"Mindig akadhat egy nálad okosabb" - JImmy Wales, a Wikipédia alapítója

  • Csordás Attila
  • 2005. november 3.

Lélek

Az amerikai üzletember 2001 elején indította útjára a szabad hozzáférésű, önkéntesek által szerkesztett online enciklopédiát, a Wikipédiát (wikipedia.org), amely azóta 200 nyelven írt, több mint kétmillió szócikkével a legnagyobb enciklopédiává nőtte ki magát, és a web egyik fő csomópontjává vált.

Az amerikai üzletember 2001 elején indította útjára a szabad hozzáférésű, önkéntesek által szerkesztett online enciklopédiát, a Wikipédiát (wikipedia.org), amely azóta 200 nyelven írt, több mint kétmillió szócikkével a legnagyobb enciklopédiává nőtte ki magát, és a web egyik fő csomópontjává vált.

Magyar Narancs: Abbahagyott egy közgazdasági PhD-programot, s elindította a Nupediát (a Wikipédia hagyományos, szakértői alapon szerkesztett, szintén ingyenes elődje), majd a Wikipédiát. Teljesen ráunt az akadémiai életre?

Jimmy Wales: Nem tudom, hogy az unalom-e a megfelelő kifejezés, inkább csak elegem lett az erősen átpolitizálódott környezetből, nem érdekelt a sok konferencia. Elég gyakorlatias ember vagyok, jelenleg is utazom a világban ide-oda, inkább asztalos vagyok, elkészíteni szeretem a dolgokat, nem megmagyarázni.

MN: Honnan jön a Wikipédia név? Mi a Wiki szoftver története, logikája és titka?

JW: A wiki szó hawaii eredetű, a wiki-wiki azt jelenti, hogy gyors, vagyis gyors együttműködést, szerkesztést jelent. A wiki alapgondolata egy olyan weboldal, melyet bárki szerkeszthet és könnyen módosíthat. De igazából attól működőképes, hogy a szoftvernek olyan tulajdonságai vannak, melyek révén a használó közösség kontrollálni tudja magát: minden változtatás a "jelenlegi módosítások" oldalra kerül, amit bárki ellenőrizhet. A vitaoldalakon pedig megtárgyalhatják a megoldatlan kérdéseket.

MN: Ki találta ki a programot?

JW: Ward Cunninghamé az alapgondolat és a program. Wiki szoftvereket 1995 óta használnak, de 2001-ig csak egy szűk programozói körben terjedt el. Az én ötletem az volt, hogy a szoftvert enciklopédia szerkesztésére is lehet használni. Ezután lett igazán népszerű.

MN: Hogyan definiálná a Wikipédiát ebben a pillanatban? Mi a Wiki-világ mögötti fő gon-dolat?

JW: Nos, a Wikipédia egy szabad licencre épülő enciklopédia, amelyet több ezer önkéntes ír és szerkeszt vagy kétszáz nyelven. A definíció fontos része a szabad licenc, ami azt jelenti, hogy az emberek felhasználhatják a szócikkeket, másolhatják, módosíthatják, terjeszthetik. Ezek ugyanazok az alapszabadságok, jogosítványok, melyek a szabad szoftver (open source) mozgalomban is megtalálhatóak, az ötlet is innen jött. Az enciklopédia kifejezés a tartalomra vonatkoztatva azt jelenti, hogy megpróbálunk minőségi tartalmat szolgáltatni, semlegesek, tényszerűek lenni: a felhasználók nem közölhetnek például verseket vagy fikciós irodalmat. A magyar Wikipédia mintegy 17 000 cikket tartalmaz, és havonta vagy száz user dolgozik rajta. Ez igen jó arány, ha figyelembe vesszük, hogy körülbelül 15 millióan beszélnek magyarul.

MN: Ön szerint mi lehet az aktív Wiki-felhasználók, szerkesztők motivációja a szótárszerkesztésre? És itt nemcsak egyszerű felhasználókra gondolok, hanem mondjuk az akadémiai szakértőkre is.

JW: Többféle motivációja lehet a cikkírónak. Sok ember egyfajta küldetést lát benne: itt van ez a fantasztikus eszköz, és végre megoszthatjuk a tudásunkat egymással. Kezdetben sokan gondolkodtak így az internetről, de aztán jött a nagy dotcomboom, és onnantól úgy tűnt, hogy az egész dolog a kutyakaja-vásárlásról, a pornóról és a spamekről szól. Nos, a Wikipédia ilyen értelemben visszatérés a gyökerekhez, és ez sok értelmiséginek tetszik. Szintúgy ösztönzője lehet ennek a szférának, hogy a modern korban az akadémiák, az egyetemek erős specializációra kényszerülnek. Így például matematikaprofesszor lesz valakiből, pedig ő nem csupán e tudományág egy szűk részterületét kutatja, hanem más dolgok is érdeklik. Sok értelmiséginek vannak más intellektuális szenvedélyei, amelyek túlmennek a szűkebb karrierjük szabta kereteken, így például könnyen előfordulhat, hogy mondjuk a második világháború történetéről ír, szerkeszt cikket a Wikipédiában egy idős, szakállas matekprofesszor. És ott van még a közösségi faktor mint erős ösztönző: a wikipédiások természet-től fogva barátságosak, segítőkészek és nagyon okosak. Ha dolgozni kezdesz egy cikken, akkor előbb-utóbb akad egy ember, aki köszönetet mond a munkádért, még akkor is, ha nem értetek mindenben egyet. Ez egy örömteli hobbitevékenység.

