Magyar Narancs: A Greenpeace-nek dolgozol, ami elég jelentős változás ahhoz képest, amit korábban csináltál. Ráadásul az amerikai Greenpeace-nél, a szervezet New York-i irodájában. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?
Menyhárt Jenő: Évek óta foglalkoztatnak ezek a problémák: nehéz datálni, mikor kezdődött... Azon kevés fiúk közé tartoztam, akik nem szerették az autókat. Mindig is azt gondoltam róluk, hogy veszélyesek, rondák, szennyezik a várost, és vezetni sem túl nagy élmény: órákig tekergetsz egy kormányt és annyi. Nem volt soha autóm, illetve Amerikában volt egy rövid periódus, amikor vezetnem kellett. Érzelmileg mindig megvolt bennem a késztetés: az állatok megölését például régen is elítéltem, a bogarakat is inkább kikergettem, hogysem lecsapjam őket. Amikor igazán közel kerültem a témához, ismerkedni kezdtem a tudományos paletta bizonyos részeivel: olvastam, előadásokra jártam, így egyre jobban átláttam a környezettel kapcsolatos problémákat. Ez jó pár évvel ezelőtt volt, akkor kezdett igazán érdekelni a környezetvédelem. Amikor pedig visszajöttem Magyarországra, rögvest kapcsolatba kerültem bizonyos zöldszervezetekkel...
MN: Netán az itteni Greenpeace-szel?
MJ: Nem, az a Rügyecskék Alapítvány volt, továbbá részben a Védegylet - velük együtt bizonyos zöld témájú beszélgetésekben is részt vettem. Amikor visszamentem Amerikába, Virginiába, Richmondba költöztem, és egy helyi környezetvédő szervezetnek kezdtem dolgozni. Azután úgy alakult az életem, hogy januárban visszakerültem New Yorkba, és már eleve ezt a fajta munkát akartam folytatni. Egy kis kitérő után, amikor is a demokrata pártnak dolgoztam, a New York-i GP-hez kerültem, tudatosan kerestem velük a kapcsolatot.
MN: Tehát nem véletlenül választottad pont őket...
MJ: Más környezetvédő szervezeteknél is hirdettek állásokat, ám amikor láttam, hogy a Greenpeace-hez keresnek munkatársakat, rögvest őket választottam.
MN: Hogyan lehet keresni egy ilyen szervezetnél, legalább a létminimumot ki lehet hozni?
MJ: Minimális juttatást kapok - ha csak a pénzt nézzük, akkor nem ez a legjobb munka.
MN: Arra elég, hogy életben maradj?
MJ: Ja, mint az ábra mutatja.
MN: A Greenpeace-ről azt tartják, hogy elég jól eleresztett szervezet. Ha jól tudom, a világon most is 2,8 millióan támogatják adományaikkal.
MJ: Igen, ennyi tagja van a GP-nek, 41 országban tart fenn irodát, de ennél sokkal több helyen működik: a magyarországi iroda például az olyan környező országokban is tevékenykedik, ahol nincs helyi GP. A Greenpeace a civil szervezetek közül kiemelkedő abból a szempontból, hogy a befolyó pénzek csaknem nyolcvan százaléka különböző direkt akciókra megy el, és pusztán a maradék 21 százalék jut az adminisztratív költségekre.
MN: A Greenpeace nagy súlyt fektet a látványos protestakciókra, kimennek egyenszínű ruhában és a láncot sem hagyják otthon...
MJ: Sokféle akciót hajt végre a szervezet - a vicc csupán az, hogy nem a Greenpeace fektet ezekre nagy súlyt, hanem az emberek. Elvégre az ilyesmire emlékszik mindenki, hiszen ez izgatja a médiát. De a GP rendkívül sokféle tevékenységet folytat: direkt, célzott kampányai vannak, lobbizik, csakhogy ezek elkerülik a média figyelmét, nagyjából tudjuk, miért.
