Katonák és alkotók - Molnár Áron színész, rapper, aktivista

  • Soós Tamás
  • 2019. január 9.

Interaktív

Azért foglalkozik a noÁrban közéleti rappel, hogy egyszer majd ne kelljen félni Magyarországon. Ellenzéki balekoskodásról, függetlenségről és a Figyelő-ügyről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ujj Mészáros Károly legújabb filmjében a rendszer ellen lázadó punkot játszol. Testhezálló a szerep?

Molnár Áron: Nem mosnám össze a noÁrt és a színész Molnár Áront. Vállalom noÁrként a közügyek melletti kiállást, Balázs pedig egy szerep, amit színészként eljátszottam.

MN: Az emberek fejében valószínűleg nem válik szét ilyen élesen a kettő. Azt látják, hogy az X – A rendszerből törölve c. filmben is olyasvalakit alakítasz, aki pontosan megfogalmazott ügyekben lázad.

MÁ: Csak olyan szerepet vállalok már, ami a szívügyemmé tud válni. Ezért hagytam ott a Vígszínházat is. Először egy kisebb nyomozószerepre nézett meg Ujj Mészáros Károly, de abban nem mozogtam otthonosan. Ehhez a sráchoz viszont rögtön közel tudtam kerülni, mert a tombolásának célja van. Azt keresi, hogyan lehetne igazságot szolgáltatni a rendszerben.

MN: Mivel nem tudtál azonosulni a Vígben?

MÁ: Nem a Víggel volt a baj, hanem egy bizonyos szellemiséggel. Amikor nem csapatmunkaként tekintenek az előadásra, hanem valaki megmondja, mi lesz, és a többiek végrehajtják a parancsot. Ez egy rendezői attitűd. Van, akinek katonák kellenek, és van, akinek alkotók. Nekem alkotók. Ha nem gondolkodunk együtt, elvész az alkotás lényege, mert az előadás nem tud a színész ügyévé válni, és az ember végrehajtóvá redukálódik. Úgy mentem a Vígszínházba, hogy mindenből ki akartam venni a részem. Marton Lászlóval volt a Színművészetin egy iszonyú jó Ibsen-kurzusunk, utána hívott el a Játék a kastélyban előadásba a Vígbe. A zeneszerzőt játszottam, aki az egyik jelenetben meghallja fürdés közben, hogy hazaért a felesége. Kitaláltam, hogy vizes hajjal, törölközőben jövök be a színpadra. Mire Marton csak annyit mondott: „Áron, csináltunk ilyesmiket a Színművészetin, de ez most nem olyan.” És ez a „nem olyan” szép lassan rányomta a bélyegét az ottlétemre. Úgy éreztem, csak egy csavar vagyok a gépezetben, aki nem szólhat bele semmibe, mindent a feje fölött döntenek el.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Elképzelhető, hogy nem voltak elég jók az ötleteid?

MÁ: Nem azt mondom, hogy minden jó, amit kitalálok. Azzal volt bajom, hogy sokszor meg sem hallgatták az ötleteimet. Egy idő után azt vettem észre, hogy már nem a szerepen gondolkodom, hanem azon, hogy milyen viselkedési formát vegyek fel, hogy ne sérüljek. Igyekeztem nem kérdezni, nem visszabeszélni, csak teljesíteni. Közönyös lettem, és ez nekem rettenetesen rosszul áll. Úgyhogy 2015-ben felmondtam, és azóta függetlenként dolgozom.

MN: Szabadúszóként viszont háttérbe szorult az életedben a színház. Miért?