MN: Ugyanakkor a Wiki íróinak mégsem kell túl okosaknak lenniük, éppen a kollektív munkamodell miatt. Ez már nem az enciklopédiaszerkesztés egy okos hapsi (One Smart Guy) modellje, ahogy a Wiredben fogalmaztak, hanem az "egy mindenkiért" modell.

JW: Igen, a legfontosabb, hogy képes legyél tisztelni valakit, aki többet tud nálad, és ez érvényes a legokosabb, szakértő tudósra is, hiszen mindig akadhat valaki, aki okosabb, aki egy pici tudásporcióban többet ad hozzá a dologhoz, mint te. Ha pedig olyan cikken dolgozol, ami nem a szakterületed, akkor még nagyobb az esély, hogy felbukkan egy okosabb. A Wikipédia szellemiségéhez az a személyiségtípus passzol a legjobban, aki nem azt gondolja, hogy "szükségszerűen én vagyok a legokosabb a világon", hanem hogy "intelligens vagyok annyira, hogy hozzájáruljak a tartalomhoz, de közben szeretnék másoktól is tanulni".

MN: Miféle mechanizmus garantálhatja a szócikkek minőségét? Valamiféle láthatatlan kéz?

JW: Igen, mondhatjuk azt, hogy egy ilyesfajta rejtett mechanizmus, azaz egy olyan közösségi folyamat, amely "tárgyalásos úton" vitatja meg a tartalmat. Természetesen nincs végső garancia, nem álltunk elő a szótárszerkesztői, sőt az újságírói objektivitás örök problémájának valamiféle varázslatos megoldásával. A peer review (szakértői vizsgálat) rendszer például eléggé működőképesnek tűnik a minőség biztosítására.

MN: Elégedett-e a digitális vandálok ellen a Wikibe beleépített jelenlegi védelemmel? Általában véve milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy megfékezzék a vandálokat?

JW: Úgy tűnik, jelenleg nem a vandalizmus elleni küzdelem a legfontosabb problémánk, ilyen esetek mindig történnek, és viszonylag könnyű őket kiküszöbölni, blokkolni például azokat, akik programocskákat írogatnak a Wikipédia megzavarására. A legfontosabb problémánk ennél kifinomultabb, vagyis, hogy néha nem olyan jók a cikkek, amilyenek lehetnének. Ennek többféle oka van: néha egy vitatott cikk nagyon sokféle tényt sorol fel, de nem olyan érzés olvasni, mintha egy szakértő írását böngésznénk, hanem inkább valamiféle furcsa ténygyűjtemény benyomását kelti. Ezek nem igazán jól megkomponált írások. Szerintem arra a problémára kell legfőképpen koncentrálnunk, hogy miként tökéletesíthetjük a közölt anyagok minőségét.

MN: Mit jelent pontosan a sérthetetlen "semleges nézőpont" (Neutral Point of View) irányelv?

JW: Ez az irányelv a kezdetektől jelen van, elsődlegesen a sikeres szociális együttműködést biztosítja. Az olyan fogalmak, mint objektivitás és igazság, nagyon fontosak a projekt szempontjából, de sajnos nem feltétlenül kielégítőek, hiszen nyilvánvaló, hogy amit X. igaznak hisz, azt Y. nem feltétlenül gondolja annak. Jó példa az elvnek a működtetésére egy olyan vitatott téma, mint például az abortusz, ahol a katolikus egyháznak van egy markáns nézete, míg más csoportoknak egy egészen más felfogása. Az emberek nehezen érthetnek egyet egy ilyen alapvető kérdésben, de egyetérthetnek egy olyan bemutatásban, ami fair, például, hogy a "katolikus egyház véleménye ez meg ez", míg "más csoportok véleménye ez meg ez", és a semlegesség mint szociális irányelv ezt a fajta prezentálási technikát jelenti, annak a módját, ahogyan az emberek képesek együttműködni. Nem gondoljuk és nem is játsszuk meg, hogy az általunk javasolt megoldás összes eleme tökéletes.

MN: A másik fontos irányelv a jóhiszeműség elve (principle of good faith). Eszerint feltételezzük, hogy aki szócikket szerkeszt vagy ír, az nem ártani akar, hanem segíteni. Mit szól a következő gondolatkísérlethez: képzeljük el, hogy a Wiki-felhasználók többsége rosszindulatú, és szándékosan meg akarja téveszteni a többi usert valótlan, de hitelesnek hangzó információkkal. Ilyen körülmények között működhetne-e normálisan az enciklopédia, megőrizné-e önjavító képességét?

JW: Azt gondolom, hogy egy ilyen szituációban valóban nem működne az enciklopédia. Amikor teljesen nyílt vállalkozásként először megnyitottuk a Wikit, néhány héten belül kiderült, hogy az emberek többsége a jóindulatú tartományba esik, kifejezetten rosszindulatúak kevesen vannak. Lehet, hogy sok mindenben nem értenek egyet, de elég értelmesek ahhoz, hogy valami hasznosat hozzanak létre együtt.

MN: Mi a tapasztalata a Wikiről mint az anarchia vagy demokrácia társadalmi kísérletéről?

JW: A fő tanulság, hogy jobbára megbízhatunk az emberekben, a felhasználókban, akik a saját szabályaikat követik. Van néhány tágan értelmezett alapelv, amiben megállapodtunk az elején: a nyitottság, a jóindulat, a segítőkészség és a semlegesség. Felvetődik persze a kérdés: mikor kell leállítani valakit? Vannak könnyű esetek, például amikor gigantikus péniszfotókat tesznek fel az oldalakra, ezeket egyből lehet blokkolni és eltiltani őket a további szerkesztéstől, de vannak nehezebb esetek, amikor valaki jó munkát végez, mégis seggfej más szempontból, és a közösségnek kell döntenie felette hosszadalmas, lassú folyamat során. De az eddigi tapasztalatok szerint bízni lehet abban, hogy a wikipédiánusok figyelmes, átgondolt döntést hoznak a végén.

MN: Milyen más Wiki-projekteken dolgozik?

JW: A Wikibooks azt célozza, hogy minél több tudományos kézikönyv, tankönyv legyen szabadon hozzáférhető az óvodától az egyetemig. Ez nagyobb volumenű projekt, mint az enciklopédia, de része alapvető missziónknak, hogy minden anyag, amire a tudáséhes embernek szüksége lehet, letölthető legyen szabad licenc alatt. A másik a Wikicities nevű profitorientált vállalkozás. Míg a Wikipédia természettől fogva nonprofit, hirdetéseket nem tűrő dolog, addig más online szociális tevékenységek, technológiai diszkussziók megengedik a fizetett hirdetéseket. A Wikipédia nem alkalmas arra, hogy mondjuk 200 oldal szóljon benne a kedvenc focicsapatodról, de a Wikicities már igen, mert sokféle hobbitevékenységet lehet még űzni a szótárszerkesztés mellett is.

Csordás Attila

A feltöltő szemével

A Wikiben tényleg az a zseniális, hogy akárki hasznos tartalmat vihet fel rá, ha van a közelében böngészésre alkalmas gép, és ehhez egyáltalán nem kell tisztában lennie semmilyen kódolási technikával. Tegyük fel, hogy szeretnénk létrehozni egy szócikket a Magyar Narancsról. A magyar Wikipédia kezdőlapján (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezdolap) a keresőcellába bepötyögjük a Magyar Narancs nevet, és mit ad isten, találunk egy ilyen szócikket: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Narancs, mely hivatalosan még "csonk" (stub) állapotban van. A "csonk" olyan hiányos szócikk-kezdemény - mintegy a teljes szócikké válás első lépése -, mely még nem kapott elég figyelmet a szerkesztőktől. A Narancs csonk-oldalán a "laptörténet" fülre kattintva megtudhatjuk, hogy egy Sityu nevű felhasználó szeptember 18-án indította útjára a szócikket, és azóta néhányan már beleírogattak egy-két dolgot. Teszteljük most le a szerkesztők éberségét. A "szerkeszt" fülre kattintva eljutunk a szerkesztőfelületig, majd itt beírjuk a cikk végére, hogy "A Magyar Narancs 2005. november 3-i számában (XVII/44) interjú jelent meg Jimmy Walesszel, a Wikipédia alapítójával."

Ha a szerkesztők éberek, akkor törlik ezt az információt, mivel az interjú még nem jelent meg (csak most olvasod). De a megjelenés napja után már benne hagyják, hiszen a Wikipédiában minden egyes cikk minden egyes verziója el van mentve. Meglátjuk, mi lesz, mindenesetre most, 2005. október 23-án, 18 óra 12 perckor ráklikkentünk a "mentés" gombra.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.