Időarányosan elégedett teljesítményével kormányunk vezető ereje. A szélesebb közvélemény számára is meggyőző volt a kezdet, egészen augusztus 25-ig az egykori szovjet díszszemlékhez hasonlóan erőt és magabiztosságot sugároztak. Az időarányos szöveggel azonban akkor szokás előjönni, különösen szűk két hónap után, ha bizonygatni kell: tévednek, akik úgy érzik, hogy nem mennek jól a dolgok. A fideszmagyarok (© Haraszti Miklós) egykori negyven pontjához való bármilyen viszonyítás ráadásul blöff, hiszen maga a negyven pont is jórészt az volt. De nem ez a baj. Még csak nem is az, hogy a miniszterelnök a balatoni, családi kormányülés után azt bírta mondani: az ő ötven napja teszi lehetővé a csúszóleértékelés egytized százalékos csökkentését, ami különösen nagy hülyeségnek hangzik, amikor az előző héten - igaz, nem a magyar gazdaság állapota miatt - többször is kénytelen volt a Nemzeti Bank a forint árfolyamát menteni.
1. Erősek vagyunk. Minden gesztusunknak ezt kell bizonyítani. Az erő felmutatása önmagáért való érték, férfias dolog, és persze mindenki érti. Ezért férfiasan határozott, ruganyos léptekkel járunk, mélyen képezzük a hangot, mondataink is határozottak, céltudatosak. Mint férfiemberek nemcsak szeretjük a focit, de rúgjuk is, rendszeres, kemény edzéseken, és nincs olyan dologidő, hogy erről vagy a meccsnézésről lemondjunk. (Jó, nem lehet mindenki Orbán Viktor, de ha Stumpf főminiszter puhábbnak néz is ki, Szájer új, Berija imágója is felidézi: lágy külső mögött is lakozhat keménység.)
Orbán Viktor nem csinált különösebb titkot abból, hogy a Horn-kormányt gyöngének tartja. Nem intellektuálisan (úgy is, de azt nyíltan hirdette), hanem azért, mert - jórészt az SZDSZ nyomására - nem élt kétharmados többségével, konszenzusra törekedett mondjuk a médiatörvénynél, a házszabály megváltoztatásakor, ezekben olyan rendelkezéseket fogadott el, amelyek hatalmát erőteljesen korlátozták, engedte: az ellenzék felülreprezentált legyen a parlamenti bizottságokban, sokat szerepeljen, kérdezzen és interpelláljon tévéidőben. Ez széplelkűsködés, férfiatlan gyengeség.
A politikában - ez a miniszterelnöki politikai ars poetica - mindent meg kell csinálni, ami fontos, és nyilvánvaló jogsértés nélkül megtehető. A politikában nem ismerünk olyan korlátot, hogy szokásjog, demokratikus norma, jó ízlés.
2. Erőt mutatunk külföldön is. A külpolitikában nem az a legfontosabb, hogy mi történik, hanem az, hogy látszódjon: mi megmondjuk. Mert a kemény beszédet szereti a magyarországi és a határokon túli magyarság is. Dönse már el végre a román kormány, mit akar a magyar egyetem ügyében! Hogy így romolhat az egyetem esélye? Kevéssé érdekes.
És kőkeményen megmondjuk EU-éknak is: mi nem úgy akarunk csatlakozni, mintha főleg mi akarnánk! Nekünk is vannak feltételeink, és ha ezek nem tetszenek, nem csatlakozhatnak hozzánk! Torgyán is megmondta a bajoroknak... Hogy a csatlakozásügyben folyó EU-időhúzásra, az erősödő (egyebek között bajor) ellenkezésre, a cseh és lengyel ügyetlenkedésekre, az orosz válság következményeire, amelyek amúgy is ellenünk dolgoznak, nem jó rálapátolni? Nem számít, a fontos, hogy otthon jól döngjön.