MN: Mert a médiába ezek a happeningek valók. Ezt jól kifundálták.
MJ: Valóban, ezek afféle médiaakciók, amelyek szükségesek, de nem ez a szervezet működésének lényegi része még akkor sem, ha az emberek általában így ismerik a Greenpeace-t. Úgy vélem, mindez kissé kétélű fegyver, mert utána sokan azt gondolhatják, hogy a GP főleg olyan emberekből áll, akik szeretik magukat odaláncolni valamihez, pedig valójában ez csak kis része a tevékenységünknek, figyelemfelkeltő eszköz, amire az ügy szempontjából szükség is van, elvégre a média magától nem hajlandó ezekről az eseményekről közvetíteni.
MN: Nem túlzás ilyet állítani? A környezetvédelem a sajtóban is régóta központi téma.
MJ: Ez országról országra változik, Amerikában egészen mostanáig alacsonyabb szintű volt az efféle témák iránti érzékenység. De akadnak ellenpéldák is a világban, pontosabban Európában: tudomásom szerint Dániában a GP napi átlagban két és félszer szerepel a médiában.
MN: Mi tartasz a Greenpeace legfőbb eredményének?
MJ: Több példát is említhetnék, s nem is kizárólag és tisztán a GP érdemeként, elvégre együtt dolgozik más szervezetekkel is. De például a katonai célzatú nukleáris robbantások betiltásáról született egyezményhez sok köze volt a GP-nek. S fontos szerepet játszott abban is, hogy bizonyos bálnafajok nem haltak ki - a bálnák megmentéséért indította a szervezet az első ökológiai akcióit. Ha öt évvel ezelőtt bementél egy McDonald'sba, akkor jó eséllyel egy hamburgert raktak eléd, amihez kiirtott amazonasi esőerdők helyén termelt szójaadalékot raktak. Azóta ez megváltozott, a gyorsétteremlánc immár máshol termeltet, s ez majdnem kizárólag a GP-nek köszönhető. Országonként más-más példák említhetők. Mi ott, Amerikában számos helyen keresztülvertük komplett szélturbinarendszerek kialakítását, sokszor jelentős pénzérdekekkel szemben.
MN: Jól érzékeljük, hogy jelenleg az alternatív energiaforrások feltárása a legfontosabb feladata egy zöldszervezetnek?
MJ: Az egész környezetvédelemnek energetikai szempontból erre kell fókuszálnia. Elég nyilvánvaló az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedése a légkörben, s már nagyjából mindenki elfogadta, hogy ez okozza a globális fölmelegedést. Ha pedig ez így áll, akkor csökkenteni kell a kibocsátásukat, úgy, hogy kiváltjuk őket valami mással. Ez persze komplexebb kérdés: nemcsak arról volna szó, hogy adott technológiákat minél nagyobb méretekben vezessünk be, bár önmagában ez is nagyon fontos dolog, hanem arról is, hogy a fejlesztésbe, kutatásba kerüljön elegendő pénz. Jelenleg az olajfelhasználást rengeteg pénzzel támogatja az állam, a vele járó szennyeződést például rendre az adófizetők pénzéből tisztogatják el, nem is szólva a most is zajló olajháborúk költségeiről. Nem elég bevetni a már létező zöld technológiákat, el is kell vonni azokat a pénzeket, melyek a környezetromboló technikák mögött állnak, s át kell őket irányítani az alternatív energiaforrások kutatásába.
MN: Nem lehet abban bízni, hogy a mostani gazdasági-társadalmi rendszer egyszer majd csak kiforogja a megoldást magából?
