Áradások Kínában: Vizes nyolcas

  • Ko Vang-csi
  • 1998. szeptember 3.

Külpol

Már legalább egy százalék oda van Kína idénre tervezett éves gazdasági növekedéséből, de a Jangce csak árad és árad: az ott élők már az újabb árhullámra készülnek. Ez lesz a nyolcadik. Szakadnak a gátak, halnak az emberek, csúnya betegségek terjedésétől lehet tartani. Eközben azonban újjáéled az ősi csapatszellem, és a hatalmon lévő reformerek bizonyíthatják, ha eléggé ügyesek, hogy a gazdasági liberalizmus sem rombolja le az ősi és örök kínai lelkületet. Az egyén továbbra is láthatatlan porszem a fölé tornyosuló közösségi érdek felől nézve.
Már legalább egy százalék oda van Kína idénre tervezett éves gazdasági növekedéséből, de a Jangce csak árad és árad: az ott élők már az újabb árhullámra készülnek. Ez lesz a nyolcadik. Szakadnak a gátak, halnak az emberek, csúnya betegségek terjedésétől lehet tartani. Eközben azonban újjáéled az ősi csapatszellem, és a hatalmon lévő reformerek bizonyíthatják, ha eléggé ügyesek, hogy a gazdasági liberalizmus sem rombolja le az ősi és örök kínai lelkületet. Az egyén továbbra is láthatatlan porszem a fölé tornyosuló közösségi érdek felől nézve.

Minden hírforrás előhozakodik egy rejtélyes adattal: a kínai áradások 240 millió embert érintettek eddig közvetlenül vagy közvetetten. Ez a kínai lakosság egyötödét jelenti, de nem világos, hogy ebbe a gátakon sürgölődő önkénteseket és katonákat - netán az egész hadsereget - is bele kell-e számítani. Van olyan jelentés, amely ötmillió megsemmisült házról számol be, máshol 16 millióról lehet olvasni - igaz, ebbe a csak részben károsodott épületeket is bele kell számítani. Az utolsó adatok szerint tizennégymillió kitelepített lakik hetek óta sátrakban és táborokban. A halottak - hivatalosan közölt - száma még mindig háromezer, és ebbe már az ország más vidékein pusztító árvizek áldozatait is beleszámítják. Eltűntekre vonatkozó becsléseket eddig még nem lehetett olvasni, pedig eléggé valószínű, hogy ezt a rubrikát egyszer majd egy drámaian magas adat tölti ki.

A természet meghódítása

A Jangcét övező gátrendszer lényegében folyamatosan épül a történelem kezdete óta. Az időről időre pusztító árvizek császári dinasztiák bukását idézték elő, a sikeres gátépítő császárok pedig az évszázadok során fokozatosan átvándoroltak a félistenek közé. Maga a kommunista párt is gyakran hangoztatta, miután Tajvan szigetére szorította vissza a Csang Kai-sek vezetése alatt álló Kuomintangot, hogy politikai ellenfelei már 1931-ben - amikor 145 ezer ember halálát okozta a Jangce áradása - bebizonyították, alkalmatlanok az ország vezetésére. Gyakran hangoztatta, legalábbis 1954-ig, amikor a következő nagy áradás pusztított - bár ennek, ha igaz, már csak 30 ezer áldozata volt.

