"Ez egy újjászületés" - Vágtázó Életerő

  • Vincze Ádám
  • 2009. április 23.

Film

Magyarország egyik legendás underground csapata, a Vágtázó Halottkémek 2001-ben oszlott fel. A Vágtázó Életerő április 25-i koncertje a Petőfi Csarnokban pedig azért lesz a tavasz egyik legjelentősebb hazai megmozdulása, mert ezen a néven a VHK klasszikus felállásának magja, vagyis Grandpierre Attila énekes, Németh "Fritz" László és Molnár "Lujó" Lajos gitárosok, Mestyán Ádám basszusgitáros és Balatoni "Boli" Endre üstdobos idézi meg a legendás zenekar munkásságát egy új dobossal, a Yavából érkezett Szabó Kristóffal kiegészülve. A meglehetősen ígéretes zenekari próbába való belehallgatás után ebből az apropóból kérdeztük a csapat tagjait.

Magyarország egyik legendás underground csapata, a Vágtázó Halottkémek 2001-ben oszlott fel. A Vágtázó Életerő április 25-i koncertje a Petőfi Csarnokban pedig azért lesz a tavasz egyik legjelentősebb hazai megmozdulása, mert ezen a néven a VHK klasszikus felállásának magja, vagyis Grandpierre Attila énekes, Németh "Fritz" László és Molnár "Lujó" Lajos gitárosok, Mestyán Ádám basszusgitáros és Balatoni "Boli" Endre üstdobos idézi meg a legendás zenekar munkásságát egy új dobossal, a Yavából érkezett Szabó Kristóffal kiegészülve. A meglehetősen ígéretes zenekari próbába való belehallgatás után ebből az apropóból kérdeztük a csapat tagjait.

*

Magyar Narancs: Kezdjük a koncerttel: nosztalgia, vagy van mögötte más is?

Németh László:Nem nosztalgia.

Grandpierre Attila: Soha eszembe nem jutott volna, hogy kilépjek az életemből, a VHK-ból. A sors hozta így. Az utolsó lemez megjelenése után minden egy csapásra megváltozott. Addig minden próbán és minden koncerten rengeteg új élmény született,és ezek tartották össze a zenekart, utána pedig semmi, soha. Ez így ment másfél évig, ami mutatja, hogy milyen erős kötődésem volt a zenekar iránt, ami az utóbbi években még tovább erősödött. Erre többen bejelentették, ha ez így megy tovább még két hónapig, akkor kiszállnak, és megkérdezték, hogy akkor én mit lépek. Miután másfél éven át nem tudtam javulást elérni, rávágtam, hogy akkor én is kilépek. És amikor letelt a két hónap, tartanom kellett a szavam. Utána eltartott egy pár évig, amíg ezt feldolgoztam, és megértettem, hogy mi történt és miért történt. Tanultam belőle, rájöttem arra is, bár akkor is úgy gondoltam, hogy a zenekar tagjai a legjobb barátaim, de ez a barátság most még sokkal erősebb. A válságból ők is, én is és maga a zene is megtisztulva és megerősödve született újjá.

MN: Láttad a VHK-t a kilépésed után?

GA: Nem láttam. Nem mertem megnézni soha.

MN: Nektek milyen érzés volt Attila nélkül zenélni?

NL: Nagyon hamar rájöttünk, hogy nem működik a dolog.

Mestyán Ádám: Azt gondoltuk, hogy nekünk együtt kell maradnunk, és folytatnunk valamilyen formában. A Szigeten játszottunk utoljára, nekem ez annyira negatív élmény volt, hogy utána be is jelentettem, hogy kiszállok, a többiek pedig szétszéledtek.

Balatoni Endre: Nem VHK néven játszottunk, azt azért tegyük hozzá, hanem mint Új VHK: ezzel is azt akartuk jelezni, hogy ez már nem ugyanaz a zenekar.Egyébként én személy szerint nem támogattam a VHK név továbbvitelét, hiszen az addigra már teljesen egybeforrt Attila személyével. Én a Vágtázók nevet javasoltam, de mivel a név eldöntésekor én éppen Marokkóban tevegeltem a vétójogommal együtt, ezért mire hazaértem, a többiek a bázisdemokrácia elvén már megszavazták az Új VHK elnevezést.

