Bánki György

Avatar avatarnak farkasa

Kivel és miért harcolunk a közösségi felületeken?

  • Bánki György
  • 2021.03.24 21:00

Publicisztika

Miért válunk acsarkodóvá az interneten? Miért leszünk vagdalkozók, kritikátlanok, fekete-fehérek, sebzettek és sebzőek? A romboló, gyakran felesleges csatározások nem csak a virtualitásban végzik el pusztításukat.

A csoportjainkban mindig úgy alakul, hogy lényegesnek tűnő vagy akár lényegtelen témák körül egyesekkel azonosságot érzünk, másoktól különbözőséget. Ez a polarizálódás bizonyos mértékig normális: egy-egy rétegünkben öregebbek vagy fiatalabbak, visszavonultabbak vagy kiruccanósak, inkább amerikaifutballosok vagy inkább nádaspéteresek vagyunk. Ám sokszor fenyeget az ilyenkor, hogy nem az identitásunk árnyalatait, átmeneteit és összetettségét tapasztaljuk meg, hanem a csoport hat ránk, nagyobb erővel, mint azt sejtenénk. Ez a csoportpolarizáció, az a tendencia, amely a pólusokon próbál tömöríteni minket.

A polarizáció úgy segíti átérezni, hogy kik vagyunk, hogy arról is hangsúlyosan mesél, kik nem vagyunk. Ezt gyakran „kétféleségekben” tapasztaljuk meg. A csoport módosítja az egyéni megélésünket, erőtere magához hajlítja azonosságtudatunkat. Ez ősi dolog, és evolúciós előnye is van, mert összetartozás-élményt, hatékonyságtudatot és biztonságérzetet ad. (Fordítva is igaz: a csoportunk védelmének tudatában inkább merünk önmagunk lenni.) Vegyünk egy egyszerű futballmeccset. Előzékenyebben válunk vérmes szurkolóvá a lelátón a saját nagyhangú söröseink között elvegyülve, mint mikor csak szerény fordulatszámon járatjuk az agyunkat otthon a csapat múltkori vergődésén. Hevületünket továbbszítja, ha a színen feltűnnek a rivális szimpatizánsai.

A patológiás vezető kiválasztódása

Vegyünk egy komplikáltabb helyzetet. Ha egy, az anyja által okozott csalódottságot az évek alatt általánosítássá duzzasztó férfi elkezd a társaságban „a nőkről” szakérteni, egy női alszekció belesodródhat annak hangoztatásába, hogy „a férfiak”, lám, elmulasztottak kikukkantani a barlangból, pedig vannak újdonságok. Mire pár másik férfi felhorgad – így viszont a barikád azonos oldalán találják magukat a potenciális szexistával, és ez nyomban rájuk kozmál. Ha minden jól alakul – amire nincs garancia –, idővel előkerülnek a több nézőpontot fel­ölelő vélemények, megszólalnak az adott körülmények között a többiek elméjét jobban leolvasók, és a csapat elkezd megnyugodni, még ha nem is lesz ez igaz minden tagjára. Aztán jön egy új téma, amit megvitatva mindez más összetételben újfent lejátszódik. Így dolgozunk az identitásunkon, mert az sosincs készen, megerősítésre és védelemre szorul óráról órára. Ha viszont a polarizáció rögzül a csoportban, ha szélsőségessé válik, ha áthidalhatatlan szakadékok keletkeznek, ha nem jelennek meg az árnyalatok, annak kárát látjuk. A csapatjátéknál maradva: ha az ellen­drukkereket már nem az emberi faj részének, hanem teszem azt, lejárt szavatosságú disznósajtnak vélem, nagy bajok közelednek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk