"Nem foglalkoztat a nemzetiségem" (Nitin Sawhney zeneszerző)

  • 2001. június 28.

Film

Magyar Narancs: Korábbi,
és a drum & bassben egyaránt járatos, el nem feledkezve színházi szerepeiről és tanári előadásairól. Eddig a tavalyelőtti Beyond Skin albuma kapta a legtöbb csillagot, ám a napokban kijött Prophesy alighanem még többet fog: nem azért, mert az összes kontinenst beutazta a felvételével; nem azért, mert kétszáz közreműködőt számlál a stáblistája, köztük Natacha Atlasszal, Trilok Gurtuval, Cheb Mamival, hanem mert ezen a korongon Sawhney mélységes humanizmusa még élvezetesebb - stílusokon-földrészeken átívelő - tánczenével párosult. Beyond Skin című albumod részben arról szólt, hogy az identitásod független a nemzetiségedtől és a bőrszínedtől, részben pedig arról, hogy nem tudod összeegyeztetni Indiával a nukleáris bombával végzett kísérleteit. Kíváncsi volnék, hogyan reagáltak rá az indiaiak.

Nitin Sawhney: Amikor egy albumot készítek, az érzéseimet próbálom kifejezni, azzal nem számolok, hogyan reagálnak majd rá az emberek. Angliában és a világ más részein élő ázsiai közösségektől kedvező visszhangot kaptam, de még nem játszottunk Indiában. Indiában, az a tapasztalatom, nagyon erős a politikai agymosás. Az emberekkel elhitették, hogy egy olyan őrület, mint a nukleáris bomba, igazolható a hazafiság vagy a nemzetiség jegyében. Szerintem a nemzetiséggel takarózni csak egy fogás. Egy trükk, hogy a politikusok megőrizhessék a hatalmukat, és hogy az embereket távol tartsák annak a felismerésétől, hogy mi folyik valójában. Nem maga a nukleárisbomba-kísérlet volt a központi kérdés az albumon. Hanem annak a nemzetiségi és vallási köntösbe bújtatott álszentségnek és őrületnek a leleplezése, amellyel az identitásunkat azonosítjuk. India miniszterelnöke a hinduizmus nevében folytatta ezeket a kísérleteket, miközben a bomba feltalálója, Oppenheimer ugyancsak a hinduizmus nevében tagadta meg a találmányát. Micsoda gúny van ebben!

MN: Az új lemezed, a Prophesy jegyzetében találtam egy igen szép mondatot: "A szegény gyerekek Sowetóban nem tudják abbahagyni a mosolygást." Azt jelenti ez, hogy a szegényebb országokban spirituálisabb életmóddal találkoztál, mint Nyugaton?

NS: Ez így túl egyszerű lenne. A kérdés inkább az, hogy mit jelent a fejlődő világ fogalma. A fejlett országok számára általában a technológiával, a gazdasággal, a politikai uralommal egyenlő, én azonban egy mélyebb, egy spirituális tartalmat értek alatta. Dél-Afrikában az 1953-as oktatási törvény alapján a fekete gyerekekből szolgákat képeztek a fehérek számára, és ez addig így volt, amíg Nelson Mandela küzdelmei hatására véget nem ért az apartheid. Most újra reménykedhetnek a gyerekek, újra átszőheti az optimizmus az életüket. Nos, ez az, amit én igazi fejlődésnek tartok. Amikor az emberek képesek uralni a sorsukat.

MN: A lemez felvételeit készítve körbeutaztad a világot. Találtál olyan helyet, ahol szívesen élnél?

NS: Mivel engem nem foglalkoztat a nemzetiségem, elég sok helyen otthon érzem magam a világban. Ami foglalkoztat, az inkább az, hogy megismerhessem ezeknek az országoknak a kultúráját, hogy találkozhassak emberekkel, és megtaláljam, ami közös bennünk. Mert ha nyelvileg vagy kulturálisan elkülönültünk is, alapvetően közösek az érzéseink. így megeshet, hogy több közös vonást találok valakivel Magyarországon, Törökországban, Japánban vagy Egyiptomban, mint Indiában vagy Angliában. Nemzetiségi alapon csak felületesen lehet megítélni az emberek közötti azonosságokat és különbségeket. Az igazi különbségek inkább érzelmi jellegűek. Politikai, nemzetiségi, vallási alapon csak kényszerűen, mesterkélten lehet megosztani az emberiséget.

MN: Melyek voltak az utazás legemlékezetesebb élményei?

NS: Alkalmam adódott interjút készíteni Nelson Mandelával az otthonában. Lenyűgöző a humanizmusa és az alázata. Hihetetlen erőt sugároz, anélkül, hogy az önhittségnek nyoma lenne benne. Kérdeztem, hogy amit elért, kárpótolja-e a huszonhét, börtönben töltött évért. Mire azt felelte, hogy mindezt nem ő, hanem az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus - a szerk.) érte el. Ennyit a szerénységéről. De épp ilyen megindító élmény volt az ausztráliai őslakókkal találkozni. Leülni és beszélgetni velük, megérteni a történelmüket. Ezeknek az embereknek, akiket szisztematikusan irtottak, nyolcvanezer éves kultúrájuk van. Ez a fejlődés. Ahogyan tisztelik egymást, ahogyan együtt tudnak élni a természetes környezetükkel. Ha csak egy fát kivágnak, az már mélyen hat az életükre. Mi pedig nézzük a híreket, és ha azt halljuk, hogy Indiában vagy Afrikában emberek ezrei halnak meg, legfeljebb annyi a reakciónk, hogy "nos, itt az idő ebédelni". Amíg mi másodkézből kapott információkkal vagyunk körülvéve, az ő életük valódi kölcsönhatásokon alapul.

MN: Változtatott ez a pár hónap az életeden?

NS: Az bizonyos, hogy mélyen hatott rám, s hogy finomodott az arányérzékem ennek következtében. Akinek az életét csak a másodkézből szerzett információk, az internet, a telefon, a sajtó töltik ki, könnyen felülhet azoknak a dolgoknak, amelyek csak helyettesítik a valóságot. Körülvesszük magunkat információkkal, és nem teszünk fel kérdéseket, mert közben folyamatosan etetnek. Indiában ezrek halhatnak meg, hírértéke annak lesz, ha Angliában vagy Franciaországban szerencsétlenül jár négy-öt ember. A mai napig aszerint osztályozzuk az embereket, hogy melyik térségben születtek. Ezen a szemléleten szeretnék változtatni. Ez kész őrület!

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.