MJ: Teljesen mindegy, milyen rendszerről van szó - adott egy szisztéma, ami szemmel láthatóan nem működik jól. Ha itt most rendelünk egy ebédet, és kihozzák koszos tányéron, akkor vissza fogjuk küldeni. Miért fogadnánk ezt el mint világkörnyezetet? Ez a gazdasági rendszer bizonyos szempontból - és nem szeretném hangsúlyozni ennek kapitalista jellegét - egy olyan környezetet eredményez a jelenlegi termelési és fogyasztási szokások mellett, ami tűrhetetlen. Állat- és növényfajok tűnnek el, erdőket irtanak ki, globális fölmelegedés van, ózonlyuk van, fogynak a vízkészletek. Miközben itt sorra dőltek a melegrekordok, Nagy-Britanniát elöntötte a víz, New Yorkban pedig nemrégiben volt egy tornádó.
MN: Ezek egyedi, kiragadott példák.
NJ: Tudok még egy "kiragadott példát": mondjuk elmész az orvoshoz, a füledből folyik a genny, az orrodból a vér, fogaid elkezdtek mozogni, de hazaküldenek, hiszen még élsz, dobog a szíved! Ilyenkor nem biztos, hogy az a jó válasz, hogy a betegségem válságosra fordulásával kapcsolatban szkeptikus vagyok, hiszen ezek csak kiragadott példák. Ilyenkor inkább azt mondaná az ember, hogy valami baj van, kéne valamit csinálni. Szóval én csak arra reagáltam, hogy baj volna a kiragadott példákkal, úgyhogy mondanék is egy újabbat. Ha az Északi-sarkon ilyen tempóban olvad a jég, akkor a tudomány jelenlegi előrejelzései szerint 2020 nyarára nem is marad belőle semmi. Senki nem tudja, hogy pontosan mivel fog ez járni, de egészen súlyos következményei lehetnek. Például megváltoztathatja a Golf-áramlatot, annak meteorológiai hatását, s ez csak egy a lehetőségek közül. Egész Európa területén számunkra még ismeretlen következmények várhatók, hiszen ilyenre még nem volt példa, nincsen rá sem képlet, sem formula. Tengerszint-emelkedés viszont biztosan lesz.
MN: Azért kicsit sok ebben a bizonytalanság.
MJ: Nem akarok hitvitákba belemenni, csak azt mondom, ami az én véleményem. És csak azzal lehet vitatkozni egyébként, aki állít is valamit. Én határozottan állítom, hogy 2020-ra elolvad az Északi-sark jege, hogy Grönland térképét újra kell rajzolni, mert esnek le a jégtáblák, hogy a jegesmedvék kihalnak, mert azok az északi jégen élnek. Én el tudom mondani, hogy én hogyan gondolom, ha te is szembeállítasz vele valamit.
MN: Ezekről a dolgokról nem tudunk mit állítani, pusztán statisztikai becslések vannak, absztrakt modellek, amelyek végkövetkeztetései már ezen a szinten is ellentmondanak egymásnak, mert ebben már most sincsen tudományos konszenzus. De hogyan nyúljunk bele a gazdaságba, társadalomba, a szisztémába, ahogy fogalmaztál. Mi ugye kelet-európaiak vagyunk, és van arról egyfajta tapasztalatunk, milyen is az, amikor csak úgy belenyúlnak a gazdaságba.
MJ: Ez egy régi érvelés, a szabadpiac apológiája. Mindig ezt mondják, az emberek meg elhiszik. Én csak azt akarom mondani, hogy a pusztán piaci elven alapuló szisztéma mindig a saját érdekei szerint fog működni, és nem vesz figyelembe hosszú távú, ökológiai és más emberi szempontokat. Éppen ezért be kell avatkozni, hogy milyen mértékben, az vita tárgya, de itt nem lehet eleve kizárni a beavatkozás lehetőségét pusztán azért, mert problematikus.
MN: Az átlag amerikai hogyan viszonyul az ilyen kérdésekhez?
MJ: Amerikában nehéz az átlagpolgárt leírni, de annyit tudok mondani, hogy nagyot változott a helyzet: a következő választásokon az előzetes közvélemény-kutatások szerint három nagy téma lesz. Ebből az egyik a környezetvédelem. Négy évvel ezelőtt szó sem volt környezetvédelemről.
