magyarnarancs.hu: Gyakran ellátogatnak a kiállításaik megnyitóira?
Gilbert: Minden esetben mi tervezzük meg a kiállításainkat teljes egészében a katalógustól a meghívóig, mindez a művészetünk része. Ha csak tehetjük, elmegyünk a megnyitókra, beszélgetünk a látogatókkal, válaszolunk a kérdésekre.
magyarnarancs.hu: Budapesten legutóbb 1992-ben az egykori Ernst Múzeumban volt önálló kiállításuk A világegyetem képei (The Cosmological Pictures) címmel. Miben más az üzenete a jelenlegi kiállításnak?
George: Második alkalommal jöttünk Budapestre. Fontosnak tartottuk, hogy elhozzuk a képeket az itt élő közönségnek, mivel ez az egy lehetőségünk van arra, hogy beszéljünk hozzájuk. A világunkban az elmúlt években bekövetkezett társadalmi változások hívták életre a képeket, és úgy gondoltuk, hogy fontos minél több helyszínen bemutatni őket.
Gilbert: A képek erőteljes vizualitása is azt szolgálja, hogy az emberek értsék, mondandónk van számukra. Nem kedveljük az olyan műveket, amelyek nem akarnak közölni semmit.
magyarnarancs.hu: Művészi pályafutásuk 1969-ben az Élő szobrokkal (Living sculptures) kezdődött. Nyilatkozataikban hangsúlyozzák, hogy máig „élő szobroknak” tartják magukat. Mit jelent pontosan a meghatározás?
Gilbert: A hatvanas évek végén az ötlet alapja az a gondolat volt, hogy mint élő emberek képesek vagyunk beszélni a közönséghez. Úgy gondoltuk, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy művészetünkkel üzenetet adjunk át, így alakultak ki az Élő szobrok. Később ugyanebből a gondolatból kiindulva kezdtünk képeket készíteni és jöttünk rá, hogy a képeken keresztül is képesek vagyunk beszélni.
George: Munkásságunkat szobrokként kezdtük, és művészetünket máig a szobrászathoz érezzük a legközelebb. Az itt kiállított munkákat is elsősorban szobrászi munkáknak tartjuk, és nem képeknek.
magyarnarancs.hu: A kezdeti performatív munkáikra sem szeretik a „performance” szót használni. Miért van ez?
George: A performance-művészet mindig valamilyen szélsőséges céllal közelít a társadalom felé. Többnyire együtt jár egy csomó kosszal, érthetetlen hangokkal és egyéb furcsaságokkal. Mi egy szélesebb réteghez szeretnénk szólni a munkáink révén.
Gilbert: A performance-művészet időben zajlik, így eleje és vége van – nekünk viszont nincs. Az élő szobor örökké tart – a hátrahagyott képeink révén. Nincs szükségünk a performativitás kategóriájára, hiszen mi magunk vagyunk a művészetünk.
| ||
magyarnarancs.hu: Több alkalommal említik, hogy önök „két ember, de egy művész”. Szükséges ehhez, hogy kettejük személyisége nagyon hasonló legyen?
George: Nem szükséges. Az, hogy két részből állunk, mégis egyek vagyunk, ugyanolyan típusú létezés, mint ahogyan a világon szinte minden létezik, akár az állatvilágban, akár más élőlények esetében. Ez hatalmas erőt is ad.
Gilbert: Persze ez azért is van, mert nem szeretnénk egyedül lenni, ahogyan senki sem. El sem tudom képzelni, hogy művészként egyedül üljek a műteremben egy üres vászon előtt. Rémisztő még belegondolni is. Nagyon felszabadító, hogy bármikor meg tudom kérdezni George-ot, mit hogyan csináljak. Egyedül biztosan önbizalom-hiányosak lennénk.
magyarnarancs.hu: A legtöbb művészpáros legfeljebb egy-két évtizedig marad együtt. Igaz, önök házastársként is egy párt alkotnak.
Gilbert: Nagyon egyszerű. Azért vagyunk ilyen sokáig együtt, mert nyerni szeretnénk. És mert sokat nevetünk. Sosem adjuk fel, sosem hátra nézünk, mindig előre, mindig a következő képünkön gondolkozunk. Az itt kiállított munkákat négy éve készítettük, és épp 1 hete fejeztünk be egy több mint száz képből álló újabb anyagot, melyeket októberben szeretnénk kiállítani.
George: Az alkotói folyamataink megosztása egy csodálatos, már-már misztikus dolog, mivel egy általunk közösen teremtett világban élünk és dolgozunk. Az otthonunk, a múltunk, az archívumunk, a filozófiánk, a vallásunk – egy közös világot jelentenek, ebből tudnak megszületni a munkáink. A formavilágunk kialakítása is közös folyamat volt.
magyarnarancs.hu: Az itt kiállított, 2013-ban készült képek – ahogy azt a megnyitón is elmondták – olyan fogalmakat járnak körül, mint „a halál, a remény, az élet, a félelem, a szex, a pénz, a faj és a vallás”. Hogyan változott a képek aktualitása az elmúlt négy évben?
George: Ezek a munkáink hónapról hónapra, évről évre egyre aktuálisabbak és relevánsabbak. Azok, akik eleinte nem igazán értették a képeket, rögtön több értelmet találtak bennük például az egy évvel ezelőtti nizzai támadás után. Az életben maradottak számára ezek a képek nem is lehetnének relevánsabbak.
