MaNcs, XIII. évf. 26. szám, (2001.06.28. (2001-06-28)
Sokáig nehéz volt megérteni, miért indítottak váratlanul frontális támadást a politika igényeit kiszolgálni nem kívánó filmesek ellen a kormányzó párt csinovnyikjai. Miért vált olyan fontossá a film, hogy a független finanszírozási rendszer fölötti ellenőrzés és befolyás megszerzéséért még a folyamatos botránysorozat sem tűnik túl magas árnak.
Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan maradtak ülve. A szabaddemokraták ülve maradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni.
Azt mondja Orbán Viktor múlt szerda reggel a rádióban, hogy "hát ha ezt én otthon hallom (már tudniillik azt, hogy a kormány legfeljebb 30 milliárdot kapott volna az OTP-től az egyébként 150 milliárdért konszolidált Postabankért, de ennyi pénzért már nem hajolt le, inkább megtartotta magának a bankot, és juszt sem keresett rajta semmit) a kis Szokol rádiómból, valószínűleg villát fogok, vasvillát ragadok, és azt mondom, hogy ne viccelődjünk. Akkor is egyébként, ha ez egy teljesen ésszerű üzleti tranzakció lett volna, ezt józan paraszti ésszel nem lehet belátni, és nem lehet elfogadni."
Tulajdonképpen (meg) ahányszor felkérnek, hogy a nyúlról beszéljek (spéci most nem is kért fel erre senki), mindig megijedek. Bár örökké tartó titkos vagy éppen nem is titkolt útitársam a nyúl, a vélt feladat súlyossága minden egyes alkalommal valósággal megfekszi a szívemet. Olyannyira, hogy a fülem megmerevedik, egész testemben reszketek, és képtelen vagyok kipattanni. Aztán valahogy mégiscsak sikerül. Ezt a furcsa érzést mindenki ismeri, aki egyszer is volt már nyúl az életében.
Megint volt a Béláról a tévében, most már mindig van. Hogy a Béla elviselhetetlen egy főnök volt, úgy váltogatta a titkárnőit, mint más az alsógatyáját, hogy nem bírta a más emberek szagát a liftben és egyáltalán maga körül, hogy első osztályon röpködött, és sokat röpködött. Szerette, ha a minisztere távollétében miniszternek szólítják, fennhéjázott és urizált, sorfalat kellett állni neki reggelente, és harsányan köszönteni.
Sikeres ülésszakot zárt az Országgyűlés kormányoldala: egy sor olyan törvény született meg, ami az eddiginél nagyobb szabadságot nyújt a kormánynak bizonyos gazdasági szervezetek működtetéséhez. Mire való végül is a kormánytöbbség, ha nem arra, hogy egy kormány megszabadulhasson a kezét (és pénztárcánk szabad használatát) korlátozó jogszabályi kötelékektől?
Magyar Narancs: Szakmáját tekintve ön pszichiáter. Könyveit olvasva mégis inkább kritikus társadalomkutatónak vélném. Ön hogyan határozza meg magát?
Akad, aki újra kultúrharcot emleget. Nevezhetjük bárminek, tény, hogy egyik ügy éri a másikat, és az embernek - legalábbis annak, aki ezt a lapot írja - nincs az az érzése, hogy igen, tiszta sor, ezt kellett, jól tették, igazuk van, csak így tovább. A Nemzeti Színházat már emlegetni is fárasztó, de aligha létezik látványosabb jelképe a kormányzat mentalitásának: legyalulni, ami előttünk volt, s ellenérveket és nekünk nem tetsző szabályokat félretolva mindenképp valami mást csinálni. A színháziak megosztása közben a legnagyobb pofon az építészeknek jutott. Aztán a filmesek kaptak ultimátumot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) a filmszemle finanszírozása, a mozgóképtörvény megalkotása és a filmgyártás anyagi hátterének megerősítése tárgyában. Utóbb szintén az NKÖM dobott kesztyűt a közművelődési szakmának a Magyar Művelődési Intézet (MMI) új vezetője kinevezésekor, és gyártott le egy lényeges elemeiben vitatott törvényt a kulturális örökség védelméről. A legfrissebb maflást az Oktatási Minisztérium (OM) osztotta ki a könyvtárosoknak és a műszaki értelmiségnek azzal, hogy az Országos Műszaki Információs Központot és Könyvtárt (OMIKK) beolvasztja a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BMGE) könyvtárába.
ASzabadi Béla ellen megfogalmazott vádak (egyelőre: "tényállások") két csoportba rendezhetők.
Magyar Narancs: Tíz hónappal ezelőtt azt nyilatkozta: már porolom le a komolyabbik arcfelemet. Végleg meg is állapodik ennél az arcánál?
az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága vezényelte le. A pályázaton nyerhető ingatlanrészek jelentős része olyan szervezetek birtokába jutott, amelyek baráti közelségből figyelik az ún. polgári kormány működését.