MN: Majdnem a teljes Vágtázó Halottkémek-legénység itt van, az egyetlen kivétel Ipacs László, akit Szabó Kristóf, a Yava dobosa váltott fel. Az, hogy Vágtázó Halottkémek helyett Vágtázó Életerő a hivatalos neve a zenekarnak, ennek köszönhető?

GA: Nem akartunk VHK néven játszani, mert ez egy újjászületés, és nem akartuk, hogy azt kérjék tőlünk számon, hogy milyenek voltunk kilenc évvel ezelőtt. A mi feladatunk a teljesség, az, hogy teljesen azt játsszuk,akik vagyunk. A másik ok a névváltoztatásra pedig az, hogy a Vágtázó Halottkémek név annak idején nagyszerű volt, de most már úgy éreztem, hogy egymásik nevet jobbnak találnék. Ez lett a Vágtázó Életerő, ahol a halál szót az élet szóra cseréltük, és ez kifejezi azt a változást,ami bennem végbement. Ez egyrészt egy új zenekar, másrészt a VHK is, tehát jelen van egyfajta kettősség. A szombati koncertnek ezért adtuk azta nevet, hogy VHK-idéző est, mert úgy éreztük, hogy tartozunk ennyivel a közönségnek és magunknak is. Nem volt VHK- búcsúkoncert, nem is akartunk olyat tartani, de úgy gondolom, hogy annyira erős ez a barátság, az összetartozás, az, ahogy együtt tudunk zenélni, hogy itt nincs mese, ennek meg kell történnie.

MN: Az új név új kezdetet sejtet, de nem lesz nehéz elvonatkoztatni a VHK-tól?

NL:Nem is biztos, hogy akarunk egyáltalán elvonatkoztatni. Szeretjük ezeket a dalokat, van egy belső igény, hogy játsszuk ezeket. Turnézni viszont nem nagyon fogunk szerintem. Ádám gyakran van külföldön és Boli is.

Molnár Lajos: Egyelőre ez a koncert egy egyedülálló dolog lesz. Nagyon nehéz lesz überelni.

NL: Szerintem lehet. A Petőfi Csarnokkal kapcsolatban egyébként egyetlen kikötésem volt: csak akkor lépek fel, ha nem az történik majd, mint általában, tehát hogy az embereket a koncert után szó szerint kidobják a helyről, hanem a régi Almássy téri vagy fekete lyukas eseményeket idézve a Petőfi Csarnok hajnalig nyitva fog tartani. (Bolira mutatva): Ez az őrült fogja a zenét szolgáltatni.

MN: A VHK után egyikőtök sem hagyta abba a zenélést: Fritz és Ádám a Yava zenekarban játszik, Attila megalapította a Vágtázó Csodaszarvast. Létezik, hogy azért jött össze újra a majdnem teljes Vágtázó Halottkémek-felállás, mert együtt képesek vagytok valamire, amire külön-külön nem?

BE: Azt a fajta elementáris erőt, amit itt ki tudok adni magamból, semelyik más zenekarom se tudta kihozni belőlem. AHalottkémekben játszani olyan, mint egy kozmikus orgazmus. A VHK feloszlása után több bandában is doboltam:Magura Napotvet, Világfa, Narco Polo, sőt Ausztráliában is zenélgettem, meg Borneón a benszülöttekkel, de sehol se tudtam olyan katarzist átélni zenélés közben, mint a VHK-val. Más jellegű volt a zene, nem volt ennyire improvizatív, ennyire ösztönös, ennyire felszabadult, ennyire zabolátlan. Na jó, a borneói fejvadászoké talán igen, de az meg nem volt számomra elég vad. Ezt a zenét nem lehet másokkal játszani: ezt csak mi tudjuk egymással produkálni, így együtt. Hiába játszik mindenki más formációban is: nem tudja ott kiélni azt,amit itt tud.

MÁ:Bolihoz csatlakoznék.Van egy bizonyos gát bennem, ami csak itt szakad át. Valami olyasmi működik itt, ami csak itt és csak együtt működik. Nem tudom, Attilának a Vágtázó Csodaszarvassal milyen élményei vannak, de gondolom, az ő esetében is hasonló jelenségről beszélhetünk.

Szabó Kristóf: Én ugyan nemrég kerültem be a Vágtázó Életerőbe, de mindig bennem volt az, hogy egyfajta szabadságot szerettem volna egy zenekarban, és ez eddig soha nem adatott meg. A zenekarok többsége úgy játszik, hogy megírják a számokat, megvannak a témák, és azt eljátsszák. Sokszor éreztem azt, hogy ez nekem nem működik. Még ha jó is a zene, tizedszerreeljátszani ugyanazt már nem annyira izgalmas.

MN: A Vágtázó Halottkémek nagyon sokat játszott külföldön. Milyen helyeken játszottatok? Foglalt házakban?

NL: Az NSZK-ban foglalt házakban is játszottunk, de nem az volt a jellemző. Rendszerint nagyobb klubokban, vagy akár a Petőfi Csarnokhoz hasonló nagy koncerttermekben léptünk fel.Tudni kell, hogy külföldön nagyobb a VHK bázisa, mint Magyarországon. Sőt biztos vagyok benne, hogy a VHK-t külföldön összességében több ember látta, mint itthon.

GA: Volt olyan német klub,amit velünk nyitottak meg. Háromezer embert vártak, és azt mondták, hogy legyen a VHK a főzenekar, mert arra biztosan bejönnek az emberek.

ML: 96-ban Berlinben játszottunk a Művészeti Akadémián. Felmentünk a színpadra, és ki volt rakva nyolc mikrofonállvány és ugyanennyi kottatartó. Akkor meg is kérdeztük egymástól, hogy biztosan minket várnak-e. Feltaláltuk magunkat, mert egy félakusztikus koncertet adtunk, a közönség pedig felállva tapsolt. Utána egy nagyon finom szállodában laktunk, ahol tejben-vajban fürösztötték a zenekart, a rá következő nap pedig egy lepukkant foglalt házban léptünk fel, emeletes ágyakon, tábori körülmények között aludtunk, és akkora volt a színpad, mint ez a lépcső itt.

MN: Az első VHK-kiadványok is külföldön jelentek meg.

GA: Az első három lemezt az akkori német menedzserünk adatta ki a Sonic Boom Recordsszal, Amerikában pedig a Jello Biafra (a Dead Kennedys énekese) vezette Alternative Tentacles jelentette meg őket. Azt tudni kell, hogy Jello Biafra csak akkor ad ki bármit is, ha előtte látta élőben a zenekart, mert olyan magasak az elvárásai, és a VHK volt az egyetlen olyan, amit úgy adott ki, hogy nem nézte meg előtte koncerten. Annyira meggyőző volt, amit hallott, hogy bevállalta. De jó néhány lemezünk kijött odakinn.

NL: Talán az Éden visszahódítása I-II. nem jött ki külföldön.

GA: Meg az "riás tér, a koncertlemez. De a többi négy több helyen is megjelent. A Naptáncot a Neurosis-tagok által létrehozott Neurot Recordings adta ki.

ML: A Naptánc amerikai megjelenése után pár hónappal egy próbán arról beszélgettünk, hogy fel kéne már hívni az amerikaiakat, hogy mégis mennyi pénz jött be a lemezek után. Fritz írt egy levelet, hogy "Helló, srácok, hány dollárt kapunk?" 'k meg annyit válaszoltak, hogy "ne haragudjatok, de tulajdonképpen ti tartoznátok még nekünk".

MN: Élnek még ezek a kapcsolatok?

MÁ: Igen. Nem is olyan rég váltottam pár e-mailt Steve Von Till-lel (a Neurosis énekes/gitárosa - V. Á.).

NL: 'spunk arcok vagyunk, és nagyon szeretjük Iggy Popot, a Dead Kennedyst meg a Neurosist, és nagyon furcsa, hogy megfordult ez az egész szituáció, és mi lettünk az ő kedvenc zenekaruk. A Neurosis-lemezeken például mindig ott van, hogy "Special thanks to Vágtázó Halottkémek", a zenekarnév így magyarul.

