Egy kis alapítvány munkatársaiként járják a világot és készítenek filmeket a különböző országok drogpolitikájáról, ártalomcsökkentő programjaikról, közben civil szervezeteket és aktivistákat tanítanak filmezni. A magyar helyzet szerintük elkeserítő, ami a két legnagyobb tűcserepont bezárásával, illetve a járványügy szétverésével egyre csak rosszabb lesz.
Széchy Tamásnál lett úszó, majd edző is. A mester nyomán, de módszereit nem mindenben követve találta meg saját edzői útját, időnként épp az Öreggel harcban állva tanítványaiért. Akik közül a már kölyökként a jövő világklasszisának beharangozott Gyurta Dániel Athénban 15 évesen olimpiai ezüstérmes lett, majd - hullámvölgyek után - néhány hete Rómában világbajnok.
Alig néhány éve működnek Magyarországon olyan drogrehabilitációs intézmények, amelyek 18 év alatti fiatalokat fogadnak. Sokan ijesztő, zárt helynek gondolják a rehabokat, ahonnan nincs menekvés – a valóság ennél nem is lehetne távolabb.
A természetjárásnál sokkal kényelmesebb a közeli parkban elnyújtózni, a sporttelepen lazítani vagy felkeresni egy tiszta levegőjű üdülőhelyet. Vagyis kizárólag praktikus okokkal, az egészséges életmód kényszerével nem magyarázható a városi ember vonzódása a természethez. De akkor mi lehet az oka?
Milyen megbecsüléssel jár civilnek lenni Belfastban? És milyen Afrikába tartó Singer varrógépeket szerelni egész álló nap? A Belfastban székelő Tools for Solidarity magyar elnökével beszélgettünk.
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatási igazgatóhelyettesét, az életvégi problémák kutatóját arról kérdeztük, hogy hogyan kísérik ma Magyarországon a halálos betegeket az ápolók és a hozzátartozók, milyen lehetőségek vannak a távozás megkönnyítésére, létezik-e valódi választás az élet végén.
Március 23-án kerül a mozikba A szépség és a szörnyeteg új, élő szereplős változata, amely már a bemutatása előtt több országban – így például Malajziában és Oroszországban – kiverte a biztosítékot, a Disney filmjének egyik szereplője ugyanis nyíltan meleg. Az Apapara blog szerzőjét arról kérdeztük, mikor és hogyan érdemes beszélni a gyerekeknek a homoszexualitásról.