk regény, amelyben Jézus mellett Pál a másik főszereplő, akinek az élete igen pontosan dokumentált, olyannyira, hogy pontról pontra rá lehet játszani a cselekményvezetésben, vagyis elég sok fogódzót kínál az irodalmával együtt. A könyvben ennek az életnek a történetét kijátszottam a fikció felé. Most csak arra a dramaturgiai és tartalmi kereszteződésre utalok, amikor mindketten, a tábornok Paulus és a budapesti hacker is, kényszerhelyzetbe kerülnek. Az első esetben az ismert stratégiai okról, a második esetben pedig lelki okról van szó. Paulus végig hajthatatlan marad, míg Pál alakoskodásainak sorozatát végül megszakítja, felszámolja az adatállományt és kitör a cybertérből. Kettejük "közös", virtuális terepe a hadszíntér. A sztálingrádi részben világos, hogy ez egyetlenegy élet egyetlen mozgástere, alig van intim környezetre, hinterlandra utaló hivatkozás. A másik hadszíntéren a szabadság minden centiméteren érvényesül. A nettől kezdve a Hajógyári-szigeten át az operabálig megrajzolható helyszínek övezik azt az életformát, amit Pesten űzni lehet. A három figura viszonyát tehát úgy lehetne megragadni, hogy itt van ez a kettő, akik fordulatot végrehajtó doppelgängerek, hátuk mögött pedig egy súlyos apafigura áll, a maga saulusi előéletével.
MN: Ilyen világ felépítéséhez alapos történeti-filológusi háttér- vagy élőmunka szükséges. Ezt a benyomást a jegyzetanyag is megerősíti.
TJ: Az elején, mint a mesében, volt valami sugallat, ekkor jött be a Pál-figura. Hajnali félálom-periódusra emlékszem meg egy reggelre, amikor ezt átgondoltam. Történetre volt szükségem, amihez hőst találtam. Belenéztem a naptárba, János-Pál napja, ez pedig a megerősítést adta. Az ihletet olyan erősen éltem meg, hogy már nem volt időm egy elkülöníthető felkészülő periódusra. A szöveg kidolgozása és a búvárkodás mindenféle irodalmakban egyszerre zajlott. Azt mindenesetre mondhatom, hogy egyetlen fiktív forrás sincs.
MN: Szt. Pál, Paulus, Pál. A névmágia mennyire sodort el?
TJ: Ha a Drezda-kötetre gondolsz, emlékezhetsz rá, hogy ott már felbukkant az egyik hősöm. A költői kifejezés terén mindig megvolt bennem egyfajta militarista hajlandóság. Abban a kötetben ezt az alakot csak részben használtam ki, maradt még a figurában jócskán kíváncsiságra ingerlő tartalék. Ebben a koncentrikus és szimmetrikus szerkezetű könyvben Paulus jól jött kiegészítő figuraként.
MN: Nem tartottál attól, hogy túl kézenfekvő korunk hősének hackert választani? Nem túl emblematikus vagy banális egy ilyen húzás?
TJ: Nyilván volt benne ilyesfajta kockázat. De ahhoz, hogy valakit ilyen inkvizítori feladatokkal "bízzak meg", a hacker volt a legmegfelelőbb. Ameddig létezik az internet és a cybertér, addig a vírusok is léteznek, vagyis ameddig mi vagyunk, a vírusok is velünk maradnak, mi több, biztosan túlélnek bennünket. Ez a világ kellőképpen konstans, nem nagyon fog változni. Ebben a világban a hacker figurája annyira állandó és megkerülhetetlen, olyan standard hős, mint annak idején az úrhatnám polgár vagy a képzelt beteg.
MN: Egyszerre gondolom azt, hogy az úgynevezett hackervilág nem a te világod, másrészt mégis nagyon személyesnek vélem a szereplődet.
TJ: Az anyag kényszerítette ki, hogy meg tudjam jeleníteni ezt a hőst. Hackerekkel kellett hogy beszéljek, és szorgalmasan jegyzeteltem. Azokat a passzusokat, amikor Pál az adatbázis kiirtásáról beszél, nem tudtam volna megírni három-négy órás szakmai tárgyalások nélkül. A bőrömből persze nem tudok és nem is akarok kibújni, de például egy művész főhőstől rettentően ódzkodtam volna.
MN: Nagy területeket kerítettél be. Úgy érzed, hogy valaminek a végére jártál? Milyen volt a befejezés? Kimerülés, fáradtság, üresség?
TJ: Először is megnyugodtam. Maga a finis nem volt katartikus élmény, csak megnyugvás, elkezdtem hosszasan pihenni. Ugyanakkor meg tudtam lepni magam számtalan ponton. A szeptemberi események például hátborzongatóan állnak párbeszédben a könyvvel. Egészen konkrét vonatkozások rajzolódtak ki utólag, és változtatták néhány helyen profetikussá a sorokat, ezek utólag óhatatlanul felfeslettek. Emlékszem, amikor Szegedre utaztam felolvasni, azon morfondíroztam, hogy előhozakodjam-e az utolsó fejezettel, és a vonaton feltűnt, hogy két negyvenhetedik versszak van a végén, tehát elgépeltem. Ezt összeadtam, négy plusz hét, ugye az tizenegy. Hányadik fejezet, kilencedik. Vagyis megkapod a dátumot. Aztán ott van az ikertornyok összeomlása, ami a könyvben Oroszország kalinyingrádi területén történik. Ez egyébként szó szerinti egyezés is. Nálam viszont az egyik torony a regényidőn belül még állva marad.
Jánossy Lajos