BE:Nekem is baromi jó érzés, hogy a régi nagy kedvenceim, Iggy Pop, Jello Biafra, Henry Rollins most a VHK-lemezeken engem hallgatnak, ahogy csépelem az üstdobot. Jó elképzelni, hogy mikor például Lemmy hazamegy egy Motörhead-buliról, akkor önt egy pohár whiskyt, aztán betesz egy kis VHK-t a magnóba. Merthogy ő is nagy VHK-fan, többször is hangoztatta.

MN: Annak idején, a 99-es Almássy téri koncertnél nem volt szó arról, hogy lesz közös Neurosis-VHK-jam?

NL: Velük nem volt végül közös produkció, de másokkal igen. Például a Les Tambours De Bronx nevű elvetemült brigáddal, akik tizenhat darab fémhordót használnak hangszerekként. Valahol Grazban történt a dolog, az osztrák tévé élőben közvetítette: külön épített színpad volt nekik, fölöttünk elhelyezkedve zenéltek. Az Almássy téren nem volt ilyesmiről szó.

MÁ: Arról volt szó, hogy később csinálunk valamit közösen. Steve az Attilával tárgyalt, de nem emlékszem, mi lett ebből végül.

GA: Buli.

NL: Mi a közönséggel szoktunk a koncert után jammelni néha. Ez úgy néz ki, hogy Nürnbergben például tizenöt-húsz amerikai katona jött be az öltözőbe, és asztalokon dobolva játszottuk tovább a koncertet.

GA: Volt olyan koncerthelyszín, amit azért zártak be, mert reggelig buliztunk-zenéltünk az asztalokon, székeken, üvegeken a koncert után, és a városka lakói föl voltak háborodva. Azt mondták, hogy a koncert még hagyján, de ami utána kihallatszódott, az végképp elviselhetetlen volt.

MN: Igaz az a sztori, hogy egy alkalommal maga a holland királynő járt közben annak érdekében, hogy a VHK kijusson külföldre?

GA: Igaz. 1986-ban az amszterdami Melkweg klub szervezett egy koncertsorozatot a magyar kulturális hónap keretében, amikor Amszterdam volt Európa kulturális fővárosa. Akartak hívni egy zenekart, eljöttek Magyarországra, körbekérdezték az illetékeseket, hogy kit javasolnak. 'k a Dolly Rollt és az R-Gót ajánlották. Meghallgatták ezt a két zenekart, majd megkérdezték azt is, hogy melyik csapat az, amelyet végképp nem javasolnak. Na, ez volt a VHK. Kimondottan nehéz idők jártak akkoriban: a Petőfi Csarnokban tartandó koncertünket is úgy próbálta a főváros betiltani, hogy már kinn voltak a plakátok, és úgy kellett kiverekedni, hogy mégis megtarthassuk a bulit. Nagyon ránk voltak szállva. A hollandok meghallgatták a VHK-t, és mindenképpen szerették volna keresztülvinni, hogy kijuthassunk, ugyanakkor a magyar hatóságok mereven elzárkóztak az elől, hogy a VHK-t kiengedjék külföldre. A Melkweg tulajdonosának az egyik jó barátja a Külügyminisztériumban dolgozott. Elsírta neki a bánatát, a külügyes figura pedig azt mondta, hogy Beatrix holland királynő épp Magyarországra utazik, és a legnagyobb hatalmasságokkal fog találkozni. Megkérte a királynőt, hogy a látogatásakor szóljon egy-két szót a zenekar érdekében, Beatrix pedig közölte a magyar hatalmasságokkal, hogy a VHK Magyarország kulturális nagykövete Hollandiában, és kifejezetten a VHK-t szeretnék kérni. Így jutott ki végül a zenekar.

MN: Más téma, így a végére. Az Isten Háta Mögött zenekar a legutolsó, tavalyi lemezén feldolgozta az Aláírhatatlan Történelem című VHK-dalt. Hallottátok?

NL: Igen, és baromira tetszik. Az Isten Háta Mögött az egyetlen olyan zenekar, ami azt a hatást érte el nálam, hogy amikor néztem őket, pontosan ugyanazt az eksztázist éreztem, mintha én állnék a színpadon. Nagyon tetszik az egész lemez és a feldolgozás is: nagyon örülök neki, pláne azzal együtt, hogy tudtommal ez az első, hivatalosan megjelent VHK-átirat.

Neked ajánljuk