Gilbert: A képek ma sokkal erőteljesebben reprezentálják napjaink világát, mint 2013-ban. Talán Magyarország kevesebbet változott azóta, de a nyugat-európai nagyvárosok, köztük London, ahol mi is élünk, vagy Észak-Amerika rengeteget változott az elmúlt négy évben. És ez a változás, úgy gondoljuk, a mi életünkben nem is fog megállni.
George: Ahogyan a történelem folyamán Magyarországot is lebombázta Németország, majd Oroszország, minket lebombáztak a németek, az írországi katolikusok, majd a muszlimok. Lassan a világon mindenki kapcsolódik ezekhez a ma is zajló háborús folyamatokhoz. Még aki vidéken él, az is látja a tévében vagy olvassa az újságban, hogy mi történik nap mint nap. A háborús környezet határozza meg a mindennapjainkat, amit közösen hoztunk létre. Mindannyian felelősek vagyunk valamiképp.
magyarnarancs.hu: Hogyan kapcsolódnak művészként ezekhez a társadalmi történésekhez?
George: A legtöbb művész témája maga a művészet. A mi művészetünk témája viszont maga az élet. Ez épp az ellentéte. Szeretnénk hatást kiváltani és részt venni a folyamatokban. Úgy gondoljuk, azért vagyunk itt, hogy az emberiség eddigi áldozatainak értelmet adjunk. Sokan kerültek börtönbe, lettek üldözöttek azért, hogy egy szabadabb, fejlettebb világban élhessünk. Szeretnénk továbbvinni ezt a folyamatot.
Gilbert: Úgy gondoljuk, ehhez elsősorban egyfajta megvilágosodásra van szükség, amelynek segítségével képesek vagyunk megszabadítani magunkat a vallás kötelékeitől, mivel elsősorban vallási háborúk között élünk.
magyarnarancs.hu: Mi a víziójuk az ideális jövőről?
Gilbert: Amiért mi a művészetünkkel is harcolunk, az a szabadság és a közösségi értékek. Szeretnénk, hogy az emberi lény az univerzum középpontjaként létezhessen. Hisszük, hogy az emberiség megérdemli ezt a szabadságot.
magyarnarancs.hu: Mennyiben utópisztikus ez a jövőkép?
George: Úgy gondoljuk, inkább a jelen utópisztikus. A valaha volt legkiváltságosabb korban élünk. Budapest, ahol utoljára 25 évvel ezelőtt jártunk, teljesen megváltozott, az embereken érződik a szabadság, például mindenki félmeztelenül járkál. Minden egészen más, mint 25 éve. A nyugati világ is egyre kiváltságosabb, egyre több mindenhez férhetünk hozzá, kulturális szempontból is: egyre több verset fordítanak le különböző nyelvekre, egyre több zenét, filmet és könyvet érhetünk el. Az öltözködésünket illetően is egyre nagyobb szabadságunk van: amikor gyerek voltam, lehetett választani, hogy kék, zöld vagy szürke pólót szeretnék-e felvenni. Ma már szinte bármilyen színben és bármilyen felirattal kaphatok pólót, ha szeretnék.
magyarnarancs.hu: Mit gondolnak a Brexitről?
Gilbert: Szerintem a Brexit mindössze arról szól, hogy Anglia saját magát szeretné kormányozni. Ez mindig is így volt, soha nem szerettünk volna része lenni a nagy Európának. A britek azt szeretnék, hogy egyedül ők döntsenek arról, mi történik velük, ne egy náluk nagyobb Európa vagy mondjuk Németország.
George: Az emberek félreértik a helyzetet. Azt gondolják, hogy Nagy-Britannia el akarja hagyni Európát. Nem erről van szó, hiszen mi is Európa része vagyunk. Magyarországon más a helyzet, itt a lakosság majdnem 100 százalékban magyar. Anglia, különösen London, ahol mi is élünk és dolgozunk, 100 százalékban globális, internacionális város. A londoni National Gallery európai művészettel van tele, az éttermeink a legkülönbözőbb európai nemzetek ételeit kínálják. Nem Európát akarjuk elhagyni, nem is tudnánk, hanem Brüsszelt.
magyarnarancs.hu: Mit kell tudni az alkotói módszerükről, hogyan készülnek a képeik? Ha jól gondolom, az itt kiállított képekhez számítógépet is használnak.
Gilbert: Korábban fotónegatívokkal dolgoztunk, amelyeket mi magunk hívtunk elő. Ma azonban már számítógéppel készítjük a képeket. A metódus ugyanaz, csak a technika változott.
George: Fontos, hogy a munkát ettől még nem a számítógép hozza létre, hanem mi. A világon több száz millió ember használ számítógépet, mégiscsak mi hoztunk létre ilyen képeket, mint amelyek itt láthatók.
Gilbert: Minden a vízión múlik, hogy hogyan hozod létre, az másodlagos. Ha van víziód, akkor lesz belőle valami, ha nincs víziód, akkor nem lesz semmi. A mi víziónk, hogy minél erősebben tudjunk kapcsolódni az emberekhez, a képeink közönségéhez.
magyarnarancs.hu: Mire számítanak, hogyan fogadják majd Budapesten a kiállítást?
George: Egyelőre nem tudjuk, kik nézik meg a képeket, de remélhetőleg a média segítségével sok látogató jön majd. Sokszor az emberek azért nem járnak el a kiállításokra, mert nem is tudják, hogy léteznek.
Gilbert: Fontosnak tartjuk a média szerepét. Nem lesz már sok alkalmunk kiállítást rendezni, és főleg jelen lenni saját kiállításainkon. Ezért látogatjuk mi magunk is a megnyitókat.
