Lélek
Gyurkó Szilvia: „Megbecsülni is nehéz, hogy hány gyereket bántalmaznak a saját családjában”
Hogyan birkóztak meg a gyerekek a koronavírus-járvány nehézségeivel, a digitális oktatástól kezdve a gyakoribbá vált családon belüli erőszakig?
„Mint valami illúzió”
Tizenhét évesen férjhez adták, 23 évesen otthagyta a Brooklynban élő szatmári zsidó közösséget. Kilépése után könyvet írt a haszid közösségen belüli életéről, amely Unortodox – A másik út címmel nemrég jelent meg magyarul. Telefonon beszélgettünk vele.
Szél hozott, szél visz el, bolond kérdi, mért visz el?
Megélénkül a szél, sőt olykor meg is erősödik. Változatos kora nyári időnk lesz.
Partiban maradni
A kaszinók és játéktermek többsége először csak felfüggesztette az élő játékot, majd be is zárt. A játékfüggők számára maradt az online kínálat, ám az még kockázatosabb, mint a személyes vagy offline játék, fogadás.
Az elfáradt kis pillangó is gyorsan tovább száll, nagyon hideg van, jaj, de hideg van
Erősen fehős, borult idő, ismétlődő eső.
Emlékművet állítanak a Hableány-katasztrófa áldozatainak
Magyar-koreai alkotópáros készíti, az áldozatook családjának kell még igent mondania a tervre.
A fideszesek és a momentumosok szerint is a férfi dolga a pénzkeresés, a nőnek a háztartás vezetése
Egy felmérés szerint a nők nagy része is egyetért ezzel.
"Az anticionista ultraortodox világ vezető autoritásának számítanak"
Deborah Feldman, az Unortodox szerzője a Brooklynban élő szatmári haszidokról.
Mit tanultunk a 20. századi háborúkból?
Csakis a családanya gyötrő kötelességtudata bírt rá, hogy belevessem magam a Mester utcai kisbolt forgatagába egy szigorító rendelkezés utáni vasárnapon. Az összes kosár már a nálam korábban ébredőknél, így a karomba gyűjtögettem az árut, feltéve, hogy a polchoz tudtam nyomakodni.
"Létrejöhet akár egy szorongásos zavar is" - Peer Krisztina pszichológus a karantén hatásairól
Milyen pszichológiai kockázatokkal jár az otthoni karantén? Mit tehetünk azért, hogy megőrizzük a józanságunkat, és szülőként segítsük gyerekeinket e mindenki számára új helyzetben?