Pécsi Országos Színházi Találkozó: Top és színház és buli

  • Csáki Judit
  • 2001. június 28.

Képzőművészet

Forgách András, az egyszemélyes válogatóbizottság közel százhúsz előadásból választott ki összesen tizenhatot - hét nagyot és kilenc kisebbet. Ember nincs, aki teljesen jóváhagyná a listáját (én sem), de hát ez normális, azért ő, egyedül, hogy vigye a balhét, ha úgy alakul. Úgy alakult. De alakulhatott volna-e másképp?
Forgách András, az egyszemélyes válogatóbizottság közel százhúsz előadásból választott ki összesen tizenhatot - hét nagyot és kilenc kisebbet. Ember nincs, aki teljesen jóváhagyná a listáját (én sem), de hát ez normális, azért ő, egyedül, hogy vigye a balhét, ha úgy alakul. Úgy alakult. De alakulhatott volna-e másképp?

Nem, mondom én. A lista ugyanis kétségtelenül egyetlen ember ízlését és kompromisszumait tükrözi, de azt legalább tükrözi, és ez az egy ember nem akárki. Profi egyfelől. Köztes alak másfelől - ír, fordít, rendez, kritizál, afféle mindenes, meg go-between, meg jóember, majdhogynem egyenest Szecsuánból, itt Sen Te, amott Sui Ta. A válogatás során - a végeredmény a tanú rá - nem azt kereste, hogy mit hagyhat ki, hanem hogy mit préselhet be, és amiben fellelt valami jót, azt be is préselte. Ez a jó, ez a szubjektív elem, hogy mi a jó. Ha bizottság válogatott volna - mint például tavaly -, a sok egyéni ízlésből alighanem csak a kompromisszumok maradnak. Ettől ez még egy eldöntendő kérdés.

Ez a POSZT amúgy is az eldöntendő kérdések fesztiválja volt - és egy hatalmas buli, önterápia, a szakmáé; rá-, illetve ránk is fért, hadd ne soroljam csak az elmúlt egy év megaláztatásait, és hadd ne nézzek most a jövőbe se, ahol a széria folytatódni látszik, keményebben, cinikusabban és pusztítóbban, mint eddig. Kellett tehát ez a barátságos, kulturált város, napsütés, hasadó hajnal, legalább a valóságban; a hosszú asztal, ott a Palatinus éttermében, mellette Csomós Mari, Molnár Piroska, Börcsök Enikő, Béres Ilona, Haumann Péter, Bálint András, Hamvai Kornél

meg a máktorta áfonyadzsemmel

A színikritikus jutalma, de komolyan.

Az eldöntendő kérdések Jordán Tamás kezében futnak össze; ez is jó, mert ennyi szimultán és figyelmes jelenlétre, odaadásra és leistungra kevesen képesek, azok meg mind ott lótifutiztak körülötte. Biztosan voltak fennakadások, göcsörtök a szervezésben meg a bonyolításban, jövőre lehet javítani; de volt sok színházi nép is meg helyi közönség, ezt meg kell tartani.

Ha válasz kerül arra, hogy ezentúl hogyan lesz a válogatás, nagyjából válasz kerül arra is, milyen fesztivált akar a szakma. Ha egy ember válogat - és nem egy bármily művelt civil, hanem egy szakmabeli, de legalábbis szakma közeli -, még mindig lehet belőle buli (én amúgy ezt sem tartom katasztrófának), de elindulhat a szakmai csúcsesemény felé is, és ennek is meglennének a maga előnyei. Kevesebb összeborulás, több érdemi munka.

Kompromisszumból Forgáchnak is jutott

- a Katona József Színház jelenléte például egyeztetési okokból igen mérsékelt volt, a Gothár rendezte A színházcsináló ugyan mutatta az évad egyik legjobb alakítását, a Haumann Péterét (ez az én díjam, a zsűrinek Bubik Istváné tetszett a legjobban, a Pillantás a hídról című pécsi Miller-darabból; ezt egyébként Szikora János rendezte, aki a zsűritől a legjobb rendezés díját kapta, nem erre, hanem a szolnoki Amadeusra; szerintem az ő legjobb rendezése pedig a Kamrában bemutatott Kalldewey, farce volt, de az nem jutott el Pécsre, amiként a Tartuffe sem meg a Koldusopera sem, mert Párizsban volt éppen a társulat; és ha a hiányokat sorolja az ember, mellé kéne tenni, hogy ez meg az mit keresett itt, visszakanyarodván a kezdeti megállapításokhoz...). A kétlelkű Forgách a tejszínhabot is idehozta: Mohácsi, Zsótér, Schilling. Utóbbi kettőre oda se sercintett a zsűri, nem is nekik szólt, merthogy a zsűri, az is egy eldöntendő kérdés.

Ha marad ilyen lelkiismeretes, igyekvő, kulturált civil társaság, ragadjunk le a bulinál. Tegyük legfőbb mércévé és értékké a hatást as such, és ne vizsgáljuk, miből és hogyan születik, a közönségnek ugyanis ez nem dolga. ´ csak ájuldozzon, legyen a hatás alanya, díjazza a szépet, szépet, szépet. (Senki ne higgye, hogy én most indirekte a civil zsűrit simfelem - a legjobb előadás díját a Mohácsi János rendezte Megbombáztuk Pécset című kaposvári produkciónak adták, az pedig nem szép, csak hatásos, és ezúttal mindegy, hogy ráadásul szofisztikáltan az.)

Hanem, ha buli, akkor nem kell szakmai tanácskozás. Nemcsak azért nem, mert a produkciók egy része most sem érte meg a hajnali tizenegy órakor kezdődő szakfecsegést, hanem azért nem, mert a civil zsűri ez esetben üdvösnek tekintendő civilségét nem kell és nem is szabad botor színikritikusok agitatív és itt-ott gyengécske védőbeszédeivel összezavarni. A díjak ilyenformán a közönség díjai, egytől egyig, és akkor milyen jól járunk, ha néhol metszik a szakmai értékrendet.

(Azért sem fogom most eldalolni azt a régi nótát, hogy nem az a legjobb, amelyik a legjobban tetszik a közönségnek. Nem és nem.)

Ha buli, akkor az is teljesen rendben van, hogy az úgynevezett off-programba bármi belefér. Fábrysanyi & Co, ezerrel. Ha nem buli, hanem top-színház - akkor a Mácsai- Huzella-féle Villon meg a négyversenyzős zongoraderbi.

Legyen top-színház,

mondom akkor, hogy ne adjam itt tovább a közömböst. Legyen top-színház, ugyanilyen széles és intenzív szakmai jelenléttel, vérre - szakmára - menő, és az érintettek számára magától értődő részvétellel szervezett szakmai fecsegésekkel, melyekben legfeljebb egyetlen vékonyka ér a kritikusok nyögve nyelése. Legyen top-színház, szakmai - nemzetközi(?) - zsűrivel. (Mellé közönségdíj - persze, miért ne?) Legyen top-színházi seregszemle, ahol szűk és tágabb szakmánk kerül terítékre; az előadásokon kívül az előadásokat (és hétköznapjainkat) meghatározó tendenciák és körülmények, a lehetséges és kívánatos modus vivendik és túlélési stratégiák. Kovácsoljunk előnyt abból, hogy itt ez a hét meg egy pécsnyi fehér asztal.

Ámen, mondom én.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.