Balázs Attila: Cuniculus vitae

publikálva
2001/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tulajdonképpen (meg) ahányszor felkérnek, hogy a nyúlról beszéljek (spéci most nem is kért fel erre senki), mindig megijedek. Bár örökké tartó titkos vagy éppen nem is titkolt útitársam a nyúl, a vélt feladat súlyossága minden egyes alkalommal valósággal megfekszi a szívemet. Olyannyira, hogy a fülem megmerevedik, egész testemben reszketek, és képtelen vagyok kipattanni. Aztán valahogy mégiscsak sikerül. Ezt a furcsa érzést mindenki ismeri, aki egyszer is volt már nyúl az életében.

Tulajdonképpen (meg) ahányszor felkérnek, hogy a nyúlról beszéljek (spéci most nem is kért fel erre senki), mindig megijedek. Bár örökké tartó titkos vagy éppen nem is titkolt útitársam a nyúl, a vélt feladat súlyossága minden egyes alkalommal valósággal megfekszi a szívemet. Olyannyira, hogy a fülem megmerevedik, egész testemben reszketek, és képtelen vagyok kipattanni. Aztán valahogy mégiscsak sikerül. Ezt a furcsa érzést mindenki ismeri, aki egyszer is volt már nyúl az életében.

Hogy igazi nyúl-e? Természetesen igazi nyúlra gondolok. Rendesen nyúlósra.

Igazi Cuniculusra, amelyiknek belső vázát nem rafináltan összekapcsolt rugók, tengelyek, csuklók, gumilabdák és pattanókák alkotják, hanem valódi csont, porcogó és ízületek. Amelynek szíve az ő kicsi, rágós nyúlszíve rendes vért pumpál az ereibe, nem pediglen naftát, és nem kölnivizet. Esetenként egy kis pálinkát, sört, fröccsöt azonban lehet. Mert ilyen a magyar (mezei) nyúl. De hát ilyen a francia is, meg az olasz is. És nem sokban különbözik ettől a görög, a portugál meg a spanyol nyúl sem. Vagy a baszk. A baszki nyulam-bulam. (Kibaszki bumm!)

Talán csak az ausztrál ősnyúl képez kivételt, amely a természet fintoros csúfságaként a hátán hordta a tojásait, emlőjét a homlokán, és állítólag még vizet sem ivott. Bár az egyik barlangrajzon mintha éppen inna... Péniszén vagy csiklónyúlványán keresztül. De hát ki tudná azt megmondani pontosan? Ausztrália különben is a kifordítottságok kontinens-országa, melynek a messzi múltból ottmaradt kentaur-lényei a Teremtő vidám, fügét mutató szürrealisztikus hajlamát példázzák egyetlen csengő pofonként mindenféle rendszerezési kísérletünknek. Netán a Mindenható súlyos agykárosodásáról vallanak. Ezért hagyjuk is Ausztráliát ott, ahol van. Jó helyen van. Jó messze... És csak tarolják a mai nyulak, bennünket, minket: nem érint.

Már nem utazunk Ausztráliába.

Ellenben, ami a nyúllal kapcsolatban onnan is hellyel-közzel átsugárzik vagy visszahajózik, az a nyúlnak ama igencsak erős mitológiája, melynek a nyúl-motívum számtalan műalkotásban való felbukkanását köszönheti. A vén, csökött Európában Ajtósssy(!)-Dürertől Hans Arpon át a faggyas Beuysig fellelhető a Cuniculus. Arp nyula egyébként mintha tényleg nem lenne messze az ausztrál ősnyúltól. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy Hans Arp mester, vagy akár Henry Moore, hogy ők láthattak-e ausztrál ősnyulat, esetleg húsvét-szigeteki totem-nyulat. A kérdés nyitva marad. Talán nem is lényeges. Lehet, hogy csak erős nyúlkivonatot, nyúlpárlatot használtak a leegyszerűsítés irányában. Válaszképp itt ennyi elég. Mindenki a maga nyulának rabja, felelőse. Hogy például hány százalékos felöntésben élvezi.

Innen, nyúlárnyékból, pontosan nem tudjuk, hol és mikor jelent meg Cuniculus az írott szövegekben. Legalábbis én nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Ezópus mestertől errefelé - kanyargós vájatiból néha ijesztő szamárfüllel felbukkanva - Cuniculus népe igencsak jelen van sokféle bölcs és kevésbé bölcs irományban. Mert a nyúl folyamatosan átrágja, átmásolja (át ráskaileáztatja) magát az egyik papírhalmazból a másikba, átpattan az egyik gondolatkörből a másikba, üreget váj a kiszemelt koponyákban, ahol aztán irigylésre méltó szaporodási és áthallási képességről tesz bizonyságot. (Szivacsos kergenyúlkór.) Mondhatni: a nyúl likacsosan elburjánzik. De nem csupán elburjánzik, hanem számtalan esetben alakot is vált, méghozzá olyan ügyesen, hogy az rendkívül sok bosszúságot és keserűséget, salátaként fejesedő frusztrációhalmazt okoz üldözőinek. Azonban bármennyire ügyes is a nyúl az álcázásban, a gyakorlott nyúlkereső mégiscsak felfedezi előbb-utóbb. Szinte mindenkiben észreveszi, ha akarja, ezt az alamuszi barmocskát, még ha az adott illető nincs is tudatában annak, hogy valójában nyulat hordoz magában, nyulat dédelget a kebelén. Csaknem úgy, ahogy van: szinte már jómaga a kifejlett, igazi nyúl. Félénk, tojásait kuporgató, hímezgető-patkolgató, ugyanakkor kannibálmód vérszomjas nyúl-ember.

Itt teljesen felesleges Tersánszkyra, Updike-ra, Balázs Attilára vagy egyéb elvetemült nyúlszakértőre mutogatni. Nópoint. Ám aztán, hogy miként védekezhetünk a cuniculus-szindróma ellen? Hát, tegyünk szürke agárszőrt a párnánk alá. Például.

Mindegy, ezen a ponton elrágódik valahogy eme fonál.

És most nem is tudunk azon elméletekkel foglalkozni, amelyek szerint a cuniculus egyben fürge vulvát is jelent. Formáz vagy példáz a maga módján. Az egy másik cuniculus-egotrip. A közeli szomszédba. De nagyon szép ötlet. Kunilingusz, multikultúra, többnyelvűség. Édesanyám mezei nyúl, apám a dombi. Cuniculus vitae.

Kit érdekel?

(Mit makogok. Vénülő bak Cuniculus deák. Üzbég nyúlnarancsot szerbesen hámozva.)

publikálva
2001/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk