A Corvina Kiadó gondozásában nemrégiben jelent meg Török András Nagy Budapest könyve, mely a szerző eredetileg külföldiek számára, angol nyelven írott bedekkerének magyar átdolgozása. A könyv utolsó oldalán elő-írt levelezőlap található, olvasói válasz reményében. Alább két ilyen levelet teszünk közzé.

Kedves András!

Tudom, hogy számtalan dolga közt vonzóbb időtöltést is talál, mint hogy soraimat olvassa, de nem állhattam meg, hogy tollat ne ragadjak, hiszen Ön megszólított engem, s nekem - ha lehetek ilyen blaszfemikus - volt fülem a hallásra.

Mint célközönsége bizton állíthatom, számtalan olyan apróságra irányította rá a figyelmem, melyekre ez idáig nem volt szemem, csak hogy egy-két példát említsek: a "rézvitéz" az Országház tetején, melynek párja a Néprajzi Múzeumban vár jobb sorára, vagy az Ön által a "város legbonyolultabb szobrának" nevezett alkotás Podmaniczky Frigyesről, kezében az ellopott lándzsájú Pallasz Athénével (amely istennő összefüggésében talán elég lett volna e helyt megemlíteni Ráday Mihály nevét és tiszteletre méltó tevékenységét, tekintettel mind Ráday úr, mind Pallasz Athéné közismert voltára). Ez a fajta aprólékosság, részletekre figyelés szívemnek igen kedves.

Mégsem ez az, amivel igazán megnyert engem, hanem az, ahogy egyfelől valódi tudással történeti mélységet, mintegy életet ad a többnyire csupán funkcionális szempontból ismert épületeknek (példásnak tartom e tekintetben a mind hányatottabb sorsú Drechsler-palotáról/Balettintézetről szóló kis értekezését, s ha jól sejtem, ez az épület Önnek is különösen fontos, hiszen könyve címlapján a fotótechnika mindenhatóságának köszönhetően Ön - vörös ingesen - ott ücsörög a néhai cukrászda rég porladó fekete-fehér vendégei között), ugyanakkor - mint egy intelligens diáknak - mindenről van személyes mondanivalója, saját tapasztalaton alapuló megjegyzése vagy egy pletykája, amivel "ehetőbbé" teszi a száraz tényeket. Mindezt lendületesen, érthetően, élvezetes stílusban adja elő, noha időnként (szándékosan?) elvéti a mértéket annak megítélésében, mi szellemi közkincs, mi nem. Utaltam már Pallasz Athéné és Ráday Mihály esetére, hadd idézzek egy példát a másik végletre, a Gresham-palota lakójáét, a híres színésznőét, ahogyan Ön aposztrofálja, emígy név nélkül, aki a közelmúltban hunyt el, s akiről talán bizonyos körökben azonnal tudják, hogy ő Turay Ida (akár, mint jómagam, M. G. P. nekrológjából), de ez a kör nem biztos, hogy egybeesik célközönségével.

Ugye elnézi nekem ezt a kis zsörtölődést? Hiszen minden más tekintetben csak dicsérőleg szólhatok az öt sétáról, melyben bemutatja Budapestből mindazt, ami ennyi idő alatt megismerhető, és amit meg kell ismerni. Szép kiállítású könyvébe belesző egy másik tananyagot is, melyet Ön így nevez: "Hogyan legyünk könnyen, gyorsan bennfentes budapestiek?", de amelyet én a rengeteg praktikus tanács, ötlet, a számtalan aprólékos megfigyelés, életismeret mián sokkal inkább így fogalmaznék meg: "Hogyan járjunk nyitott szemmel Budapesten?", és mondhatom, módszere túlmutat tárgyán, egy általánosabb, a világra való nyitottság elsajátításának irányába.

Kedves András, gratulálok, és köszönöm Önnek ezt a könyvet.

Tisztelettel:

Jin

Kedves András,

kezdi válaszlevelemet a jól bevált fordulattal könyve 253., számozatlan oldalán, melyet az ottani helyszűke miatt lentebb folytatok.

"Könyvét .....-nek találtam." (Amit ideírnék, hangtanilag nem illeszkedik a raghoz, ezért kihagyom.)

"Hiányzott belőle": egy jó szerkesztő, aki stilisztikai önkontroll híján kissé megzabolázza a Nagy Budapesti Társalkodó csapongásait. Kényszeres véleménynyilvánítása helyenként a hajdani úttörőparlamentek jó szándékú hevületét és fogalmazási készségét hozza vissza: "Az aula felett valaha bekötött szemű, mérleget tartó Justitia trónolt... Most az egyik "rézvitéz" álldogál a helyén, mely előbb-utóbb visszakerül a Parlament Duna felőli karcsú tornyára. Vajon nem lehetne helikopterrel és alpinistákkal a helyére tenni?"

Máskor a kisiskolásoknak szánt anekdotagyűjtemények nívóját súrolja: "1914-ben, azon a napon, amikor Lechner Ödönt temették, a szervezett építőmunkások az egész országban öt percre letették a munkát. Akkora embernek tartották."

Időnként éretlen bölcsészekre valló bravúrokkal rukkol elő: "Ez a rejtélyes, életidegen, semmihez sem kapcsolódó három sor olvasható ott, mint egy megfejtésre váró rosette-i kő."

Ha úgy adódik, vállalja a mundér védelmét is. "Az 1990-es első szabad választások óta ismét valódi munka folyik a Parlamentben", és még magyarságteljesítményre is futja: "Megmondom előre, hogy a büszkeség a porszemség érzésével keveredik majd: ennyi nemzedékkel ezelőtt élt magyarok ilyet voltak képesek alkotni."

Első nekifutásra poén, a későbbiekben modorosság a "hűlt helye" (pl. a Hangli-kioszk hűlt helye) mint terminus technicus-lelemény.

Az igazi csemegék azonban mégis azok a helyek, ahol írói magatartásával mutat példát - saját vállalása szerint is - sznobériára vezérlő kalauza lapjain: "A sziget Pest felé eső sétánya a legalkalmasabb kocogásra, itt vasárnap reggelenként rendszeresen felbukkan a bokszban, lövészetben is járatos főpolgármester meg a szolnoki színházat igazgató drámaíró." A hasonló, korántsem ritkásan elszórt mondatok az egy éven túli változatlan utánnyomások esélyét minimálisra szorítják.

Nem hagyható szó nélkül a Radnóti Gimnáziumról írott néhány sora sem, melyekből nemcsak lányai "izzasztó" - és mint a továbbiakból kitetszik, sikeres - felvételijéről értesültem, de azzal az - Ön visszatérő fordulatával élve - valószínűtlen értékű információval is gazdagabb lettem, hogy "reggel 7.20 és 7.45 között itt figyelhetők meg a város legjobb kocsijai és legaggodalmasabb anyái, valamint jó néhány államtitkár, akiknek hivatali Volkswagen Passatjából kiszálló csemetéit serdülő társaik megvető pillantása kíséri" (különös tekintettel a "jó néhány államtitkár" szóösszetétel ironikus helyi értékére).

Mindez persze része lehet egy társalgási stílusnak - varietas delectat, elvégre -, mely Török András sajátja, ám nem tesz jót egy szépírói babérokra áhítozó szerző amúgy szórakoztató művének, ha nem is az eklektika, de a fésületlenség okán.

"Pontatlannak találtam a következőt": mely hibasűrűség tapasztalataim és reményem szerint nem jellemző, az Ozirisz (sic!) Könyvesházról írottak esetében jóformán több a tévedés, mint a mondat. Nevezett intézmény mint könyvesbolt a magyarországi kisebbségek s nem a határon túli magyar kisebbség kiadványainak árusítására szakosodott, mint kávéház már több mint egy éve nem üzemel, a könyvklub (ez itt a reklám) nem névleges összegért, hanem ingyen árulja információit, azt pedig, hogy a könyvesbolt "nem nyereségelvű", ugye nem fontolta meg kétszer, mielőtt leírta? A többi tulajdonképpen stimmel. (A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy egy sétaközi pihenőként az Osiris (sic!) Könyvesházat ajánlja. A kettő természetesen ugyanaz, ami a tárgymutatóból sem derül ki.)

"Saját tapasztalataim szerint": az Andrássy úton az Oktogontól a Hősök teréig a nap forgalmasabb szakaiban csak a KRESZ teljes figyelmen kívül hagyásával és kellő megfontolatlansággal lehet és érdemes ötletszerűen egyik oldalról a másikra szaladgálni. Nem olyan sok az: egyik oldalon oda, a másikon vissza. Kisgyerekkel, minden tűzcsapnál megállva egy-másfél óra.

Mindazonáltal nagy tisztelettel:

Jang

Ui.: Vajon miért "elsősorban nem budapestiek részére" szól a könyve - miként az alcím hirdeti -, ha saját tapasztalatai szerint a "pesti ember, tisztelet a kivételnek, begyakorolt útjain kívül nem ismeri saját városát"? Fölösleges diszkrimináció.

Ui.: Rossz a cím.

A leveleket közreadja: Nagy Mónika Zsuzsanna

Török András: Nagy Budapest könyv, Corvina, 1998, 252 oldal, 1980 Ft