3. Minden hatalom a főnöktől ered. Mindenkinek tudnia kell, hogy erejét, hatalmát Orbán Viktortól kapja. Ez a belső rend, a fegyelem elemi feltétele. Erős a kormány, de persze legerősebb az ő miniszterelnöke. Segíti ebben a személye körüli minisztérium, a többszörösére növelt, az Antall, majd Horn idején sem éppen szerény miniszterelnöki apparátus. Miniszterei nem lazsálhatnak, és nem vezethetik őt az orránál fogva (mint szegény Horn Gyula félte), mert az őket "leképező" referatúrarendszer ezt megakadályozza. Ráadásul a hatalmas sajtóiroda mindent lát, hall, kommunikációra előkészít. És persze erejét fokozza, hogy az állami vagyonnal, tulajdonnal való gazdálkodás feletti hatalmat saját hivatalához, illetve a szintén ez által felügyelt Gansperger Művekhez tette át.
4. A stratégiai pontokat kell megszállni. Gyermeteg politológusok úgy értékelték, hogy a kisgazdák sokat kaptak a koalíciós alkuban. Földhözragadt fantáziátlansággal úgy hitték, hogy a vidékfejlesztési meg a PHARE-pénzek a nagy lé, meg azt kell számolni, hogy hány minisztérium élére került echt fideszes politikus.
A stratégiai gondolkodás mást tart szem előtt. Kitűnt az elmúlt években: elég egy néhány fős, összeforrott csapat, bőséges anyagi háttér, és csodákat lehet művelni. A sikeres politikához pénz kell, sok pénz. Ha a Fidesz a ´94-es bukta után négy évvel tudott győzni, erre képes lehet 2002-ben az összehasonlíthatatlanul szélesebb bázissal rendelkező MSZP is. Az eddigi történéseket, kinevezéseket mintha az a szempont fogná egységbe: el kell vágni az MSZP-t feltételezett pénzügyi forrásaitól, a legmegbízhatóbb cimborákra kell bízni a könnyebben mobilizálható zsozsó felügyeletét, ha lehet, kompromittáló adatok birtokába kell jutni, s ha van ilyen, a Fideszt kompromittáló adatokat el kell tüntetni. Ha ez igaz, bizony sokat levon az eddigi két támogatásra méltó kormányzati döntésért, a tb és a Postabank államosításáért járó elismerésből. Mert ha csak a rendteremtés előfeltételének tekintjük e tetteket, dicséretes és bátor akciók voltak, egyúttal alkalmasak arra is, hogy felmutassák: a kormány nem fél a konfliktusoktól, a nemzet, az állampolgár érdekeinek, pénzének védelme érdekében következetes, még barátaival és üzlettársaival (Princz Gábor) szemben is.
A bölcs és előrelátó miniszterelnök az olyan kiszámíthatóan botránnyal járó kinevezéseket, mint a Simicskáé, Ganspergeré, az olyan egyáltalán nem evidenseket, mint Selmeczi Gabrielláé (hiszen a minisztériumok legfelső vezetésétől a hozzá hasonló pártembereket távol tartotta) csak az említett stratégia jegyében ránthatta magára - mondják a rosszhiszeműek.
Miközben a polgár azon csodálkozik, hogy mindenhova MDF-est ültetnek (meg MDNP-seket), holott őket nem akarták a választásokon, a stratégiai pontokat Fidesz pártpénztárnokok és Mahir-boyok foglalják el. ÁPV Rt., elnök-vezérigazgatóval, APEH, Szerencsejáték Rt., ezek a fontos helyek, nem a minisztériumok! A rapid kádercserékhez nincs elég saját nevelésű játékos, ezért, mondjuk, lehet az MDF-es Takácsy Gyula a MÁV vezetője, Siklósi Csaba a Malév elnöke. Pongrácz Antallal, a Szerencsejáték Rt. eddigi főnökével, úgy látszik, nincs baj, de azért "csak" a Malév vezérigazgatóságára jó, az igazán zsíros falatot, eddigi pozícióját a Mahir egyik cégének ügyvezetője, Hantosi Ferenc kapja.
5. Nem engedjük a kormányt bántani! Megmondta a miniszterelnök a kormányprogram parlamenti vitájának záróbeszédében: aki a nemzethez tartozik, kormánypárti. Ha valaki tehát a kormány dolgát nehezíti, például kulcsembereinek viselt dolgait feszegeti, az nem rendes magyar ember, tehát ennek megfelelően kell fellépni. Így az egyébként önmaga megszólalásait évek óta csak kiemelt fontosságú ügyekre tartogató miniszterelnök a Fidesz-választmány ülésén egy sejtelmes kémhistóriába keveri a "lejáratási kísérlet" és "rágalomhadjárat" (© Orbán Viktor) tetteseit.
Közel egy hét elteltével a gumicsontról annyit tudni, hogy valakik valamilyen magáncéget 1997-ben megbíztak - ha igaz - azzal, hogy írja össze a Fidesz-vezetők és családtagjaik vállalkozásait, titokban, de nem titkosszolgálati eszközökkel. Közben - átmeneti véráldozat? - a miniszterelnök is gyanúba keveredik, hogy jórészt blöffölt, magyarázkodásra kényszerül az előző kormány, az MSZP, néhány cég, köztük, ha jól kivehető, tikosszolgálati fedőszervezetek, volt és talán aktív titkosügynökök, a Postabank elkergetett vezetője, a Népszabadság, mondván, hogy ő mindenki számára hozzáférhető adatokat közölt (mintha nem lenne joga akár nyomoztatni is vélt visszaélések esetén), Deutsch sportfelelős, hogy ő nem mondta, amit mindenki hallott, Bánk, kisgazda frakcióvezető, hogy igaz a... (micsoda?), mert a miniszterelnök mondta. Figyelem Simicskáról elterelve, demokrácia, politika tekintélye csúcsra járatva, kormánykoalíció kegyelmi hetei lezárva.
De prevencióra is szükség van. A kormány előrelátó, és a nyilvános akadékoskodást, a derék pártpénztárnokok és ködbe vesző cégeik lejáratási kísérletét korlátozandó az önkormányzati választások előtt szünetre küldi az Országgyűlést, és új rituálé meghonosításával januártól csak minden harmadik héten engedné nyilvános parlamenti megszólalási lehetőséghez az ellenzéket.
A kormány ölébe pottyant Postabank-sajtóholdinggal kapcsolatos szándékokról még csak azt tudhatjuk, hogy a Magyar Nemzettel szeretnék megtörni vagy ellensúlyozni a Népszabadság pozícióját. Hogy hogyan, milyen pénzből, azt nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy az eddigi tulaj mennyit költött e lapra, tényleg ledolgozta-e a napi többmilliós ráfizetést. Privatizálják esetleg, véletlenül a Mahírnek, és így a Napi Orbán (korábban Új Mao) című propagandalapjukat a továbbiakban pártközlönyként adják ki? Kié lesz a többi közvélemény-formálásra alkalmas kommunikációs eszköz, a Kurír, a Radio Bridge?
Hírek terjednek, hogy csődgondnokot nevez ki a kormány az állami televízióhoz. Cáfolják, de nehéz elhinni, hogy a fideszmagyaroknak nem volt valami hosszú távú elgondolásuk, amikor júliusban megakadályozták az új kuratórium megválasztását és így az elnöki pályázat kiírását.
6. A kormánykoalícó jól muzsikál. Sokan arra számítottak: Orbán és Torgyán nem fér meg egy kormányban. Erre eltelik ötven nap, és csak egy kis konfliktusocskáról tudni, miszerint Józsi megfenyegette Zsigát, hogy gabonával hinti fel a József nádor teret.
A kormány célja világos: az önkormányzati választásokig ne derüljön ki, mi lesz a választási ígéretekkel, és legalább ilyen fontos a politikai szövetség óvása is.
Nem biztos, hogy elsősorban azért kell a jövő évi költségvetés beterjesztésének eddigi határidejét kitolni, mert attól tartanak a fiúk, hogy az ellenzék lerántja a leplet, kimutatja az ígéretek és a rideg valóság közötti különbséget. (A polgár, a lakosság kevéssé figyel a költségvetési számokra, inkább tapasztalataiból következtet.) Fontosabb szempont lehet, hogy a kormányzaton belüli elosztási konfliktusoktól óvják meg magukat.
A kisgazdák így egyelőre elvannak a homokozójukban. Beszélnek, csinálnak hülyeségeket, belekerülnek valamennyibe, röhögnek rajtuk, de a veszteség bejön a remélt választási eredménnyel, idővel pedig úgyis kénytelenek lesznek szembenézni a realitásokkal.
Torgyán beígérheti, hogy az állam felvásárolja és mondjuk fűzfával ülteti be az árvíz és belvíz veszélyeztette földeket (az ország 30-40 százaléka), választókerületében bevezetheti az ingyenes iskolatejet, ígérheti a bor- és szőlőválság, a serésproblémák, a kukoricatúltermelés megoldását, biztathatja a fél országot, hogy akár a nyaralója kertjében is termesszen szántóföldi növényeket, hisz´ a kisgazdáktól ő mindent felvásárol, mert az acélos magyar búzát (kukoricát, bort, szőlőt, disznót) minőségjavítóként kell vennie a világnak - csak még nem tudja, vagy nem akarja.
Boros Imre tárca nélküli pénzügyi zsonglőr, szemben a Nemzeti Bank általa utált elnökével (akinek álláspontját a kormány illetékesei is osztják), fontosnak tarthatja ijesztgetni a befektetőket: az orosz válság közvetlenül is belerondít a magyar gazdaságba.
De koalíciós konfliktus nincs.
A kormánykoalíciónak minden magyar polgár szavazatára szüksége van az önkormányzati választáson. Ehhez nem elég a problémákat szőnyeg alá söpörve együtt maradni. A kisgazdák, Pokol Béla és a polihisztor Horváth Béla visszasírják a ´94-es nyílt összefogást a MIÉP-pel. A fideszmagyarok ennél visszafogottabbak, ők csak nem utasítják el a nemzeti-szocialisták támogatását, mondván: parlamenti párt.
7. A kormány jó polgáraihoz. A torgyáni hablatyot felerősíti, hogy a kormány két beváltott ígérete, a tandíj eltörlése és a családi pótlék alanyi jogúvá tétele is ugyanazt mondja: polgárok, az önmagatokért, döntéseitekért való felelősséget mi vesszük át!
A kormány tudja: a magyar polgár, mint mindenki más is, szeret kapni, és nem szeret fizetni, de megkülönbözteti őt nyugati társaitól, hogy a tőle beszedett pénzt nem kapcsolja össze kormánya kiadásaival. Ha arra biztatják a gazdát, hogy másfél hektáron garantáltan veszteségesen termeljen búzát vagy kukoricát, nem tör ki a gyalázat, mert nem tudatosodik, hogy ezért minden adózót (tehát nemcsak szja-t, hanem egyebek közt a forgalmi adót fizető egyszerű vásárlót is) meg kell fejni. Ha eltörlik a tandíjat, nem ugrik be, hogy ezzel mindenki köteles, az eddigieken túl is, a felsőfokú végzettséggel megszerzendő előnyökért az érintett kisebbséget aktívan támogatni. Ha mindenki kap családi pótlékot, nem esik le, hogy a szegényebbek fillérjeiből az is kap, aki erre egyáltalán nincs rászorulva.
Az Orbán-kormánynak még nincs története. Van eddig ötven-egynéhány napja, s ebben augusztus 25. nyilvánvaló fordulatot hozott. Ügyes és aktív kezdés után a cselekvés fokozatosan kádercserékre redukálódott, ami persze nem kevés, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ezekkel, a visszhangjukra adott orbáni viszontválasszal, Boross Péter államtitkár kultúrharcos kürtszavával és a teljesítmény verbális pumpálásával sikerült a színvonalat az előző kormány legrosszabb napjai alá vinni.
