A perverz locsolóversek népszokását óvodai szexuális nevelésre kéne cserélni

Lelki betevő

Míg az X és az Y generáció csak pixelenként jutott pornóhoz, ma már két Peppa malac közé is bekúszik egy csöcsös reklám, a pornó pedig bárki számára elérhető, akár akarjuk, akár nem.

Mindenhonnan ömlik a szex.

Tévé, utcai reklámok, internet, zene, minden tele van szexszel, szexualitással, szexizmussal, miközben őrült elfojtások övezik és kerülgetik a témát, ami abban is megnyilvánul, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy egy vállalható nyelvet, kommunikációs formát találjunk a témának.

Infantilisek vagyunk (kuki, nuni – hihi), orvosiak vagyunk (pénisz, vulva – nemértem), állatiasak, trágárak vagyunk (fasz, farok, pina – vigyázzaszádra), de úgy megszólalni képtelenek vagyunk, hogy utána ne legyen se pironkodás, se zavart csend és közben mégis mindenki tudja, miről van szó.

És akkor még magáról az aktusról nem is beszéltünk. Baszás, szeretkezés, együttlét, szerelmeskedés, lefekvés, itt is keressük a szavakat, keressük magunkat és a másikat.

Pedig a legtermészetesebb dolgokról van, lenne szó, a testünkről, a másik testéről és a nemi vágyról.

És itt aztán, egészen addig, amíg törvényes és kölcsönös vágyról van szó, mindegy, hogy ki ki után vágyakozik, azonos nemű után, vagy ellenkező nemű után, a vágy az vágy.

De ha ez ennyire természetes, akkor miért fagyunk le szülőként szinte azonnal, ha erről a témáról van szó? Ha bekérdez a gyerekünk?

A válasz viszonylag egyszerűnek tűnik. Mivel a híres-hírhedt X és Y generáció nem részesült szexuális nevelésben, ezért

leszármazottaik is a prüdéria-perverzió síkon tapogatóznak.

Viszont míg az X és az Y generáció csak pixelenként jutott pornóhoz, ma már két Peppa malac közé is bekúszik egy csöcsös reklám, a pornó pedig bárki számára elérhető, akár akarjuk, akár nem.

Mindez egészen addig üvöltő kellemetlenség lesz, amíg a szexuális nevelés egyenlő marad a szexuális felvilágosítással, ami általában egy 45 perces frontális előadássá zsugorodik, és központi eleme a megelőzés, a tiltás, nem pedig a tudatosítás, önismeret.

Az érzékeny és értő pedagógusok egyrészt azzal szembesülnek, hogy mire a gyerekek iskolások lesznek, már rég azt hiszik, hogy mindent tudnak, miközben semmit sem tudnak, másrészt azzal, hogy a gyerekek között óriási tudás-, érdeklődés- és szókincsbeli szakadék tátong, ami miatt nem is lehet egységesen a témáról beszélni. Mert az egyik ásít azon, amin a másik röhög, miközben a harmadik megijed.

Jogos megfigyelésnek tűnik mindkét szempont.

De nem könnyű érzékenynek és értőnek lenni, hiszen a képzésnek nem kifejezetten része a szexuális nevelés. Módszertani továbbképzés keretében persze el lehetne mélyülni a témában, bár 2016-os csoportnál frissebbet nem találtam az interneten, de még ha lennének is friss képzések, az ezeken való részvétel igen komoly pénzekbe kerül. Ugyancsak nincsenek magyarul elérhető, friss cikkek a témában: amit találtam, azok vagy nagyon régiek vagy nagyon lesújtó állapotról számolnak be.

De akkor mégis mit lehet tenni?

Fontos lenne, hogy az ezzel kapcsolatos nyelvet már az óvodában elkezdjék a gyerekek tanulni. A gyerekek pszichoszexuális fejlődése úgyis épp ekkor jut el az önmaga és a másik testének megfigyelése felé – úgy, hogy mindezt még egyértelműen a megismerés, nem pedig a nemiség vezérli.

Hollandiában, ahol csomó mutató (pl. korai terhesség, szexuális úton terjedő betegségek) a világon a legalacsonyabb, épp ekkor, már négyéves kortól elindul a szexuális nevelés. Minden életkorú, érdeklődésű és tudású gyerek azon a szinten foglalkozik a témával, amilyen szinten éppen van, aminek a csomó mutatón túl az is a következménye lesz, hogy a közös nyelv korán kialakul.

false

 

Fotó: MTI

Onnantól pedig a pénisz nem egy vicces szó lesz, hanem a fiú/férfi nemi szervének az egységesen elfogadott, normális megnevezése, a másik fogdosása pedig nem vagány dolognak fog tűnni, hanem egy értelmetlen és káros, megalázó gesztusnak.

Ettől még a gyerekek közötti hatalmas eltérések megmaradhatnak, de mivel az intézményi szexuális nevelésnek szerves része a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás, foglalkozás, beszélgetés is, ezért a közös nyelv nem csak a tanár-osztály dimenzióban jelenik meg, hanem a család-iskola, szülő-gyerek, gyerek-gyerek dimenziókban is.

A lényeg, hogy a szexet, a szexualitást, a kölcsönösséget, a védekezést, a megelőzést, a nemi szerepeket, az érzelmeket, a testi vágyakat, a testtudatosságot merje és tudja is az intézmény tematizálni, merje és tudja is az elakadó szülőket támogatni, és akár merjen és tudjon is konfliktusokat vállalni.

De amíg a locsolóversek és tojások perverz népszokása és a gyerekdalok szexuális túlfűtöttsége a kritika nélkül beömlő pornóval párosul, addig sok jóra nem számíthatunk a nemek együttélése szempontjából.

 

Figyelmébe ajánljuk