A törökországi hadsereg főparancsnoka és vezérkari főnöke a szokásjog szellemében négy év után megvált posztjától. Senkinek - de legkevésbé a törököknek - nem mindegy, hogy ki az utódja, és annak mik a tervei: az ottani politikai életben a mindenkori vezérkari főnök az ország erős embere, aki egyúttal a kormányt is kontrollálhatja. Az új góré beiktatásán elhangzott beszédek szerint Törökország egyfelől nem tűri el, hogy kiszorítsák az európai színpadról, másrészt a hadsereg "az ország szeme fénye", amelyet minden támadással szemben meg kell védeni. Támadni pedig, többek között, az iszlámista ellenzék fogja.

Aki volt olyan szerencsés - mint e sorok írója -, hogy nézhette a török állami rádió és televízió nemzetközi adását, a TRT-Internationalt, az pénteken délben hosszasan gyönyörködhetett köztársaságunk címerében. E heraldikai műremek Végh Ferenc tábornok, a Magyar Honvédség (MH) vezérkari főnöke zubbonyának ujját díszítette. A török tévések azért szerethettek bele címerünkbe, mert elképzelésük szerint ezzel illusztrálhatták: immáron a Mi Hazánk is megközelítőleg ott áll a nemzetközi politikai porondon, ahol Törökország. És ha végre sikerül magát beverekednie a NATO-ba, akkor egészen ott lesz.

Augusztus utolsó hete hagyományosan a hadseregé Törökországban: augusztus 26-án ünnepli az ország a manzikerti csata (amely 1071-ben megnyitotta Anatóliát a törökök előtt) évfordulóját, augusztus 29-e Mohács és Buda napja, de a legfontosabb mégiscsak augusztus 30-a, a győzelem napja; annak emléke, hogy az idén hetvenöt éves köztársaság kikiáltása előtt a Musztafa Kemál pasa vezette török csapatok úgy verték ki az országból az antantot, mint béreslegény a kaszát.

Szépen idomul ebbe a sorozatba az (idén augusztus 28-án, pénteken megejtett) ünnepélyes őrségváltás: az eddigi vezérkari főnök és a hadsereg főparancsnoka, Ismail Hakki Karadayi tábornok - a hagyományoknak megfelelően négyévi szolgálat után - megvált posztjától. Szolgálati jelvényét maga adta át utódjának, Hüseyin Kivrikoglu tábornoknak. Ezzel egy időben teljes őrségváltás zajlott a török fegyveres erők minden vezető posztján.

Az eseményen mindenki ott volt, aki a török politikai életben számít (és három váltókezelő is, akik egy cseppet sem számítanak ugyan, de véletlenül a protokoll-listán szerepelt a nevük, és rendelkeztek az alkalomhoz illő ruhatárral: a török váltókezelők közmondásosan jól öltözöttek).

Jelen volt és beszédet mondott Süleyman Demirel köztársasági elnök. A NATO-t Klaus Naumann német vezérkari főnök képviselte. Ebbe az illusztris társaságba hívták meg cseh kollégájával együtt Végh Ferenc magyar vezérkari főnököt. És hogy a meghívást ne zavarja semmi disszonáns hang, mintha egy láthatatlan kéz lesodorta volna az augusztus 29-én megjelent török újságok címlapjáról az egyébként ilyenkor szokásos, a mohácsi diadal nagyszerűségét hirdető zöld szalagcímeket.

A tévéközvetítéssel szokatlanul nagy nyilvánosságot kapott eseménynek komoly üzenete van: a török politikai élet szokásjoga szerint a vezérkari főnök az ország erős embere, aki - a kemáli reformok letéteményesének számító hadsereg nevében - kontrollálhatja a kormányt. E tisztség elnyerése akár a köztársasági elnöki cím megszerzésének ugródeszkája is lehet.

A most távozó Karadayi kulcsszerepet játszott a rövid életű Refahyol-kormány (az Erbakan-‚iller-koalíció) megbuktatásában. A török szónoki stílus mesterfokán megírt és előadott búcsúbeszédében pedig egyértelműen kiállt amellett, hogy a hadsereg - amely az ország modernizációjának, valamint egységének alapja és látható szimbóluma - felveszi a harcot akár a vallási reakcióval, akár a szeparatizmussal (ha Ankarában szeparatizmust emlegetnek, akkor rendszerint a kurdok mozgalmára gondolnak). A szónok szerint a hadsereg annak ellenére halad a megkezdett úton - és nem hagyja magát zsenírozni -, hogy "egyes szövetségeseink" (gyengébbek kedvéért: Görögország) pártolják e mozgalmakat. Ugyanezt ismételte meg Kivrikoglu is, ezért beszédére nem is térünk ki bővebben.

Demirel köztársasági elnök beszédében igyekezett világossá tenni: Törökország nem tűri el, hogy kiszorítsák az európai színpadról, illetve hogy a három új jelölt (Cseh-, Lengyel- és Magyarország) támogatását Törökország ahhoz köti, hogy ne záruljanak be előtte a Nyugat kapui.

A hadsereg pedig, mondta gyengéden az elnök, "az ország szeme fénye", amelyet minden támadás dacára meg kell védeni. Márpedig a török hadsereget támadni hol a kurdok és a ciprusi válság kapcsán szokták - ezekért leginkább Nyugaton -, hol pedig belpolitikai szereplése miatt. Ezt a szerepvállalást az iszlámista ellenzék nehezményezi.

Na, ezzel az iszlámista ellenzékkel korántsem lesz könnyű elbánni.

Pedig tesznek majd rá kísérletet. Jelzi ezt az is, hogy ugyanazon a pénteki napon, a hadsereg új parancsnokának beiktatása napján a törökországi mecsetekben elmaradt a közös ima utáni prédikáció, a hutbe; helyette valamennyi mecsetben egy - a vallásügyi hivatal által előre elkészített - szöveget olvastak fel, amely a győzelem napja kapcsán hosszasan dicsérte a hadsereg erényeit. Ennyire radikális lépésre mindeddig nem került sor az iszlám világ történetében.

Hálátlan feladat lenne annak latolgatását vállalni, hogy erre mit lépnek majd az iszlámisták. Ezért nem is tesszük. Elégedjünk meg azzal, hogy tudjuk, ki lesz az ország következő erős embere - s talán Demirel utáni elnöke -: Ismail Hakki Karadayi. Találkozunk még e névvel, szinte biztos.

- dm -