MÁ: Függetlenként két évig csupa olyan előadásban és filmben vettem részt, ami mellé teljes szívvel oda tudtam állni. Miskolcon 27 évesen eljátszottam Ványa bácsit életem egyik legjobb, legőrültebb előadásában. Az Örkényben Mácsai Pál az osztályfőnökömmel, Gálffi Lászlóval rendezett Az ügynök halálában. A tévében A mi kis falunkat és Tasnádi István Memóját forgattam. 2016 nyarán két hét alatt raktuk össze az Amphitryont, majd egyhétnyi improvizáció végeredménye lett a Majdnem 20 a Bárka Színház bezárásáról. Aztán jött
A játékos a Radnótiban, és úgy éreztem, ezt már nem jó csinálni. Nem a darabot rendező Fehér Balázs Benő miatt, hanem mert nem tudott szívügyemmé válni az előadás. A főszerepet szerettem volna játszani, az a problémakör érdekelt, nem azé a szerepé, amit kaptam. Megint úgy éreztem magam, mint a Vígben, de felismertem, hogy nem kényszerít senki erre az előadásra. Akkor fogalmaztam meg, hogy valami mással szeretnék foglalkozni, és ehhez túl kell lépnem a színház keretein. A színházban a szerep problematikáján keresztül próbáltam beszélni a saját problémáimról, és úgy éreztem, az előadásokban nincsenek meg az eszközeim arra, hogy a közügyekkel foglalkozzak, amik már akkor is intenzíven érdekeltek. Esténként sokat beszélgettünk a többiekkel arról, milyen borzasztóak a dolgok, de csak beszélgettünk. „Tegyünk valamit? Igen. Még egy sört? Igen.” Ebből lett elegem, amikor elkezdtem a noÁrt.

MN: A közéleti rapbe már korábban is belekóstoltál a K úrnak című videóddal.

MÁ: Felháborított 2014-ben Kerényi Imre nyilatkozata, miszerint a Színművészeti Egyetemen a buzilobbi diktál. Egyáltalán mi az, hogy buzilobbi? És miért fogad közöny egy ilyen kijelentést? Lementem az Úri muriba, a színműsök törzshelyére, és azt láttam, hogy a fiatalok egyáltalán nem reflektálnak a helyzetre. Csak a sör melletti világmegváltás ment, mint a Vígben. Úgyhogy gondoltam egyet, felhívtam Kiss László Marcell operatőr barátomat, és előadás után leforgattuk a videót. Három óra alatt, indulatból csináltuk, de megszületett bennem a felismerés, hogy ez egy érvényes platform lehet.

MN: Hogyan szeretnéd továbbfejleszteni a noÁrt?

MÁ: Az a cél, hogy önfenntartók legyünk. Ez szerelemprojekt, de a szakmai stáb nem dolgozhat örökké szívességből. Ehhez keresek most mecénásokat. Az a tervem, hogy másfél év alatt írok még 5-6 számot, és veszek egy színpaddá alakítható buszt, amivel mobil koncerteket adhatunk. De nemcsak koncerteznénk, hanem egész napos, interaktív foglalkozásokat tartanánk különböző civil szervezetekkel az emberi jogokról és a közügyekért való kiállásról. Úgy képzelem el, mint a Civil Szigetet a Szigeten. Azért sem vállaltam új színházi bemutatót az elmúlt két évben, mert ennek a megvalósítása most sok energiámat lefoglalja.

MN: Nem tartasz tőle, hogy didaktikussá válhat a noÁr?

MÁ: Megértem, ha valaki szájbarágósnak érzi a dalokat, de a noÁrral nem Eminem nyomdokaiba akarok lépni, hanem beszélgetést katalizálni bizonyos témákról. A noÁrnál alapos kutatás előzi meg a szövegírást. Az új számunk a hajléktalanok helyzetéről szól, amihez a TASZ-szal, az Utcajogásszal, a Menhely Alapítvánnyal és A Város Mindenkié aktivistáival is beszélgettem, hogy minden egyes mondatnak hitele legyen. Ebből a tudásanyagból igyekszem aztán olyan dalt írni, amely továbbgondolásra és cselekvésre sarkallja az embereket. Belinkelhetném az Utcajogász cikkét is, amelyben elmagyarázzák, hogy a szállókon 50 ezer hajléktalan jut 10 ezer férőhelyre, de a száraz tények sokszor nem váltanak ki érzelmi hatást. Egy rap viszont igen. Ha valaki meghallgatja, talán belegondol, hogyan élne meg ő havi 20-30 ezer forintból. Mit enne, mit inna? Tudna így létezni egyáltalán?

MN: Van kézzelfogható hatása a videóidnak?

MÁ: Minden héten kapok e-maileket diákoktól, hogy a dalok erőt adnak nekik a tanuláshoz. Sokan írnak, hogy egy noÁr-számról tartottak prezentációt, vagy azt elemezték nyelvtanon. Ennek örülök, mert ha beszélnek róluk, és utánanéznek a bennük felmerülő témáknak, azzal már a cél felé haladunk.

