305 helyszínen okozott kárt az ónos eső

  • narancs.hu
  • 2021. december 28.

Lokál

A jég súlyától fák és faágak dőltek házakra, autókra, sínekre.

A hétfői ónos eső miatt a tűzoltókat háromszázöt helyszínre riasztották, a legtöbb munkát a jég súlyától kidőlt fák, letört ágak adták

 Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője mai közleményében azt írta, hogy utakra, kerítésekre, elektromos vezetékekre, autókra, házakra és vasúti sínekre dőltek az ónos esőtől leszakadt faágak, amelyeket a tűzoltóknak kellett eltávolítaniuk.

A beavatkozások kétharmadára Csongrád-Csanád megyében, egyharmadára pedig Békés megyében volt szükség. Legtöbb munkájuk a tűzoltóknak a Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón, Békéscsabán, Orosházán és Tótkomlóson volt.

 A tűzoltók nyolc árokba csúszott és öt elakadt járműnél is beavatkoztak.

Az elektromos vezetékekre dőlt fák miatt átmenetileg több ezer fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás - áll a közleményben.

Közben ma több megyére ismét figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az OMSZ veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben első fokú figyelmeztetés.

A Duna vonalának tágabb térségében a délelőtti órákig előfordulhat ónos szitálás. Késő délutántól az Alföld északi felén, a főváros térségében, később pedig az Északi-középhegység környezetében is várható ónos eső. Ennek pontos mennyisége bizonytalan, így az említett térségekben akár másodfokú riasztást is kiadhatnak. Jó hír azonban, hogy a kedden várható ónos eső mennyisége az elmúlt napokban mértnél valószínűleg jóval kevesebb lesz. Kedd este az Északi-középhegység térségében újabb havazás kezdődik. Ezt idővel délnyugat felől egyre többfelé fagyott eső, ónos eső váltja fel, és a havazás az északkeleti határvidékre korlátozódik. A térségben kedd éjfélig maximum 3-4 centiméter friss hó várható - írta a meteorológiai szolgálat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.