Kezdetben volt a camera obscura, aztán a Lumiére-fivérek meg Edison, a felvevő-lejátszó doboz a tekerőkarral, a háttérből előrobogó mozdony, amely elől a közönség "riadtan visszahőköl". Néhány karc és fénykép, plakátok, bulvárlapok beszámolói a ligetbéli ´s-Budavára mellett vetített mozgóképekről. Az első mozgóképszínházak. Aztán a kávéház-mozik korabeli asztalkái, újezüst kannácskái; írók és költők merengenek a fényépekről a saját írásaikból alájuk helyezett idézeteken, velük szemben, az elválasztó kordon innenső oldalán kissé hasonló, de újabb divatú asztalok, le is ülhetnénk, hogy belelapozzunk valamibe, csak sajnos nincsen mibe belelapozni.
Pedig a kiállítás összességében inkább egyfajta - kétségkívül változatos, szöveges és képes - dokumentáció, amit inkább csak illusztrál, kiegészít egy szinte igazi mozi-előtér pénztárral, egykori "modern" berendezési tárgyakkal és az utalásosan rekonstruált csőmozi. Komplett, kompakt kis hangulatok volnának, ha teljesebb volna a tárgyleltár, így azonban, ilyen levegős-ritkásan már túl is szalad rajtuk a látogató, mielőtt igazán beléjük hatolhatna. A három különböző fajta moziszékre aztán leülhetünk, híradórészletek, játékos mozitörténeti rajzfilm, csak valahogy olyan szedett-vedettnek tűnik az egész, mintha a történelem, a filmnézés, a mozizás története valami lágy, strukturálatlan, ábrándosságot gerjesztő massza volna; és persze, ha a széknyikorgató, bekiabálós, zacskózörgető gyermeki emlékezet békés, bámész mozizása felől nézzük, az is.
Szóval a kiállítási felület arányait tekintve az egész mégis inkább dokumentáció. Tervrajzok ilyen meg olyan nézetből, homlokzatok és moziterek szépséges, harmincas évekbeli meg régebbi fényképeken. Plakátok és filmtartalmakból kompilált, filléres ponyvafüzetecskék. Szemlátomást ehhez volt több anyag. Sajnos a csőmozi után ugyanez - tervrajzok meg képek - ismétlődik még termeken keresztül, hogy aztán a filmforgalmazás és a kismozik jelenkori problémáiról nézhessünk meg egy interjút a szakemberrel és a kérdés iránt meglehetős mértéktartással érdeklődő kérdezgető - ki tudja, talán már híres - kisasszonnyal.
Hogy mi is a bajom valójában? Meglehet, eleve zavar, hogy nem érzem a világos koncepciót az önállósult Ernst Múzeum kiállításpolitikájában. Mint ahogy ennek a kiállításnak a szándékai is homályosak volnának egy kissé. Egy kis átélés meg múltba merítkezés, egy kis tényszerűség a régi mozik tűnő világának haldoklási folyamatának villanásaiban - de maga a folyamat, benne a haldoklással párhuzamos átalakulás adatai és időrendi elmozdulásai már nem tárulnak föl átfogó rendben. Hiányoznak a lapozgatható kimutatások, netán a számítógépen lekérhető adatok, táblázatok a bemutatott filmek ilyen-olyan megoszlási tendenciáiról, nézőszámokról vagy akár nézetek, vitairatok, ha vannak, a mozizás változó mikro- és makrokörnyezetéről. A falakon bemutatott moziknál sincs mindig feltüntetve, hol van/volt az ábrázolt épület.
Jó, biztosan ennyire volt pénz és idő, az is lehet, hogy ennyi az összekaparható anyag. Csak éppen kár, hogy egy ilyen jó kis kiállítástéma, amelynek a szélein számos kapcsolódási pont kínálná magát a tévé megjelenésétől, a szomszédsági televíziózáson, a mirelit-tévétálakon át - vigyázat, a TV-paprika tölteni valót jelent! - a kistermes mozi-átalakításokig és igenis, a multiplex-, 3D-, autósmozi-életérzésig, most lefutott, kész, kipipálva egy időre. Benn is voltunk szinte, de már kinn is vagyunk.
- kovácsy -
Budapest VI., Nagymező u. 8., július 1-jéig, 10-19 óráig
