A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint továbbra is tarthatók szentmisék

  • narancs.hu
  • 2020. november 9.

Lélek

Aki nem vehet részt az "eucharisztikus ünneplésben", az ajánlatos, hogy "helyette töltsön kellő időt imádsággal."

Továbbra is tarthatók szentmisék, de csak a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban –olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

Úgy fogalmaztak: "a koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk". Szentmisék is tarthatók, de csak a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban. "Felelősen és körültekintően kell eljárni."
A püspökök kitértek arra: a jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban és az Egyházi Törvénykönyvben található előírások, amelyek szerint aki súlyos okból nem vehet részt az "eucharisztikus ünneplésben", az ajánlatos, hogy "helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával, elmélkedéssel – egyénileg vagy a családban".
Hozzátették: "bár a szentmisén való részvétel nem helyettesíthető, több helyen van online vagy televíziós miseközvetítés, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi és ünnepnapi szentmisén". A közvetítések rendjéről az egyház felületein folyamatosan tájékoztatnak.
A püspöki konferencia tagjai azt kérik, hogy aki betegnek érzi magát, "önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe".
Az idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg hívek, továbbá azok, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett emberrel laknak együtt vagy hatósági karanténban vannak, mentesülnek a szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól, és a püspökök nyomatékosan kérik őket, hogy maradjanak otthon.
Felmentést kapnak továbbá mindazok, "akik úgy érzik, hogy számukra a szentmisén való személyes részvétel veszélyt hordoz magában".
A plébániai oktatásokat, közösségi összejöveteleket – néhány kivételtől eltekintve – csak online formában lehet megtartani.
Az MKPK kéri továbbá, hogy az egyház templomaiban, intézményeiben, valamint a szentségkiszolgáltatásban továbbra is mindenben kövessék a vonatkozó járványügyi előírásokat.
A plébániai és a szerzetesközösségeket továbbra is bátorítják, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – folytassák az imát a járvány érintettjeiért.
Hozzátették: megyés püspökök ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.