„Tízévesen kezdtem el inni és cigizni, nem sokkal ezután már füveztem. Tizenkét éves koromra marihuánafüggő lettem, később pedig kipróbáltam a biofüvet is, de azt csak fél évig használtam, mert nagyon rosszul lettem tőle. Utólag kiderült, hogy akkumulátorsav meg patkányméreg volt benne. Mivel nem akartam teljesen tropa lenni, leálltam vele” – kezdi a tizenhét éves fiú, akit nevezzünk Bálintnak. Jó családi körülmények között nőtt fel, szülei egyetemet végeztek, és a fiú semmiben sem szenvedett hiányt – már ami az anyagiakat illeti. „A szüleim nagyon sokat veszekedtek, később el is váltak, a feszült légkört pedig nagyon nehezen tudtam elviselni. Szerintem a drogprevenció ott kezdődik, hogy egy házaspár megtanul gyereket nevelni” – mondja a kamasz fiú, aki pár év alatt teljesen leépítette magát. Végül maga döntött úgy, hogy felkeres egy drogrehabilitációs otthont, mert – ahogy ő fogalmaz – nem akart meghalni.
Minden perc beosztva
„Kamaszok vagyunk, fiúk és még drogosok is, ezért sok szabályt be kell tartanunk, hogy a terápiás munka zavartalanul működhessen” – mondja Bálint, miközben körbevezet a ráckeresztúri Fiatalok Drogterápiás Otthonában, ahol jelenleg tíz 18 év alatti fiú tölti a mindennapjait. „Az első hét a legkeményebb, mert az elvonási tünetek miatt sokan azt sem tudják, hol vannak. Engem is vert a víz, nem tudtam aludni, ha pedig sikerült, akkor kiabáltam álmomban” – folytatja, miközben megmutatja a színes hálószobákat, a közösségi tereket és a filmszobát. A háttérből gitár és énekszó hallatszik, zenés foglalkozás folyik az egyik szobában. „Minden percünk be van osztva, hogy ne legyen időnk kattogni, és megtanuljunk rendszerben élni. Még a mosást is fel kell osztanunk egymás között.”
A fiúk hétköznap fél hétkor kelnek, rendbe teszik a szobájukat, majd összegyűlnek egy reggeli beszélgetésre, hogy motivációt gyűjtsenek aznapra. Az összejövetel közös imával zárul, az otthont ugyanis a Magyar Református Egyház alapította. Felnőttekkel foglalkozó párja a telek másik végén található, s már a 80-as évek óta működik. A vallásos jelleg heti egy Biblia-órában és a vasárnapi istentiszteletben mutatkozik meg, de nem erőltetnek senkire semmit. Bálint viszont megtért a házban, úgy érzi, lelki stabilitást kap a vallástól, amit a terápia befejeztével kint is követni fog. A nap további részét a fiúk tanórákon és terápiás csoportfoglalkozáson töltik. „Az ajánlott terápiás idő nálunk fél év, de fontos hangsúlyozni, hogy nyitott intézmény vagyunk, innen bárki bármikor elmehet. Terepet nyújtunk a változásra, van, aki él vele, van, aki nem. Mielőtt azonban elmegy valaki, visszajelez a közösség és a stáb, hogy szerintük készen áll-e. Az ellentétes vélemény is csak tanács, ettől még dönthet úgy, hogy pakol és elmegy. De az is előfordul, hogy valakinek több időre van szüksége, akár kilenc hónapra is. Mivel az ifjúsági ellátásnál nem munka és terápia van, mint a felnőttnél, hanem iskola és terápia, ezért mi is tartunk tanórákat, de ezek nem hagyományos órák, mert nem feltétlenül a tudásanyag átadása a célunk, hanem az, hogy megszeressék a tanulást, és megtanuljanak figyelni 45 percen keresztül. A terápia végeztével ugyanis vissza kell őket integrálni az oktatási rendszerbe” – mondja Orsolics Zénó, a ráckeresztúri otthon programkoordinátora, aki – több kollégájával egyetemben – maga is felépült szenvedélybeteg, a „90-es évek klasszikus heroinistája”. Orsolics a szomszédos felnőttintézménybe járt, és terápiás idejének végén döntötte el, hogy segítő szakemberként szeretne dolgozni.
Mivel a rehab nem kötelező, nem is vesznek fel olyan fiatalt, aki nem motivált a gyógyulásban, csak a családja erőlteti a dolgot. „Sokszor futunk bele abba, hogy mindenki azt akarja, hogy a gyerek változzon, ő viszont semmit sem akar. Ezzel pedig nem lehet dolgozni” – mondja Orsolics, hozzátéve, hogy ez okoz némi szakmai dilemmát, hiszen egy fiatalkorú az esetek nagy részében még nem képes egyedül felelősségteljes döntést hozni.
