Tartalom

Narancs XIX. évf. 34. szám (2007-08-23)

A szerk.

A szerk.

Tüzet szüntess!

Mindannyian tudjuk, mi történt tavaly augusztus 20-án Budapest belvárosában, s mint hétfőn kiderült, nem sok hiányzott ehhez az idén sem. Csupán két órával jött korábban (sietett!) a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella.

A szerk.

Nyári lak

2002 óta a politikai ütésváltások, s különösképpen a kampányidőszakok kedvelt témája - a gáz- és áramárak, valamint a "ki épít több és olcsóbb autópályát" problematikumával holtversenyben - az államilag támogatott lakáshitelek ügye. Hogy azt most éppen megszüntetnék-e (jellemzően a komcsik), vagy ellenkezőleg, bővítenék-e (jellemzően a nackók, de a komcsik is szeretnek ilyesfélékkel előhozakodni). Az elmúlt hétvége lakásügyi fölhorgadása azonban némileg különbözött a korábbi párbajoktól.

Publicisztika

Publicisztika

A kritika kritikájának kritikája

Bretter Zoltán négyoldalas írása (A tőke metafizikai töke. Tamás Gáspár Miklós Brumaire tizennyolcadikája, Magyar Narancs, 2007. augusztus 9.) azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a Tamás Gáspár Miklós kritikusi és politikusi, illetve politikakritikai munkásságát részben áttekintő cikk végre alkalmat teremthet e munkásság méltó elemzésére - nem pusztán a szerző kedvéért, hanem inkább mindannyiunk lehetséges épülésére, szellemi hasznára.

Egotrip

Egotrip

Pálya a magasban (Balszél)

Balszél A látványos, művészi, könnyed és szép futball baloldali, ezzel szemben minden, ami eredménycentrikus, a nyers erőre, védekezésre, lesipuskára épít, a jobboldalhoz kötődik.

Egotrip

Ekotrip (Rendszerváltó vacsora)

Rendszerváltó vacsora Günter Grass hagymahántás közben bevallotta: időnként azzal szórakoztatja magát, hogy mindenféle korok prominens alakjait ülteti össze maga főzte vacsorára - gondolatban persze. Ezen a rekkenő nyáron az én fejemben is összeállt egy furcsa asztaltársaság, méghozzá három, igencsak eltérő habitusú kortárs közgazdászból. Kornai János a Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás címmel nemrég megjelent tanulmánykötete, Jegor Gajdar az Egy birodalom pusztulása c. könyve révén vált a Grass ihlette vacsoratársaságom tagjává, Horn Gyula pedig a ki nem tüntetése kapcsán kirobbant vita jóvoltából.

Külpol

Tüntetés a Heathrow-n:

Külpol

Zöld anarchia

Napbarnított, jókedvű huszonévesek állítják fel sátraikat, előadásokat hallgatnak a környezet megóvásáról, szól a zene. Azt gondolhatnánk a sátortábor területére lépve, hogy a londoni Heathrow repülőtéren kezdődik a nyár következő zenei fesztiválja, de hamar rájövünk, hogy nem a résztvevők tablójára készül éppen fotó, hanem a terrorelhárítás védi Nagy-Britanniát.

Belpol

Belpol

A Honi Gárda forszírozása: En Garde!

Senki sem tudja, hogy pontosan mivel foglalkozna. Se szükség, se pénz nincs rá. Hiányoznak a tradíciók és a jogszabályi feltételek. Egyes politikusok mégis szorgalmazzák a honvédséggel együttműködő önkéntes haderő felállítását.

Egy párt- és kampányfinanszírozási tárgyalássorozat kudarca

Belpol

A konstruktív semmi

Személyes sérelmek, a másik kijátszása, a képmutató hozzáállás megint megbuktatott egy jóravaló kezdeményezést, amely a párt- és kampányfinanszírozás reformjához keresett volna kétharmad háznyi támogatást. Egy fontos, de publicitás nélküli tárgyalássorozatnak jártunk utána.

Belpol

Paksi hosszabbítás és új atomerőmű-tervek: Amíg a csövön kifér

Alig akad olyan hónap, amikor az energetikai ipar valamelyik korifeusa ne említené meg - a környezetvédők viharos tiltakozását kiváltva -, hogy Magyarországnak további nukleáris reaktorokat kellene építenie. Pedig öt-tíz évig a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. jelenlegi blokkjai is biztosan üzemelhetnek - vagyis bőven van idő eldönteni, hogy akarunk-e újabb atomerőművet.

Belpol

Folytassa, Merkel! (Gerd Langguth politológus)

A konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány egykori ügyvezető igazgatója és a CDU korábbi parlamenti képviselője politológiát oktat a bonni egyetemen. Angela Merkelről írt, több nyelvre lefordított életrajza két évvel ezelőtt jelent meg, idén pedig Horst Köhler államelnökről készített monográfiát. A Narancs a kancellár asszonyról és a kétéves nagykoalíciós kormányzásról kérdezte - röviddel Merkel budapesti látogatása előtt.

Trafik

Trafik

kertész lesek - SZÉCHENYI KERT

Nem véletlenül kerültük eddig a Városligetet, meggyőződésünk volt, hogy a tengernyi zöldben úgysem találjuk meg az arany középutat a Gundel és a kőkemény cirkuszi perec között.

Trafik

chili & vanilia - Csövesek, szemeket le, lábasba be!

