"A végletek között kell működni" - Bozsik Yvette táncos, koreográfus, rendező

  • Sisso
  • 2009. április 23.

Film

Bozsik Yvette megbízhatóan kiszámíthatatlan, a műfaji határokkal nem törődő táncos-koreográfus-rendező. Munkái (klasszikus zenére készült táncdarabok, színházi revük, gyermekelőadások) rendre meghökkentik a közönséget. Az Operaházban koreografált Menyegző idén Lábán Rudolf-díjat kapott, néhány hónapja pedig sikerrel mutatta be a Kamrában a Lány, kertben című, saját társulatával készített zenés-táncos kabarét.
Bozsik Yvette megbízhatóan kiszámíthatatlan, a műfaji határokkal nem törődő táncos-koreográfus-rendező. Munkái (klasszikus zenére készült táncdarabok, színházi revük, gyermekelőadások) rendre meghökkentik a közönséget. Az Operaházban koreografált Menyegző idén Lábán Rudolf-díjat kapott, néhány hónapja pedig sikerrel mutatta be a Kamrában a Lány, kertben című, saját társulatával készített zenés-táncos kabarét.

Magyar Narancs: A Lány, kertben erősen önéletrajzi ihletésű, sőt kitárulkozó. Az életed, a családod története. Nem tartották indiszkrétnek a még életben lévő érintettek?

Bozsik Yvette: Eddig is önéletrajzi ihletésű darabokat rendeztem, csak nem volt ennyire nyilvánvaló. Arról tudok beszélni, ahogy érzem magam, és szerintem ez egy alkotónál természetes, maximum nem vállalja fel ennyire. Egyetlen fotó inspirálta a darabot, ami gyerekkoromban készült rólam, és a készítője a kezembe adta egy bemutatón sok évvel később. Már akkor azt mondtam, hogy ebből rendezek egy előadást. De lehetett volna ez egy irodalmi anyag is. Többen nem nézték jó szemmel, hogy a szüleim bejöttek a próbákra, nekem meg természetes volt, hogy a színészeim megnézhessék őket, és mintát vehessenek. Ritka alkalom, hogy így le lehet lopni dolgokat, és nagyon izgalmas. A szüleim elég nyitottak, erről szól a darab. Mindenki tudott róla, a keresztapám is, aki most is aktív balettmester Szolnokon, és valóban nemrég, hetvenöt évesen szerezte meg a negyedik diplomáját. Balettórákat tartott a társulatnak, így a Rajkai Zolinak nem volt nehéz dolga, hogy összerakja a figurát. Szabó Győző régóta a barátom, már előtte is ismerte apámat, aki húsipari mérnök volt - innen a malacálarcok a darabban -, fürdőztek együtt a Rudasban például, neki volt a legkönnyebb dolga a szerepformálásban. Tallós Andrea pedig figyelhette, hogyan láncdohányozik az anyukám, aki egyébként régi családi történeteket írt meg nekem a darabhoz, tehát szerzőként is részt vett benne. A Szacsvay László által játszott nagypapám vasutas és autodidakta hegedűművész volt, esküvőkön játszott, és nem csak ebben a darabban jelenik meg: a Lakodalom című darabom külön az ő emlékére készült. Sok alapanyag volt tehát, egy csomó mindent kihagytunk, átalakítottunk, és maradt még egy darabnyi ötlet.

MN: Egyedi dolog, hogy táncos-koreográfusként több mint tíz éve egy színház társulati tagja vagy, és a Katona József Színház befogadja a saját társulatodat is.

BY: Zsámbéki Gábor nyitottságát mutatja, hogy 1993-ban, amikor felkerestem, befogadott egy olyan műfajt, a táncszínházat, amit akkoriban kevesen mertek volna bevállalni. Az Estély volt az első darabom, társulati tag lettem, azóta pedig rendezői státusban vagyok.

MN: Hogyan tudod kezelni a műfaji sokféleséget?

BY: Régi vágyam, hogy legyen egy olyan saját színházam, ahol ez a sokfajta dolog megél egymás mellett. Afféle háromgenerációs színház, ahol délelőtt gyerekelőadások vannak, közben zajlik az élet, esti előadások nem volnának mindennap, viszont éjszaka kabaré meg revük lennének. Nagyon nyitott vagyok mindenre, mert azt gondolom, hogy nem a műfajokkal van a probléma, hiszen mindegyikben nagyon sok lehetőség van. Biztos onnan is jön a sokfelé figyelés, hogy klasszikusbalett-képzettségem van, mellette táncoltam az Operettszínházban fiatalon, és párhuzamosan már dolgoztam a Természetes Vészek Kollektívában Árvai Gyurival, formabontó előadásokon. Akkor persze még furán néztek rám, hogy ott van egy kislány, aki animális módon vonaglik egy üvegdobozban, másnap este meg Csipkerózsikát táncol csinos jelmezben, és simán kijelentettem, hogy egyik műfaj nem jó, a másik meg jó, ma már ez sincs, mert hiszek abban, hogy mindent lehet jól csinálni, és rendeznék operát meg musicalt is.

MN: A különböző befogadó helyeken más-más műfajú előadásaidat játsszák, a klasszikus zenére készített tánctól a színdarabig. Melyiket preferálod jelenleg?

BY: Szeretek átértelmezni klasszikus zenedarabokat, és ez folytatódni is fog úgy, hogy szeptemberben a Művészetek Palotájában Schubert A halál és a lánykájára koreografálok, és a Menyegző - táncosainak a fele operaházi táncos, a másik fele a társulatomból áll - átkerül oda. Szeretem a MűPa nagy terét, a monumentális dolgokat, színpadtechnikában is. Kedvencem a gyerekszínház és a kabaré. Igazából azt szeretem, ha én magam is tudok jókat nevetni a darabjaimon, és felszabadultak a próbák. A Kolibri színház is otthonos nekem, csupa szív emberek dolgoznak ott.

MN: Van esély rá, hogy legyen saját színházatok?

BY: Manapság minden bizonytalan, de ennek a társulatnak ki kéne lépnie a jelenlegi struktúrából, hogy ne foglaljuk új, feltörekvő csapatok helyét. Több mint tízévesek vagyunk, és egy helyben topogok, mindenképp kellene egy saját hely.

MN: A táncműfajnak nem vagytok eléggé táncosak, a színháznak nem vagytok eléggé színészek. Nem lehet, hogy ezért nehezebb?

BY: Biztos megnyugtatóbb volna, ha besorolható lenne a társulat. De már a kortárs tánc fogalmától is rosszul vagyok, mert mindenki kortárs, aki ma alkot, és akkor már ez is egy idejétmúlt jelző. Remélem, jellemző marad rám a változás képessége, ahogy a társulatra is. Vannak színészek, táncosok, több külföldi táncost is alkalmaztunk az elmúlt években, és van olyan, mint Samanta Kettle, aki a Miss Julie címszerepére jött és itt ragadt. Vati Tamás az állandó munkatársam, alapító tag, ő univerzális színész és munkaerő, díszletet is csinál, ha kell. Társulatként a Derevo a példaképem, dolgoztunk velük együtt, nincsenek határaik, evidencia, hogy kitakarítják a színpadot maguknak, kelléket gyártanak, nincsen nagy apparátus körülöttük. Mi még nem tartunk itt, nálunk Vati az egyszemélyes Derevo. Jobban fel kéne zárkózni hozzá, de nem mindenki képes rá, és ez a színpadi jelenlétre is vonatkozik. Még mindig vannak tabuk, de szeretem meglepni a társulatot, hogy olyan dolog jöjjön ki belőlük, amit nem gondolnának magukról sem.

MN: Beszélnél még a munkamódszereidről, arról, hogy mi jellemző a próbafolyamatokra?

BY: Eléggé békén hagyom a színészeket, keveset instruálok, és nagyon sok zenét kipróbálok. Ha már adott egy koreográfia, akkor is sokat cserélgetem alatta a zenét. Jó módszer, mert túlságosan didaktikus megadott zenére koreografálni. Volt olyan, hogy a premier napján lecseréltem a zenét, ilyeneket simán megcsinálok, a társulat meg hozzászokott. A Traviata című darabnál is az eredeti Traviata-verzióra próbáltunk, és ahogy a zeneszerzőm, Jean-Philippe Heritier - akivel 1993 óta dolgozom - szokta, az utolsó héten küldte el a zenét, és újra összeraktuk az egészet. Egyébként ennek az a lényege, hogy nem kell átállni, mert a koreográfia, ha jó, némában is működik, a disszonancia pedig csak jót tesz neki. Nyitva kell hagyni a dolgokat, mert bármi történhet. Most a Lány, kertbennél például nemcsak zenéket variáltam, hanem sok Chaplin- és Woody Allen-filmet néztem, hogy bátorítást kapjak az önéletrajzi ihletésű előadás elkészítéséhez.

MN: Kik inspirálnak még?

BY: Pina Bausch mindenképpen, az a fajta szabadság, amit ő képvisel, nagyon inspiráló, aztán Halász Péternek és az említett Derevo társulatnak is sokat köszönhetek. Nagyon sokat kaptam Paál Istvántól, egykori barátomtól a szolnoki színházban, később ezért is pályáztam oda Lukáts Andorral együtt színházi vezetőnek, de ezt az ügyet jobb elfelejteni, előre szeretek nézni, nem a múlton rágódni.

MN: A balett fő intézményeit elhagytad valamikor, most pedig tanszékvezető vagy a Táncművészeti Főiskolán. Milyen a viszonyod a klaszszikus képzettséghez?

BY: A balettal nem lehet rossz a viszonyom, azt a technikát használni kell. Akkor is megvolt a balett-tudásom, amikor vonaglottam az üveg alatt. Nagyon fontos, hogy az embernek legyen mitől ellépnie. A társulatomnak sem modern tréningje van, hanem balettmester tart órát, ilyen szempontból ki is lógunk a sorból a kortárs táncegyüttesek között. Ráadásul az én stílusomra jellemző az esztétikus test használata, mint a balettben, csak sok levegővel. Többször hívtam már butoh táncmestert is, mert pont a klasszikus tánc ellenkezője, nagyon is emberi irányzat. A végletek között kell működni, mert az kiszélesíti a lehetőségeket.

MN: Mi a különbség a tánc- és a színdarabok rendezése között?

BY: Sokkal nehezebb nekem színházi előadást rendezni, mivel nincsen előre megírt darab, hanem képek kavarognak bennem: kiszámíthatatlanabb a végeredmény. A tiszta táncnál kigondolom a koreográfiát és betanítom, fizikailag mondjuk ez a fárasztóbb. A színház mentálisan merít ki, mert állandóan változtatok a szerkezeten. Ehhez olyan színészekkel és táncosokkal kell dolgoznom, akik nyitottak, képesek váltani, és hozzám hasonló tempóban szeretnek dolgozni, felfedezni.

MN: Készítettél egy darabot Lélektánc címmel, amelyben mozgássérültek is táncolnak. Mi volt a fő tapasztalat?

BY: Jókor hozod szóba, mert ez a darab most júniusban országos turnéra indul. A Bóta Ildikó és Kálmán Ferenc vezette Tánceánia Együttessel és a Gördülő Tánccsoporttal közösen alkottuk meg. A Tánceánia tagjai halmozottan sérült emberek, egy profi tánccsoport, a Gördülő pedig baleset következtében sérültté vált kerekes székesekből alakult, ők adják a revüvonalat. A kettőt próbáltam integrálni a saját táncosaimmal, akik zavarban voltak eleinte, nem értették, miért kell minden próba után leülni, és megbeszélni, hogy mit éreznek a táncról. Fontos megmutatni, milyenek a mozgássérültek, és az esztétikai határokat is tágítani, változtatni kell. Érdekes, hogy a Menyegzővel egy időben készült. Megint a két véglet, a táncosok az Operában, akiknek minden adottságuk megvan a mozgáshoz, de rá kell őket beszélni, hogy szabadok legyenek, ugyanakkor a mozgáskorlátozottak, akik viszont hihetetlen szabadok belül, és nincsenek gátlásaik.

MN: Meddig, milyen korukig táncolhatnak nálad a táncosok?

BY: Felőlem örökké. Dolgoztam idősebb táncosokkal többször, ahogy Horváth Csaba is, nem bírom, hogy a társadalom megítélése szerint a fiatal az esztétikum. A generációs színházban majd szépkorúaknak is lesznek előadások. A saját magam változásaihoz is kíváncsian viszonyulok, várom, hogy mennyivel fogok többet tudni.

Neked ajánljuk