Eörsi Mátyás: Egy érzés béklyójában (A státustörvényről)

publikálva
2001/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan maradtak ülve. A szabaddemokraták ülve maradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni.

Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan maradtak ülve. A szabaddemokraták ülve maradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni.

Az Országgyűlés páholyában ott álltak a határon túli szervezetek képviselői. ´k is állva tapsoltak. Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzat elnöke - igen jó szándékú kisebbségi vezető - megragadta a mellette álló Tőkés László kezét, hogy a magasba emelje. Tőkés azonban kihúzta a kezét Tomkáéból: nem akarta senkivel sem megosztani örömét és elégedettségét. Ez az ő napja volt. Az elfogadott törvény ismét napirendre veszi a magyar kérdést Erdélyben. Magyarországon pedig lehet nemzetárulózni. Azzal, hogy az MSZP a kormány mögé állt, gyakorlatilag lehetetlenné vált a státustörvényről értelmes vitát folytatni. A kormánypártok és az MSZP nem győzik sulykolni: itt nemzeti konszenzus jött létre. Öröm látni a két nagy párt egyetértését abban, hogy az SZDSZ nem része a nemzetnek. És ahol konszenzus van, ott vitára nincs lehetőség.

A kérdések márpedig megmaradtak, még akkor is, ha feltenni őket a továbbiakban senkinek sem lesz módja.

H

Az alkotmány 6. § (3) bekezdése szerint "(A) Magyar Köztársaság felelősséget érez a határainkon kívül élő magyarság sorsáért, és előmozdítja Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását". Egy szomszédos országba akkreditált valamikori nagykövet egyszer azt a kérdést tette fel: ő szeretne alkotmányosan eljárni, de akkor neki most mi pontosan a teendője? A rendelkezés első részének az állítmánya: "érez". ´ ennek maradéktalanul eleget tesz, de van-e még teendője?

Fogas kérdés. A "magyarság sorsa" kifejezés sem kifejezetten precíz, és nem is mernék belefogni értelmezésébe. A határon túli magyarsággal kapcsolatos deklarált politikai célok tekintetében széles körű egyetértés állt fenn. Egyetértés volt abban, hogy a határon túli magyarságnak a szülőföldjén célszerű boldogulását megtalálnia, hozzá kell segíteni ahhoz, hogy magyar identitásának megfelelő élete legyen, illetőleg ahhoz, hogy a magyar identitását meghatározó feltételek - nyelvhasználat, kultúra, oktatás stb. - javuljanak. Végül egyetértés volt abban, hogy szükséges a történelmi kiegyezés a szomszédos országok többségi nemzete és kisebbségi nemzetei, köztük a számunkra legfontosabb magyarság között. És egyetértés volt abban, hogy "a magyarság sorsa" akkor válik jobbá, ha ezeken a területeken eredmények mutatkoznak. Nem volt egyetértés viszont abban, hogy ezeknek a céloknak az eléréséért Magyarországnak mit kell adnia (lásd például a trianoni határok elismerésével kapcsolatos vitákat).