A terápiás munka köré, amely – kanadai mintát követve – az önismereten és a kompetenciák fejlesztésén alapul, a Star Warsból ismert jellegzetességeket építettek. A fiúk a bent töltött idő alatt tanítványból jedivé, majd jedi mesterré válhatnak, ehhez pedig 21 kompetenciát kell elsajátítaniuk. „Ebben a három fázisban kártyákat kell gyűjteni, mindegyikben hármat, amelyeket a különböző területeken mutatott fejlődésért lehet kapni, például a felelősségvállalásért. Ha megvan a három kártya, teljesíteni kell egy kihívást, amelyben egy saját nehézségedet léped át, vagyis olyasmiben fejlődsz, amiben eddig nem voltál jó. Nekem sok gondom volt a türelemmel és az önuralommal, ezért az én fázislépésem küldetése egy ezerdarabos puzzle kirakása volt” – emlékszik vissza Bálint, aki most már jedi mesternek számít, s olyan felelősségteljes feladatokat láthat el, mint például a telefonok felügyelete. Minden szabályozva van ugyanis, az is, hogy hetente hány percet lehet telefonon beszélni (tanítványként 15 percet, jediként harmincat). „Azért találtuk ki a Star Warst, mert olyasmit akartunk, amivel ők is könnyen tudnak azonosulni, idővel pedig rájönnek, hogy mekkora kincs az, ha képesek uralni az erőt: jelen esetben önmagukat” – magyarázza Orsolics.
A „jediség” felé vezető út első fázisában kéthetente jöhetnek látogatók, internetet azonban nem lehet használni. Jediként a fiúk már szervezhetnek kimenőket, jedi mesterként pedig pár napot otthon is eltölthetnek. „A jediknek alaposan meg kell tervezniük a kimenőiket, erre van külön munkacsoportunk. Percre pontosan ki kell találniuk, hogy mikor mit fognak csinálni, milyen közlekedési eszközzel jutnak el az adott helyszínre és így tovább. Még B tervet is kell készíteniük, ami azt a célt szolgálja, hogy ne az utcán rögtönözzenek, hanem minden a megbeszéltek szerint haladjon” – mondja Orsolics, hozzátéve, hogy az első kimenőre mentor kíséretében mennek a kamasz jedik. „A kimenőkkel foglalkozó munkacsoport azért hasznos, mert minden lehetséges dologra rákérdeznek, például arra, hogy mit fog csinálni az illető, ha régi haverokkal fut össze, és azok bekínálják” – teszi hozzá Bálint, aki szerencsésen és tisztán megúszta ezeket a felfedező utakat.
Magyarországon összesen három intézmény fogad 18 év alatti szenvedélybetegeket, a ráckeresztúri otthon mellett a Dr. Farkasinszky Terézia Drogcentrum szatymazi részlege és a budapesti Emberbarát Alapítvány rehabilitációs intézete. Nincs tudomásunk arról, hogy léteznének itthon magántulajdonban lévő rehabilitációs intézetek, ugyanaz a kínálat tehát a mélyszegénységből érkező, olcsó dizájnerdrogokkal küzdők számára, mint a jobb körülmények között élő, „klasszikus”, drágább szereket használó kamaszoknak. Ráckeresztúrra és Szatymazra jellemzően családból érkeznek a fiatalok, de mindig vannak állami gondozott lakók, Szatymazra pedig egyre több fiút hoznak a kelet-magyarországi szegregátumokból.
És a lányok?
A három drogrehabilitációs otthon közül csak egy fogad lányokat is, az Emberbarát Alapítvány otthona, őket azonban hiába kerestük, többszöri próbálkozás után sem sikerült beszélnünk velük. Annyi tudható róluk, hogy az ellátás ingyenes, és külön épületben fogadják a lányokat. „Egyelőre nem tervezzük lányok felvételét, noha lenne rá igény, viszont most csak a kamasz fiúk kezelésére van szakmai kapacitásunk” – mondja Tóth Roland, a szatymazi rehab program koordinátora. Szerinte csak úgy lehetne megoldani a koedukált terápiát, ha külön szakmai csapat foglalkozna a lányokkal, erre azonban egyelőre nincs lehetőség. Ráckeresztúr is hasonló okokból nem fogad fiatal lányokat; ahogy a felnőttrészlegen tapasztalták, a koedukált terápia csak hátráltatja a munkát. „Szerelmi kapcsolatok alakultak ki, amelyek bonyodalmakhoz vezettek. És ha ez a felnőtt betegeknél problémát jelent, el tudja képzelni, mi lehet a kamaszoknál?” – mondja Orsolics.
Miként azt egy 2015-ös felmérés is bizonyítja, ha a drogok kipróbálásáról van szó, a lányok szépen felzárkóztak a fiúkhoz, de még sok a feltérképezetlen terület. „A 16 év alattiakat érintő dizájnerdrog-használatról nincs statisztikánk, holott a rehabilitáció igénye kamaszkorban épp ezeknek a szereknek a használói körében jelentkezik leginkább” – mondja Kardos Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Ezt a drogrehabilitációs intézetek is megerősítik. „Ezek a srácok nem is nagyon láttak klasszikus drogokat, van, aki még odáig sem jutott el, hogy igazi marihuánát szívjon. Biofüvet használnak, vagy nyugtatóra isznak” – magyarázza a szatymazi koordinátor.
Üres ágyak
Már a 2000–2009 közötti Nemzeti Drogstratégia is súlyos problémaként rótta fel a gyermekkorúak számára nyújtott addiktológiai szolgáltatások teljes hiányát, Kardos ezért üdvözlendőnek tartja, hogy az elmúlt években három intézmény állított fel olyan programot, melyben 18 éven aluliakat is fogadnak. Csakhogy a két vidéki terápiás otthon távolról sincs kihasználva, Szatymazon jelenleg négy fiatal van, holott 15 főt képesek fogadni, Ráckeresztúron pedig tíz ágy foglalt a harmincból. Kérdéseinkkel megkerestük a budapesti intézményt is, választ azonban mind a mai napig nem kaptunk. A szatymazi intézmény teljes mértékben állami fenntartású, melynek köszönhetően ingyenes a bentlakás, míg Ráckeresztúron havonta harmincezer forintot kérnek a szülőktől.
A szakemberek szerint az, hogy egyik hely sem üzemel telt házzal, távolról sem annak a jele, hogy nincsenek drogfüggő kamaszok az országban. „Alig két éve létezünk, nem nagyon ismer még minket az ellátórendszer vagy a szülők. Nem beszélve arról, hogy a rehab szó hallatán még mindig sokan sötét, szörnyű helyre asszociálnak, ahova akarata ellenére bezárják az embert. Van még hova fejlődni, Kanadában például utcai óriásplakátokon hirdetik ezeket a helyeket” – véli a ráckeresztúri koordinátor. Szatymazi kollégája az alacsonyabb küszöbű ellátások (név nélkül, ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások – Cs.-E. E.) hiányára vezeti vissza a problémát, a terápia megkezdéséhez javasolt előgondozásra ugyanis csak Budapesten van lehetőség, a Tiszta Jövőért Alapítványnál. (Róluk bővebben lásd korábbi cikkünket: „Nem lehet lebeszélni őket”, Magyar Narancs, 2017. február 2.) Tóth Roland szerint fontos lenne több gyermekaddiktológiai ambulancia létrehozása, hiszen az előgondozáson átesett fiatalok nagyobb eséllyel maradnak végig a terápián.
Bálint, a ráckeresztúri jedi mester eddig szépen vette az akadályokat, és úgy tűnik, hamarosan elhagyhatja az otthont. „A legnehezebb az egészben találni valamit, ami hasonló örömet tud okozni, mint amilyet korábban bedrogozva éltem át” – magyarázza a fiú, aki jelenleg családterápiára is jár, és jövőre szeretne leérettségizni, később pedig pszichológiát tanulni.
Bekerülni, bent maradni
A szatymazi és a ráckeresztúri otthon hasonló módon működik, a bekerüléshez szakorvosi beutaló, HIV-, hepatitis- és tüdőszűrés, illetve a személyes iratok megléte szükséges. Ha mindezek megvannak, előzetes megbeszélés alapján személyes felvételi beszélgetésre lehet jelentkezni, melynek során a szakemberek felmérik a fiatal gyógyulásra irányuló motivációját, egészségügyi és szociális helyzetét. A sikeres felvételi után Ráckeresztúron egyhetes próbaidő következik, ami alatt a fiatal betekintést nyer az otthon életébe. Szatymazon ezt izolációs időszaknak nevezik, és három hétig tart. Ezalatt nem lehet sem telefonálni, sem látogatókat fogadni. A terápia befejeztével mindkét intézmény igyekszik megőrizni a kapcsolatot a fiatalokkal, ennek érdekében rendszeresen szerveznek önsegítő csoportokat.
