Kultúra

Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.

Jelentős visszaesés várható a könyvpiacon. A terjesztők veszteségeik jelentős részét a kereskedelmi árrés emelésével a kiadókra próbálják hárítani. Az összeütközés a hétvégi Budapesti Könyvfesztivált is izgalomban tartotta. Bogár Zsolt

Úgy a film közepén csendül fel zongorán a címbe foglalt gyermekdal. Soha el nem felejtelek, satöbbi, satöbbi - milyen szép szerelmi vallomás is lehetne, ha az volna.

Magyarország egyik legendás underground csapata, a Vágtázó Halottkémek 2001-ben oszlott fel. A Vágtázó Életerő április 25-i koncertje a Petőfi Csarnokban pedig azért lesz a tavasz egyik legjelentősebb hazai megmozdulása, mert ezen a néven a VHK klasszikus felállásának magja, vagyis Grandpierre Attila énekes, Németh "Fritz" László és Molnár "Lujó" Lajos gitárosok, Mestyán Ádám basszusgitáros és Balatoni "Boli" Endre üstdobos idézi meg a legendás zenekar munkásságát egy új dobossal, a Yavából érkezett Szabó Kristóffal kiegészülve. A meglehetősen ígéretes zenekari próbába való belehallgatás után ebből az apropóból kérdeztük a csapat tagjait.

Már 20 éve a pályán van, ám első jelentős sikerét csak tavaly könyvelhette el. Az egy párizsi iskola tanévét elmesélő Az osztály című filmje (ami a héten kerül a pesti mozikba) Cannes-ban elnyerte az Aranypálmát, ami annál is nagyobb szó, mert utoljára 21 éve sikerült ilyen francia rendezőnek (Maurice Pialat: A Sátán árnyékában). Münchenben beszélgettünk a direktorral.

Bozsik Yvette megbízhatóan kiszámíthatatlan, a műfaji határokkal nem törődő táncos-koreográfus-rendező. Munkái (klasszikus zenére készült táncdarabok, színházi revük, gyermekelőadások) rendre meghökkentik a közönséget. Az Operaházban koreografált Menyegző idén Lábán Rudolf-díjat kapott, néhány hónapja pedig sikerrel mutatta be a Kamrában a Lány, kertben című, saját társulatával készített zenés-táncos kabarét.

Már a címben Provence-szal kampányolni fél ház. Ehhez jön még a fűszeresben rejlő kisvárosi jovialitás, és a hátsó sorok is kezdenek megtelni.

a hetvenes évek elején elindította a hiphopot a vinil húzogatásával, összeállt pár mc-vel, legyártott velük x albumot, és ez épp elég volt ahhoz, hogy megérdemelje a "nagymester" titulust. Majd abbahagyta a zenélést, és most, húsz év után visszatért közénk, felvett egy középszerűnek sem nevezhető albumot Snooppal, Busta Rhymesszal, KRS-One-nal és hozzájuk hasonlóan jól csengő nevű poprepperekkel, majd elindult turnézni, hiszen a lemezeladásból annyira sok pénz úgysem fog befolyni.

Felszedett parketták, kitört ablakok, sötétbe nyíló ajtók, széthányt iratok, hámló vakolat, lepattogzott festék, törmelék és rom mindenütt. Lehetne bárhol a világon, lehetne egy magyarországi elhagyott laktanyában, felszámolt volt szovjet katonai bázison, magára hagyott ipari épületben, diákok híján réges-régen bezárt tanyasi iskolában vagy egy elnéptelenedett faluban, olyan, kapkodva vagy éppen szisztematikusan kiürített és a természet által lassan visszafoglalt helyeken, ahová legfeljebb csak kíváncsiak és kalandvágyók merészkednek be.

Péntek este a Millenárison, a kortárs flamand kultúrát népszerűsítő Futurspektiv sorozat keretében fellépett a Zita Swoon nevű antwerpeni zenekar. A flamandok tudnak valamit a kulturális menedzselésről, a Zita Swoont például kinevezték kulturális nagykövetüknek, ami ellen nehéz lehet tiltakozni másfél millió frank kíséretében.

Fesztiválról valójában szó sincs: a Magyar Kultúra Alapítvány ürességtől kongó székházában még a villany sincs felkapcsolva, az egyik padon eldobott banánhéj rohad a karikatúrák mellett, néhány rajz gyűrött papíron van kiállítva (harmaduk egyébként derékmagasságnál is lejjebb), sőt az egyik hiányzik is a falról, csak egy cédula jelöli a helyet. Az idei kiállítás címe: Benne vagyunk! Öt éve az Európai Unióban - a bántóan közhelyes téma volt az ára a Külügyminisztérium jelentős anyagi támogatásának, amit azóta nyilván meg is bántak: a rajzok többsége ugyanis EU-ellenes.

Nagyon nagy közhely, de tribute-zenekart, vagyis olyan csapatot, amelynek kizárólag egy-egy külföldi híresség dalaiból áll a repertoárja, csakis kétféleképpen lehet csinálni: vagy kínosan, vagy zseniálisan. A Beatallica előtt fellépő magyar Metallica-feldolgozászenekar, az Alcoholica az első verzióra hozott kiváló példát, amikor hosszúra nyúlt fellépése keretében szétesően és pontatlanul játszotta az amerikai brigád klasszikus dalait.

című színdarabját egy "jó tanuló" írta: a háromfelvonásos családi darabba belepakolta nemcsak az amerikai drámai hagyomány majd' összes előzményét, de egy rakás konfliktust is. A Vígszínházban Eszenyi Enikő kissé eltúlzott, klasszikushoz vagy remekműhöz illő lélegzettel állt neki a színrevitelnek; Árvai György lenyűgözően lepukkant, egyszersmind grandiózusan valósághű háromszintes amerikai házat rakott a színpadra, ahol az utolsó kispárnáig igazi kellékek segítik a színészi játékot és a nézői belefeledkezést.

című amerikai-német koprodukció magasra teszi a mércét; azon pályán vág neki, ahol Sodoma és Gomorra hősei játszanak. Ahol Noé története is megy, vagy éppenséggel Orpheusz és Eurüdiké mítosza. Azaz pusztulunk, mert bűnösök vagyunk, illetve mi menthető, ha jön az özönvíz, vagy mi történik, ha alászállunk a poklokra, és visszahozzuk azt, akivel élhető az élet...