Még különösebb a "felelősséget érez" alkotmányos kitétel. Hogyan kerülhetett az alkotmányba egy olyan rendelkezés, amelyről különösebb érvelés nélkül is belátható, hogy nem számon kérhető, így jogilag nem értelmezhető? Vajon mi lehetett az oka annak, hogy a jogalkotó nem állapított meg konkrétabb kötelezettséget a Magyar Köztársaság számára? A jogtörténészek feladata lesz, hogy a kérdést megnyugtatóan megválaszolják, az alkotmányra annak idején az "igen" gombbal szavazó képviselő pedig spekulálni kényszerül. És arra a következtetésre jut, hogy nem lehetett ennél határozottabb kötelezettséget az alkotmányban megállapítani. Nem lehetett, mert minden, az "érez" igénél erőteljesebb és főleg konkrétabb ige ("intézkedik", "gondoskodik arról, hogy") minden valószínűség szerint a szomszéd kormányok heves reakcióit váltotta volna ki. Okkal: a Magyar Köztársaságnak nincs semmilyen jogi lehetősége arra, hogy más államok területén a diplomácia kapcsolatokról szóló megállapodásokon és egyezményeken túl intézkedjék vagy bármiről is gondoskodjék. S valóban: fogadjuk el, hogy nemcsak nekünk van nemzeti büszkeségünk, hanem szomszédainknak is. Mi sem szeretnénk, ha bármelyik szomszédos (vagy távolabbi) ország kormánya a Magyar Köztársaság területén megjelenne, és mindenfélét intézkedne. Ha megállapítaná, hogy ennek és ennek a magyar állampolgárnak több joga van, mint a többinek. Te és te jöhetsz, kapsz kosztot meg kvártélyt, a többiek maradjanak. Ugye, tiltakoznánk? Belügyekbe való durva beavatkozásnak minősítenénk?

H

A státustörvényben sok a furcsaság. Ki tudja például megmagyarázni, hogy miért jár le a magyar igazolvány érvénye öt év elteltével? Képzeljük el, hogy elmegy a magyar beszerezni az igazolványt. Bemutatja sokadízigleni felmenőit, elkápráztatja a bizottságot ízes magyar beszédével, meg is kapja magyarságát bizonyító igazolványát, ahogy dukál. De mi az ördög történhet a következő öt évben, amitől kevésbé magyarrá válik, sőt magyarsága esetleg olyan mértékűre csökkenhet, amely indokolttá teszi az újabb vizsgát? Mert a magyar igazolvány öt évig érvényes - ezt mondja ki a törvény. Látszólag nincs sok értelme ennek a szabálynak. Valójában azonban, ha belegondolunk, bepillantást nyerhetünk egy nagyon is végiggondolt fideszes ésszerűségbe. Arról van szó, hogy a törvény alapján a határon túli magyar szervezetek kompetenciát kapnak abban az eljárásban, amelynek a végén a magyar igazolvány odaítéltetik. Más szóval a határon túli magyar szervezetek magyarországi közhatalmi jogosítványt kapnak. De mit ér az a közhatalom, amellyel csak egyetlen alkalommal lehet élni? A magyar igazolványnak azért kell ötévenként lejárnia, hogy a határon túli magyar szervezetek hatalmi befolyása az ott élő közösségekre állandó lehessen. Ilyen jogosítványokról a határon túli magyar szervezetek álmodni sem mertek. De most a Fidesztől megkapták. Ne legyen kétségünk afelől, hogy többségük kész az érte járó politikai árat megfizetni.

A státustörvényben sok a furcsaság - de maradjunk a fő kérdéseknél.

Nem véletlenül hoztam szóba az alkotmányt. Láttuk, hogy az alkotmány szó szerinti értelmezése nem vezet minden szempontból megnyugtató eredményre. Mégis, ha hiszünk abban, hogy az alkotmány célja a közjó szolgálata, az alkotmányba nem feltétlenül illő szavakkal megfogalmazott rendelkezésből kihámozható közjó megfelelő támpontokkal szolgálhat arra, hogy véleményt mondjunk a státustörvényről.

Az első probléma az, hogy a törvény - és erre gondosan becsomagolt, már-már kínosan udvarias kritikai észrevételek még a határon túli magyar szervezetek részéről is elhangoztak - nem a szülőföldön maradást, hanem az elvándorlást segíti elő. Hiába cáfolja ezt százezerszer a kormány propagandagépezete, a képlet egyszerű. Ha magyar költségvetési pénz az ottani iskolákhoz, az ottani színházakhoz, az ottani könyvtárakhoz és általában a magyar identitást szolgáló ottani intézményekhez jut el, akkor ezek az összegek a helyben maradást szolgálják. Ha viszont magyarországi oktatási, egészségügyi intézmények, magyarországi közlekedési vállalatok kapnak költségvetési pénzt arra, hogy a határon túli magyarok magyarországi életkörülményei jobbak legyenek, akkor ez azt fogja elősegíteni, hogy többen hagyják el szülőföldjüket, és telepedjenek át Magyarországra. A magyarországi jogi szabályozásnak lehetővé kell tennie a bevándorlást, de nem célszerű ezt elősegítenie, úgy, ahogy azt az elfogadott státustörvény teszi. S ha már az urak annyira szeretnek dobálózni olyasmi szavakkal, mint "nemzetpolitika", ugyan árulják már el, miféle magyar "nemzetpolitika" az, amely azt segíti elő, hogy a Felvidéken, Erdélyben a magyarok aránya tovább romoljék?

Másodszor, egy ilyen törvényt, még ha az a meghirdetett célokat a lehető legjobban oldja is meg, a lehető legnagyobb tapintattal és óvatossággal kell előkészíteni és elfogadtatni. A közvélemény Magyarországon is igen élénken figyel oda minden szomszéd állambeli magyarellenes történésre, legyen az egy olyan hétköznapi vandalizmus, mint a magyar nyelvű helységnévtáblák átfestése. Nos, Romániában és Szlovákiában ugyanolyan élénken figyelnek oda minden olyan magyarországi gesztusra, amely az ottani irredentizmus-fóbia táplálására alkalmas. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon van románellenesség, és Romániában van magyarellenesség. A bölcs politika mindkét országban arra törekszik, hogy minél kevesebb gyúanyaggal lássa el a másik ország nacionalista köreit.

Az alkotmány hivatkozott kifejezésével élve, egészen bizonyos, hogy "a magyarság sorsa" jobb a szomszédos országokban akkor, ha a magyarellenesség és a nacionalizmus latens marad, és szintén aligha vitatható, hogy "a magyarság sorsa" rosszabbra fordul akkor, amikor a nacionalizmus erőre kap. Általánosságban igaz az is, hogy "a magyarság sorsa" jobb akkor, amikor a két ország kormánya között jók a kapcsolatok, és megfordítva. Nézzük, mit ért el ebből a szempontból a státustörvény: hogyan érzett felelősséget a határon kívül élő magyarok sorsáért?

H

A magyar kormány azt állítja, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a státustörvény ne zavarja meg kétoldalú kapcsolatainkat a szomszédos országokkal. Egy kívülálló persze nem tudja megítélni, hogy voltak-e, és ha igen, milyen konzultációk a szomszédos országokkal. A kívülálló csak a végeredményt látja, és az bizony siralmas. A kormány egyik érvelése szerint lám, Szlovénia és Horvátország még támogatja is a státustörvényt, de Szlovákiát és Romániát kivéve a többi szomszéd sem emelt kifogást. Ez az érvelés nem meggyőző. Szlovéniát érthetően nem izgatja a státustörvény, Jugoszlávia és Horvátország pedig nemigen van abban a helyzetben, hogy kisebbségi ügyekben Magyarországgal szemben erélyesen fellépjen, még akkor sem, ha valami egyébként nem tetszik neki. De ez az okfejtés is spekulatív, el kell ismerni.

Tény ugyanakkor, hogy főképp Románia, de nem kis mértékben Szlovákia is erőteljesen reagált. Lehet erre mondani azt, hogy a román nacionalizmus leleplezte magát. Lehet értetlenkedni a szlovák reakció miatt arra hivatkozva, hogy ők is valami hasonló törvénnyel próbálkoztak. (Nota bene: meglehetősen abszurd a magyar kormánynak a meciari megoldásra mint etalonra hivatkozni.) Az is tény azonban, hogy a jelenlegi szlovák kormány egyébként nagy barátja Orbán Viktor kormányának. Szlovákiának nem érdeke, hogy Magyarországgal megromoljon a viszonya. (A rossz viszonnyal próbálkozott a NATO-bővítés előtt, amikor látta, hogy nincs esélye a belépésre, de azt hitte, ezzel Magyarországot is visszatarthatja.) Szlovákia nem egyszerűen aggályait hangoztatja, hanem tényt állít: Dzurinda miniszterelnök azt kifogásolja, hogy kormányával nem egyeztetett a magyar diplomácia.

