A reformátusok csak online tarthatnak húsvéti istentiszteleteket

  • MTI
  • 2021. március 26.

Lélek

Legalábbis ezt kéri a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteiket, hogy lehetőségeikhez mérten a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit digitális eszközök segítségével tartsák meg.

A zsinat a vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel úgy döntött, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel.

    Felhívták egyúttal a figyelmet televíziós istentiszteleti közvetítéseikre. Nagypénteken a Duna Televízióban 10 órától közvetítik a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán lehet bekapcsolódni úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe.

    A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve döntenek majd - tették hozzá.

    "Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet!" - fogalmaztak a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.