A ZENE ÜNNEPEA Franciaországban huszadszor megtartott rendezvénysorozathoz a párizsi közlekedési vállalat az utcákra tódult tömeg biztonsága érdekében megritkított buszjáratokkal, csökkentett tarifával és egész éjjel járó metrókocsikkal járult hozzá, az oktatási minisztérium pedig - hogy a fiatalok felszabadultan szórakozhassanak - az aznapi érettségi vizsgák elhalasztásával. A magyar meghívottak, Yonderboi, az Anima Sound System és Akosh S., vagyis a Franciaországban élő Szelevényi Ákos együttese a fél éven át tartó magyar kulturális évad, a MAGYart keretében, a Divan du monde színpadára volt hivatalos, ahol a következő napokban Bozsik Yvette vendégeskedik Esküvő és Kabaré című tánckompozíciójával.
Netcenzúra IránbanAz iráni állami távközlési monopólium szigorú szabályokhoz kötötte az internet használatát. A szolgáltatóknak előírták, hogy blokkoljanak több oldalt, és akadályozzák meg, hogy 18 év alattiak hozzáférhessenek a világhálóhoz.
Jelentéktelen ügy, ahogy fürdőköpenyünket magunkra kanyarítjuk, pulóverünket eligazgatjuk reggel, hol is kellene erről szónak esnie. De a "kis tárgyaknak is megvan a maguk könnye", ne sírjanak hát, házilagos események és mozdulatok vezetik be a (hype, hype, hype!) Nagy Kirovski dolgát: tessék, a drámai közlemény, hogy a közbeiktatott, saját nevemmel (TD) jelzett cikk után a "Kirovski" írta dolgokat nem merem mindjárt zúdítani. (A Narancs eleve-és-főleg-közérdekűsége el fogja bírni e kis kitérőt még, ahogy a dél-afrikai arany vagy a kardulbujkáli urán is a benne rejlő pici százalék tatai szenet.)
Ernst Múzeum: A budapesti mozik 100 éve
Forgách András, az egyszemélyes válogatóbizottság közel százhúsz előadásból választott ki összesen tizenhatot - hét nagyot és kilenc kisebbet. Ember nincs, aki teljesen jóváhagyná a listáját (én sem), de hát ez normális, azért ő, egyedül, hogy vigye a balhét, ha úgy alakul. Úgy alakult. De alakulhatott volna-e másképp?
AVárosi Színház megnyitó hangversenye egyrészt koncert volt, másrészt - mondjuk így - társadalmi esemény. Lehetséges, hogy mégiscsak két Magyarország létezik, és ha igen, akkor június 16-án bizonyosan ama másik, jelen állás szerint a hídembermentes képviseltette magát. Felvonulás volt ez, "tüntetés"; megjelent a budapesti créme de la créme, pontosabban még annak is a krémje - noha a három szellemfejedelem közül ezúttal csak Esterházy ült a nézőtéren. Ott volt Tamás Gáspár Miklós, Radnóti Sándor, a hetvenéves Eörsi István (a legradikálisabb óriáscsecsemő, aki szemmel láthatóan olyan kondícióban van, mint teszem azt, Ko..., elnézést, mint Juan Pablo Chacón), Fodor Géza, Závada Pál, Balassa Péter, Jovánovics György, Vidovszky László, Bächer Iván, Margócsy István - szóval mindenki. Az akaratlan és tökéletesen
AMűcsarnokban lévő hatalmas olajképek természetesen más technikával készültek, mint a Raiffeisen-beli kisebb akrilfestmények. Ezek jóval játékosabbak, "könnyedebbek", de nem könnyebbek, mint a nagy, reprezentatív darabok. Az erős kékek-sárgák-vörösek-feketék az ecsetek (spatnik, hengerek) vastagságának megfelelően más-más szélességű sávokban, izgalmas ritmusokban kerülnek a felületre. Bár a megjelenő formákat és vonalakat leírhatjuk négyzeteknek, téglalapoknak, átlóknak, egyeneseknek,
Negyven dal szerepel azon a dupla albumon, amit maga Paul McCartney állított össze legkedvesebb saját szerzeményeiből. A slágerek és história alcímet viselő válogatás az 1969 és 1984 között született McCartney-számok felfedezésere inspirál, különös tekintettel
Nem könnyit a dilemmán, hogy a 2001. május elsejével életbe lépett új KRESZ kerékpárbarát módosításai (lásd keretes írásunkat) első látásra ösztönzőleg hatnak.
Az ötvenes évektől kezdve a korábbi, sokszor végzetes komplikációk miatt a szülés kórházi eseménnyé vált. Egyes szakemberek szerint a kórházi környezet azonban a szülést személytelenné tette. "A problémák megelőzése érdekében lett a kórházi szülészeti ellátás beavatkozás- és szabálycentrikus - mondja Békési Beáta klinikai pszichológus, az ELTE kísérleti pszichológia tanszéke és a londoni Active Birth Centre szakmai támogatásával indított Aktív szülés elnevezésű program vezetője. - Ez természetesen teljesen jogos és érthető volt, hiszen életveszélyes szövődmények megelőzésekor és gyógyításakor a mentálhigiénés szempontok indokoltan háttérbe szorulhatnak."
