Büntetőeljárás
Megint volt a Béláról a tévében, most már mindig van. Hogy a Béla elviselhetetlen egy főnök volt, úgy váltogatta a titkárnőit, mint más az alsógatyáját, hogy nem bírta a más emberek szagát a liftben és egyáltalán maga körül, hogy első osztályon röpködött, és sokat röpködött. Szerette, ha a minisztere távollétében miniszternek szólítják, fennhéjázott és urizált, sorfalat kellett állni neki reggelente, és harsányan köszönteni.
Szerintem azért ettől a Béla még lehetett nagyon jó főnök. Főnök van ilyen is, olyan is: ha szívat, attól még lehet remek szervező, kitűnő irányító; mondjuk, mogorva és durva, de olykor nagy humora van. Vagy kiabálós, de arany szíve van. És hát ki szereti a mosdatlan és csúnya embereket, ki nem akar bizniszklasszon utazni, sokat, és ki állna ellen a hódolat kitöréseinek? Az vesse az első követ a Bélára.
Egyébként is, ezek nemigen büntethető dolgok. Még ha esetleg csúnyák is, én például nem szeretem őket. Szerintem a Béla egy nagy bunkó, akármennyire profi közgazda, ez a kettő nem zárja ki egymást. A bunkóság viszont nem büntetőjogi kategória, sajnos. Lehet, hogy nagy nehezen lehetne valami pert kerekíteni a köré, hogy mittudomén, valaki megalázóan beszél a beosztottjaival és túllépi a repi-keretet, de elég macerás lenne, lassú és körülményes.
A Béla most mégis megkapta. A sokféle hűtlen kezeléses meg bonyolult gazdasági szabálysértés és bűncselekmény mellé most azt is felróják neki, hogy bunkó volt, kiskirály volt, kényúr volt. Mintha ez nem volna mindegy a büntetőjog szempontjából. Mintha pedig egyébként a bunkók, kiskirályok, kényurak útja automatikusan a tömlöcbe vezetne, és erre a Béla volna a példa.
Holott ez méltánytalan és igaztalan. A büntetőeljárás bizonyos dolgokkal nem tud mit kezdeni, a Bélát sem ezekért az egyébként rút dolgokért fogják megszuttyongatni.
A kormánypárti oldalon különben nagyon is jól tudják, hogy a jog nem mindenre gyógyír; hogy lehet igen ocsmány dolgokat művelni, de az jogilag aligha fogható meg. Úri társaságban jóízűt turházni a perzsaszőnyegre elég gáz, de jogilag elég bonyolult volna jól megálló vádat összekalapálni. Szemétkedni, szívatni, betartani lehet úgy is (és úgy érdemes), hogy abból peres eljárás soha ne lehessen. Mondjuk megkap Torgyánné Mariska művésznő egy-két lőteret, na meg mindenféle gusztusos ingatlant, hát hol van ebben a törvénytelen? Miért ne kaphatna pinkt ő lőteret, épp olyan civil szervezet ő, mint bárki más. Vagy hogy miért ne számlálhatna éppen a titkosrendőr népet? Állampolgári joga az neki. Mégis vannak, akik ettől bekattannak, ügyészhez rohangálnak, perrel fenyegetőznek, feljelentgetnek. Mire föl? És milyen reménnyel?
"Tessék büntetőfeljelentést tenni." Ez a mondat egyre gyakrabban hangzik el válaszként parlamenti interpellációkra, azonnali kérdésekre. Némi félmosollyal, kicsit fitymálólag. Tessék csak, ha nem tetszik jobb dolgának lenni. Mert ami gusztustalan, az nem feltétlenül büntethető. Jogilag is le van zsírozva az ügy, legföljebb múló szabálysértésnek minősül vagy kis összeférhetetlenségnek, öt számjegyű pénzzel megoldható. Egyébként is gondoljunk csak Schlecht Csaba ügyére, vagy három évbe telt, amíg a rendőrség kihallgatta, akkor sem mondott semmit. És az ügyészség sem az a kapkodós fajta.
A szegény Béla azt hitte, ő is kormányon van, tehát mindez vele is így lesz. Tessék büntetőfeljelentést tenni, úgysem lesz belőle semmi. Hát nem. Az ő esetében bizony minden ciki dolog váddá kovácsolódik, minden túlkapás galádság lesz, minden élveteg gesztus újabb lakat a tömlöcajtóra. A többi államtitkár, miniszter és más nagykutya pedig tovább kuncoghat: "Tessék büntetőfeljelentést tenni." Jók vagyunk, király vagyunk, nem bírsz megfogni. Bunkók vagyunk, de az meg hol büntetőjogi tényállás? Na ugye. Kinyalhatod.