Mai napig családi legendák és találós kérdések tárgya, hogy a csudába létezik, hogy míg az egyik - a vidéki - nagymama végeláthatatlan órákon át főzte a hatalmas lábasban (a nyári konyhában) a csöves kukoricát, addig a másik - a pesti - úgy tanította, hogy mindössze forrástól számítva tíz perc, és már kész is (természetesen hajával együtt főzzük, csillagom).

Zene

Zene

Egy szeretetre méltó pszichopata - Juliette Lewis a Szigeten (koncert)

A 2005-ös Szigeten már realizáltuk, hogy a Juliette and The Licks nevű punkrockzenekar énekesnője tényleg azonos azzal a Juliette Lewis-szal, akit Oscarra jelöltek a Cape Fear - A rettegés foka című Scorsese-film hormonzavaros kamaszlányának szerepéért, illetve aki az egyetemi tanár borderline szeretőjét játssza Woody Allen Férjek és feleségek című filmjében.

Zene

Afriaki reggae - Alpha Blondy (koncert)

Értem én, tudom, hogy nincs ebben semmi meglepő, mégis mindig újra elcsodálkozom: miközben én, a hallgató a megszokottól eltérő, megváltozott állapotba kerülök, ha megszólal a zene, amit szeretek, a zenész, aki ezt az állapotomat létrehozza, úgy sétál át a nem zenélésből a zenélésbe, mintha csak kigombolna az ingén egy gombot.

Zene

Nyomán - Peer Gynt, Eger (színház)

Csizmadia Tibor rendezése a színlap szerint színpadi fantázia - melyik előadás nem az? -, és Ibsen drámája nyomán született, Grieg zenéjére. Nem titkolt cél, hogy színes-szagos-szélesvásznú szórakoztatás öntse el a Líceum udvarát - szerintem nyugodtan fütyülhetnénk kórusban Solvejg dalát az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretében, akkor sem követnénk el semmi illetlenséget...

Zene

Folyamatos múlt - Száz mű a Farnesina-gyűjteményből (kiállítás)

Tantárlatnak, nevelő célzatú, helybe hozott művészettörténeti diaporámának képzelné az ember az eredetileg Utazás az itáliai művészetbe című válogatást, mely 100 művész 100 művén keresztül mutatja be az elmúlt 55 év olasz képzőművészetét. Hiszen túlságosan kerekek a számok, s utaztatott kiállításról lévén szó, már minimális gyakorlattal is sejthető: a csomagolás, a szállítás, a biztosítás, majd a kipakolás körülményei sokszor fontosabbak, mint maguk a tárgyak.

Zene

Evilági dilemmák - Földényi F. László: "Az irodalom gyanúba keveredett" - Kertész Imre-szótár (könyv)

Az angolszász és a német filozófiai felfogás közötti különbséget legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy egymás mellé teszünk egy angolszász (angol vagy amerikai) és egy német filozófiai enciklopédiát. Az elsőben filozófusok nevei, a másodikban fogalmak teszik ki a címszavakat. Az első emberekről szól, akik fejükbe vettek bizonyos ideákat, a második ideákról, amelyek átmenetileg befészkelték magukat bizonyos emberek fejébe.

Képzőművészet

Képzőművészet

A sziklán álló ház - Három Bergman-film díszdobozban: Arc (1958), Szűzforrás (1959) és Rítus (1969)

Ha három mondatban kellene leírni Bergman jelentőségét a filmtörténetben, akkor feltétlenül ki kellene emelni, hogy általa lett a tudattalannal való foglalatoskodás a filmművészet szerves része, hogy ő adott új értelmet a premier plánnak, vagy szebben megfogalmazva az emberi arcnak a mozivásznon, valamint ő volt az, aki a fénnyel való játékot elvitte az érzékiség legvégső határáig.

Film
Szex

Szex

A sznúker királya: Sztív az ötvenediken

Õt nem szokás ledéviszezni. A sznúker (snooker) többi nagymenőjét, Higginst (az aktuális világbajnokot), Hendryt, O'Sullivant, Murphyt a vezetéknevükön említik beszélgetésekben, híradásokban, tévéközvetítésekben, de Steve Davis más. Õ szinte mindig sztívdévisz. Amikor pedig nem, akkor csak mint sztív kerül szóba, így emlegetik a rajongói, és így hódol előtte a tévériporter.

Lélek

Lélek

"Mi ott, Amerikában"

Menyhárt Jenő, jelenleg környezetvédő aktivista

Az alternatív rocklegenda, úgy tűnik, megtalálta a neki rendelt elfoglaltságot, a továbbiakban a környezetvédelemnek szenteli életét. Menyhárt Jenő a világ jelenlegi állapotát tarthatatlannak véli, s kiszámíthatatlan fejleményektől tart, ha minden így megy tovább.

Tudomány
Tranzit

Tranzit

Állomásról állomásra XX.: Repülő cirkusz (Ferihegy megállóhely)

A megszüntetett mellékvonalak miatt a rajongók már tavasszal gyászévnek nyilvánították 2007-et. Összeszámolni is nehéz, hány állomás vált kísértettanyává, s valószínűleg szerény vigasz számukra, hogy szellemvasutazni nem csak a Vidám Parkban lehet. Július közepén azonban újdonsággal szolgált a vasút. "Megindult a közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között" - olvastuk a hírekben. Alig hittük el, hiszen ha az álmodozást pályaépítésre válthatnák, az "Airport expressz" ma már a moszkvai Seremetyevóig közlekedne.