Potom 3 milliárd forintért vette meg a magyar állam Munkácsy Mihály Golgotáját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. január 9.

Kultúra

Az eladó Pákh Imre volt.

A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón az MTI tájékoztatása szerint. A festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől, akitől évek óta próbálták megszerezni a festményt, de sokáig nem tudtak megállapodni a vételárról.

Most viszont már igen.

false

 

Fotó: MTI

A 444.hu azt írja, hogy a Golgotát 1884-ben festette Munkácsy Mihály Párizsban, majd 1887-ben Amerikába vitték, ahol egy amerikai üzletember megvásárolta. 1988-ban vette meg Julian Beck amerikai kereskedő, aki 1991-ben hozatta kölcsönzéssel Magyarországra kiállítás és restaurálás céljából, 1993-tól Magyarországon volt látható kiállításon. Julian Beck a képet felajánlotta megvételre a magyar államnak, amely azonban elzárkózott ettől. A képet 2003-ban Pákh Imre műgyűjtő vásárolta meg és letéti szerződést kötött a kiállító múzeummal 2004-ben, 2006-ban és 2012-ben.

Így most már a Munkácsy-trilógia mindhárom festményének – a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota – rendezett a tulajdoni viszonya, mindhárom kép magyar állami tulajdonban van, a műalkotásokat pedig hosszú távon is a debreceni Déri Múzeumban helyezik el – fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője az Országház Munkácsy-termében tartott bejelentésen.
"Ez egy fontos hír a magyar kultúra kedvelőinek, fontos hír a Munkácsy-rajongóknak", Debrecen és az ország egésze is gazdagodott – mondta a politikus. Kósa Lajos felidézte, hogy a képek először 1995-ben a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt, majd azt is felelevenítette, hogy a Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2015-ben vette meg a magyar állam – a Magyar Nemzeti Bank Értéktár-programja keretében – a kanadai Hamilton Galériától.
A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.