A Jangce gátrendszere átlagos körülmények között sokat kibír - a víztükör szintje sok helyen eleve méterekkel a gátak mögötti szántóföldek és városok felett húzódik évszázadok óta. Az áradások pusztításait pedig mindig is úgy mérsékelték, hogy rányitották a gátakat bizonyos, előre kijelölt területekre, vagy elterelték a vizet a folyó mentén lévő tavakba. A leginkább veszélyeztetett térségben, Hubei tartományban ötven évvel ezelőtt még több mint ezer ilyen, szükségtározói funkció betöltésére is alkalmas tó volt, így is hívták a vidéket: az ezer tó tartománya. Most már csak 325 tó maradt. A legnagyobbnak, az öt-hat balatonnyi Dongting-tónak például a felére csökkent a területe. Mert a Jangce-vidéki embernek csak ezen jár az esze, meghódítani a természetet, mocsarat csapolni, tavat kiszárítani, művelés alá vonni annyi területet, amennyit csak lehet. Közben meg irtani az erdőket, hogy még gyorsabban zúduljon le az esővíz Tibet felől. Az esővízzel együtt zúdul persze a talaj is, tölti az iszap a folyók medrét, meg ami még hozzájön, amikor az építkezéseken kiásott földet is a vízbe öntik tonnaszámra.

A gátakat több helyen most is szándékosan nyitották meg, hogy másutt viszont enyhüljön a víz nyomása. A legfőbb védett terület a hétmilliós Vuhan, amely aligha menekülhetett volna meg a katasztrófától, ha nem áldoznak föl egy sor kisebb-nagyobb települést, és velük együtt hatalmas mezőgazdasági területeket is. Sok helyen viszont az emberi szándékok ellenére engedtek a gátak, és így több tízezres településekre is váratlanul zúdult a víz. Vuhanban például már a nagy áradás első napjaiban, augusztus elején híre terjedt, hogy egy Paizsu nevű, 53 ezer lakosú városban húszezren fulladtak meg, miután átszakadt a Jangce gátja. Innentől kezdve aztán hetekre vége is szakadt a kínai hatóságok tájékoztatási hajlandóságának.

Pénzelvonás

A Nemzetközi Vöröskereszt egy 1996-os katasztrófa-előrejelző jelentése már figyelmeztetni próbálta a kínai hatóságokat, hogy átlagosan húszévente szélsőségesen brutális árvizekre lehet számítani a Jangcén. De ezt persze a helyi erők is tudták, és már 1980-ban elkészült egy részletes jelentés, amelyben a kínai vízügyi vezetés előterjesztette a Jangce gátrendszerének megerősítésére vonatkozó tennivalókat. 1987-ig azonban a szükséges pénznek csak az egyhuszadát fordították erre a célra. Utána pedig elkezdődtek a reformok, a decentralizáció, a gátak meg csak romlottak.

Ráadásul felmerült a világ leghatalmasabb duzzasztó-vízlépcső-vízierőmű-rendszerének a terve, amelyet 1992-ben hagyott jóvá a pekingi törvényhozás - szokatlanul sok ellenszavazat mellett. A legnagyobb duzzasztógátat 185 méter magasra és két kilométer szélesre tervezik, várható költsége 29 milliárd dollár, átadás 2009-ben. És még egy apróság: közel kétmillió embert ki kell telepíteni a lakóhelyéről. Az építkezés támogatói szerint a folyó kordában lesz tartva, irányítani lehet a lezúduló víz mennyiségét, és ha lesz még egyáltalán árvíz, biztos nem akkora, mint a mostani.

Ma már mindenütt a világon tudják, hogy nagyon nehéz megítélni, milyen következményekkel jár, ha ennyire belenyúlnak a természetbe. Kínának is sokan és sokszor szóltak, hogy baj lehet ebből a lenyűgözően őrült építkezésből (bár lehet, hogy ugyanúgy szabad szemmel lehet majd látni űrhajóból, mint a Nagy Falat).

Egyelőre csak annyit állapítanak meg a terv ellenzői, hogy az itteni hihetetlen költségek miatt elvonták a pénzt a gátak fenntartásától, a folyamkotrástól. Azt csak csendben jegyzik meg, hogy a duzzasztórendszer alatti több száz kilométeren még olyan sok mellékfolyó táplálja a Jangcét, hogy itt még akkor is változatlanul súlyosak lesznek az árvizek, ha feljebb netán mérséklődnek is - ami önmagában is súlyos kételyek tárgya.