MN: Azt szoktad mondani, hogy politikailag független vagy, de amit megfogalmazol az oktatás vagy a migráció kérdésében, az erős kritikája a kormány politikájának.

MÁ: A noÁr pártpolitikailag független: oda állok, ahol az emberséget képviselik. Ha manapság az a jobboldaliság, hogy azt írják az emberről, aki Párizsban megmentett egy erkélyről lógó kisgyereket, hogy a kerítésmászó migránsnak most az egyszer jól jött a tudása, akkor igenis ellenzéki vagyok. De ez az ellenzékiség számomra az ostobaság, az embertelenség és a gyűlölet elleni kiállást jelenti. Ha az ellenzék képviseli az ostobaságot, az ellen fogok felszólalni. Az oktatás vagy a hajléktalanok helyzete a rendszerváltás óta problémát jelent, de az elmúlt években csak tovább rontottak rajtuk, többek közt azzal, hogy kriminalizálták a hajléktalanok életvitelét. Ez már rég nem pártpolitikai, hanem emberjogi kérdés. Aki tenni akar valamit, menjen ki az utcára, és osszon levest, ne a Parlamentben balekoskodjon kétharmados többség mellett, mert annak semmi értelme nincsen. Meg kéne már végre haladni ezt a jobboldali–baloldali ellentétet, és új narratívát teremteni, amelyben az emberek biztonságban, érvekkel vehetnek részt a fontos ügyekről szóló vitában, és nem pártpolitikai érdekek mentén. A noÁrral erre teszünk kísérletet.

MN: És meg tudod őrizni a függetlenségedet? Az ellenzéki sajtóban gyakran szerepelsz, a Figyelő viszont felnyomta a felügyeleti szervnél a gimnáziumot, ahol a Tanulni akarunk klipjét forgattátok.

MÁ: Szívesen adok interjút bárkinek, politikai oldaltól függetlenül. A Figyelő újságírójának is adtam, de ő már az elején leszögezte, hogy semmiben nem fogunk egyetérteni. Így nincs értelme interjúzni, mert ebből nem alakulhat ki valódi párbeszéd. Érdekes módon ez a cikk már csak előfizetéssel tekinthető meg.

MN: Lett következménye a Figyelő-ügynek rád nézve?

MÁ: Ez is egy komoly baj. Azon gondolkodni, hogy a szabad véleménynyilvánításnak mi a következménye. A Figyelő azt állította, hogy üzleti és politikai célokra használtuk az iskolát, de egyik sem igaz. A noÁrral senki nem keres pénzt, mert nem engedélyezünk reklámokat a videóink alatt a YouTube-on, a politikai cél pedig mégis mi lett volna? Ne vicceljünk már…

MN: Ezután sem gondolod, hogy retorzió érhet a noÁr miatt?

MÁ: Nem.

MN: Nem is ért?

MÁ: Legalábbis nem tudok róla. Lehet, hogy elestem szerepektől. De ha ellehetetlenítenének színészként, az csak azt jelentené, hogy a noÁrnak egyre nagyobb a létjogosultsága, és érdemes teljes erőbedobással foglalkozni vele.

MN: Azt szoktad mondani, hogy nem akarsz félelemben élni. Működik ez a mantra?

MÁ: A Figyelő újságírója is azt kérdezte, hogy mitől kell ma félni. Szerinte ez csak ellenzéki mítosz, szerintem viszont sok dologtól kell félni. Például attól, hogy a gyűlöletideológiák közepette felnő egy generáció, amely azért akar rendőr vagy katona lenni, hogy megvédje a szüleit a migránsoktól. Félni kell attól, hogy az emberek nem merik vállalni a véleményüket, mert akkor elveszíthetik a munkájukat. Félni kell attól, hogy ha diákként elmész egy tüntetésre, fegyelmit kapsz. És nagyon kell félni attól, hogy a civil szervezetekre, melyek rengeteg segítséget nyújtanak a társadalomnak a tisztánlátásban, az emberek ellenségként tekintenek. Ha külföldi ügynöknek bélyegzik a civileket, azzal romba lehet dönteni egy társadalmat. A noÁrral ezek ellen szeretnék tenni, hogy egyszer majd ne kelljen félni.

Neked ajánljuk