Mindebből számomra az következik, hogy a magyar kormánynak nem volt fontos az, hogy a státustörvény elfogadása ne borzolja a szomszédok idegeit. Az eredményről naponta olvashatunk az újságokban: a magyarellenes támadások és dühkitörések ismét mindennapossá váltak. Más szavakkal: a magyarok életkörülményei az érintett országokban nem javultak, hanem romlottak. Átmenetileg csupán - juthatunk erre a naiv következtetésre, ha arra gondolunk, hogy ami ma szenzáció, az holnapra már nem is hír. De a státustörvény tartósan hozza kedvezőbb helyzetbe a magyar identitású polgárokat a többségi nemzethez tartozókhoz képest, ami tartós feszültséget képes teremteni a többséghez és a kisebbséghez tartozók között. Állíthatjuk persze azt, hogy mindezért kizárólag a többségi nemzethez tartozók a hibásak, hisz a kedvezmények miatt ők fenekednek, ők nem képesek nagylelkűen elfogadni azt, hogy egyes honfitársaik olyan kedvezményekben részesülnek, amelyekben ők nem. Megfogalmazhatjuk ezt a gondolatot elvárásként is: ne fenekedjenek, és ne gondolják azt, amit gondolnak. Vagy ha azt gondolják, az az ő bajuk, és magukra vessenek - és ez már a konfliktus logikája. Amely konfliktusnak más választása, mint a súlyosbodás, épp e logika szabályai szerint aligha van. Hiszen ebben a szituációban az egymással mindeddig kiegyensúlyozott viszonyt fenntartó és párbeszédet folytató felek - mivel hirtelen olyan kérdésről kezdenek vitatkozni, amelyben gyökeresen ellentétes álláspontot képviselnek, és amelyben nem lehetséges kompromisszum - szinte automatikusan a radikalizálódás felé mozdulnak el.

Annak pedig, aki hajlamos az effajta konfliktusokért automatikusan a szomszédokat hibáztatni, felhívom a figyelmét arra, hogy a státustörvényt nem csupán ez a két szomszédunk, hanem az Európai Unió is bírálta, nem beszélve a nemzetközi sajtóról. Mert igaz, hogy nemritkán szembesülnünk kell velünk szemben fennálló előítéletekkel, de aligha állítható, hogy az Európai Unió vagy az El Pais lenne előítéletes Magyarországgal szemben.

H

A magyar külpolitika "legnagyobb hibája a premodern doktriner ideologizmus, amely szándéka szerint az elmúlt időszak nemzetietlen politikáját volt hivatott korrigálni, azonban elsősorban szimbolikus túlkompenzálás következtében Magyarországot a békétlen bajkeverő szerepében tünteti fel mind a szomszédok, mind a Nyugat előtt. A Trianon-fóbia [...] olyan szimbolikus gesztus, amely semmilyen gyakorlati haszonnal nem jár, ellenben annál nagyobb kárt okoz." Az éles és értelmes bírálat az Antall-kormány külpolitikájáról 1991. április 13-án a Népszabadságban jelent meg. Szerzője Rockenbauer Zoltán, ma miniszter Orbán Viktor kormányában. Ezek az idők azonban elmúltak. Azóta a fiúk túlszaladtak mesterükön. Akkori bírálatuk viszont itt maradt velünk, és érvényesebb, mint valaha.

A szerző országgyűlési képviselő (SZDSZ).

publikálva
2001/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk