Elkészült a Nőügyek 2018 elnevezésű kutatás, de nemcsak elkészült, hanem lett belőle kutatási beszámoló, ami gyorsan fel is robbantotta az internetet.
S mivel a cucc felrobbantotta az internetet (nyilatkoztak a szerzők, Gregor Anikó és Kováts Eszter a Narancsnak is), ezért nem is írnék sokat itt most róla, összefoglalásképpen is csak annyit, hogy nőnek lenni Magyarországon iszonyú nehéz. Főleg mélyszegénységben, szegénységben élő nőnek. Feljebb persze sok szempontból könnyebb, de fontos kimondani, hogy
egyenlőségről ott sincs szó.
De akkor mondjunk ki egyéb dolgokat is. Például azt, hogy a nők Magyarországon hátrányos helyzetű csoportot alkotnak. Ez nem jelenti azt, hogy egy mélyszegénységben vagy szegénységben, a létminimum környékén élő férfinak sokkal könnyebb lenne az élete, nem, erről szó sincs.
| ||
De csomó szempontból igenis könnyebb dolga van. Mintha még mindig sokkal több választása lenne, mint egy nőnek. És mintha ez a társadalmi hierarchia minden szintjén így lenne. De ez majd kiderül, ha lesz egy Férfiügyek 2019 című kutatás.
És bár megértettem ebből a kutatásból, hogy a legtöbb nőt nem a házimunka és a családi élet összeegyeztetése érdekli, még csak nem is a #metoo-kampány és nem is az, hogy a magas politika mit gondol a gendertopicról, de én azért mégis írnék néhány érdekes, a társadalmi nemmel összefüggő tényt.
Az egyik, hogy azokban az országokban igazán nagy a nemek közötti egyenlőtlenség, ahol magas a jóindulatú szexizmus. Tehát ahol a nők ingyen mehetnek be bizonyos klubokba, ahol a nők a szebbik nem, a gyengébb nem, amelynek tagjait az erős, okos férfiaknak a tenyerükön kell hordozniuk, ahol a nők a férfiak oltalmára, védelmére szorulnak. Miközben persze tudjuk, ha máshonnan nem, hát a Nőügyek 2018 elnevezésű kutatásból, vagy esetleg az előző Lelki betevőből, hogy ez hatalmas bullshit. Mármint az, hogy a férfiak tényleg kímélnék, óvnák a nőket, hiszen hát még teljes állás mellett is szinte teljesen egyedül viszik az összes fizetetlen munkát is.
Aztán tény az is, hogy a 2006 óta minden évben megjelenő Global Gender Gap-jelentés alapján a 144 részt vevő országból a 103.-ak vagyunk. Ez elég rossz eredmény, ami azt jelenti, hogy elég rosszul állunk nemi egyenlőség terén. Nem Európa-szinten, hanem világviszonylatban.
És akkor most behelyettesíteném az elég szót a jóval adekvátabb nagyon, kifejezetten, borzasztóan, ijesztően szavakkal. Annál is inkább, mert amikor kigyűjtögettem a 2007 és 2017 közötti mutatóinkat, akkor azt láttam, hogy a részt vevő országok is egyre többen vannak, Magyarország pozíciója pedig arányaiban is egyre rosszabb.
És akkor most jöjjön még két tény.
-
Az Országgyűlés 199 képviselője között 18 László és 20 nő ül.
-
A Magyar Tudományos Akadémia 280 rendes tagjai között 38 László és 18 nő ül.
Ez önmagában is elkeserítő, de ha még mellé tesszük, hogy Lászlóból csak olyan 300 000 körül vannak az országban, addig úgy nagyjából minden második ember nő, akkor talán még inkább ledöbbenünk. Ha pedig igazán meg akarjuk ennek a súlyát érteni, akkor úgy kell fogalmazni, hogy ha valaki lányként jön a világra, akkor
jóval kisebb esélye van annak, hogy bekerüljön a Parlamentbe vagy az MTA-ba, mint ha Lászlóként.
Szóval szó sincs arról, hogy a tenyerünkön hordoznánk a nőket. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tenyerünkkel nyomjuk őket agyon.
Természetesen nem hiszek a kollektív felelősségben, de abban annál inkább, hogy egyéni szinten ezeken igenis lehet változtatni.
És nem, nem úgy, hogy levesszük a fiúnevek listájáról a Lászlót.
De úgy igen, hogy férfiként tudatosítjuk magunkban a privilegizált helyzetünket, tehát elfogadjuk, hogy az, hogy péniszünk van, egyedül arra jogosít fel minket, hogy állva pisiljünk, tudatosítjuk magunkban a nők egyéni jólléte igenis összefüggésben van a nők társadalmi helyzetével,
-
megértjük és elfogadjuk, hogy társadalmi szinten nemcsak az ellenséges, hanem a jóindulatú szexizmus is káros,
-
megpróbálunk minél hamarabb hazaérni, és ha már egyszer hamarabb otthon vagyunk, akkor részt is veszünk az otthoni és az otthon körüli teendőkben (igen, nem győzzük ismételgetni, ez volna az érzelmi házimunka és a láthatatlan munka, amiről itt és itt már írtam), mi is beszállunk idős vagy beteg rokonaink gondozásába, ápolásába.
Kezdetnek.
Aztán ezt a listát még lehet bontogatni, lehet bővíteni, de egy biztos.
Mindettől nem lennének a férfiak és a nők egyformák.
A nemi jellegek ugyanis továbbra is fontosak lennének, de ha ezek a nemi jellegek csak egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit kevésbé határoznák meg a társadalomban elfoglalt pozíciót, az igazán jó lenne.
Egyéni és társadalmi szinten egyaránt.
Az persze simán lehet, hogy a Férfiügyek 2019-ből egészen más dolgok derülnének ki, de ha egyszer már van egy Nőügyek 2018, ami megoldásokért üvölt, akkor arra azért érdemes valahogy férfiként reagálni.
Aztán meg jöhet az Emberügyek 2020.
Ezt a társadalmat ugyanis együtt, közösen hozzuk létre. Mi, férfiak és nők, no meg persze azok is, akik nem hisznek ebben a bináris felosztásban.
