Visszakerülhet Irakba a Gilgames Álomtábla

  • narancs.hu
  • 2021. július 28.

Kultúra

A ritka műkincset a washingtoni Bibliamúzeumtól kobozták el az amerikai hatóságok.

A Gilgames Álomtábla néven ismert ritka műkincs a mai Irak területéről származik, és a legrégebbi irodalmi emlék, a sumér Gilgames-eposz részletét őrzi – számolt be róla az MTI. Hétfőn egy bíróság is megerősítette, hogy az amerikai hatóságok jogosan kobozták el a kétes eredetű 3500 éves ékírásos táblát a Hobby Lobby barkácsáruház-lánctól, amely azt a milliárdos tulajdonosa, David Green keresztény aktivista által létesített washingtoni Bibliamúzeum számára vásárolta meg 1,67 millió dollárért 2014-ben. A New York-i ügyészség szerint a Hobby Lobby szándékosan elhallgatta az Egyesült Államokba illegálisan bevitt tábla eredetével kapcsolatos fontos információkat.

Az ügyészség által tavaly benyújtott polgári peres dokumentumok szerint a táblát 2003-ban egy Londonban élő, közel-keleti régiségekkel foglalkozó jordániai műkereskedő vette meg. 2007-ben a kereskedő eladta egy vásárlónak 50 ezer dollárért, és az üzlethez egy hamis igazoló dokumentumot csatolt, amely azt állította, hogy a műkincset 1981-ben egy aukción vásárolták az Egyesült Államokban.

A tábla következő vásárlója 2014-ben a Hobby Lobby volt, amely ráadásul adócsalást is elkövetett, mert noha az adásvételi ügylet New Yorkban jött létre, azt oklahomainak tüntette fel, hogy ne kelljen áfát fizetnie utána. A Gilgames-táblát, amely az iraki múzeumokból 1991-ben ellopott több ezernyi műkincs egyike lehet, 2019 szeptemberben kobozták el a múzeumtól a tulajdonjogok tisztázása céljából.

A Hobby Lobby már 2017-ben hárommillió dolláros büntetést kapott és több ezer olyan műkincset – köztük ékírásos táblákat és ősi mezopotámiai pecséteket – kényszerült átadni a hatóságoknak, amelyekről kiderült, hogy illegálisan csempészték be Irakból.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.