A kínai árvízhelyzet részleteihez tartozik, hogy nem csupán a Jangce árad, hanem - csupán egy tetszőlegesen kiragadott példát említve - északon a Szonghua folyó is. Itt egy kilencmilliós nagyváros, Harbin volt veszélyben, és a környéken megelőző intézkedésként szintén százezreket telepítettek ki lakóhelyükről. Úgy tűnik, itt már túl vannak a nagyján.

Kár és haszon

Az eddigi kárérték hivatalos közlés szerint nagyjából húszmilliárd dollár, de vannak, akik kétszer ennyit is reálisnak tartanak. Ez nem tesz ugyan jót Zsu Rong-csi, a kormányfő renoméjának, viszont enyhítheti esetleges politikai kudarcának a súlyát. Amikor kinevezése után, márciusban először nyilatkozott kamerák előtt, a GDP nyolcszázalékos növekedését jelölte meg központi gazdaságpolitikai célkitűzéseként, és személyes garanciát vállalt, hogy így is lesz. A gazdaság élénkségét elsősorban a tizenötmilliós - és az állami vállalatok racionalizálása folytán még tovább növekvő - munkanélküliség enyhítése érdekében kell fenntartani. Tavaly 8,8 százalékos volt a növekedés a Kínai Népköztársaságban, tehát a terv nem volt teljesen irreális, bár a délkelet-ázsiai válság nem javította az exportkilátásokat. Az első félév hétszázalékos eredményt produkált. Az árvízi károk azonban lehetővé tették, hogy a pekingi vezetés lehátráljon a nyolc százalékról, és már el is hangzottak olyan hivatalos kijelentések, hogy a terv esetleg túlságosan ambiciózusnak bizonyulhat.

Amíg a hivatalos becslés szerint csupán 0,4 százalék, addig a nyugati közgazdászok szerint egy százalék mínuszt jelentenek a GDP növekedésében az árvizek - jó alkalom lenne ez arra, hogy az eredeti elképzeléseket felvizezzék. Ezért kifejezetten meglepő, hogy a hivatalos Peking - legalábbis egyelőre - nem próbál a természeti erőkre mutogatva magyarázkodni. A múlt héten egy "hivatalos" közgazdász arról írt, hogy a nyolcszázalékos célkitűzést sokkal inkább veszélyezteti a gyenge belföldi fogyasztás, mint a károk súlyossága.

Hosszabb távon a hatalmas károk még elő is segíthetik a konjunktúra felpezsdülését. A nehéz körülmények azonban egyelőre még csak az árakat hajtják fel, ezért a helyi hatóságok a napokban árellenőrzést és -korlátozást írtak elő. Már az is felmerült, hogy az újjáépítés kezdetekor felszöknek az építőanyagárak is. Érdekes és jellemző, hogy a kínai sajtó nem - legalábbis nem csak - ideologikusan foglalkozik ezzel a lehetőséggel. Egyes lapok már azt a gondolatmenetet fejtegetik, hogy nem is volna olyan nagy baj, ha kissé fokozódna az infláció, amennyiben az újjáépítés frissítően hat a gazdaságra, és felpörgeti a keresletet.

Mindamellett ezekben a hetekben a hazafias önfeláldozási ideológia is bőven bugyog a kínai médiából. Buzgárokat tömeszelő, önfeláldozó katonák, önkéntesen adakozó üzletemberek és főhivatalnokok. A ténylegesen kihirdetett szükségállapot olyan mértékű tömegmozgósítással jár, amilyet a kulturális forradalom óta nem látott az ország, és a feladatok az életveszély elől elsunnyogó pártembereket büntetéssel fenyegetik.

De már a mobilizáció sem a régi: aki mégiscsak ki akarja vonni magát hazafiúi kötelességének teljesítése alól - és nem párttag, nem is katona -, egy mérsékelt összeggel kivásárolhatja magát.

Ko Vang-csi

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.