Balatoni sétányt neveznének el Kóbor Jánosról

  • narancs.hu
  • 2021. december 27.

Lokál

Az Omega menedzsere az együttesnek emlékoszlopot szeretne állítani.

Jövőre ünnepelte volna megalakulásának hatvanadik évfordulóját az Omega, de Benkő László zeneszerző, billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros után december 8-án az énekesét, Kóbor Jánost is elveszítette az együttes, amely zenekarként valószínűleg nem működik tovább. Trunkos András menedzser ezért azt tervezi, hogy – a rajongók kérésének megfelelően – létrehoznak egy emlékhelyet az Omegának.

A Bors írása szerint a menedzser azt mondta, az emlékhellyel tovább építi a zenekar örökségét. Egy sétányt képzelt el, ahol fát ültetnek, és állítanak egy oszlopot, amelyen az omega betű lesz csupán.

A sétányt – amely Kóbor János nevét viselné – Balatonaligára képzelte el Trunkos András, mert Mecky ott töltötte a nyarakat, vitorlázással. „Ezeket a pillanatokat imádta (...), hiszen a ringó vízen a kedvenc hobbijának élhetett, ott nyugalom volt és csönd, és körülötte volt a szerető családja. Kislánya, Léna, aki még csak 14 éves, és felesége gyakran elkísérték őt hajútjaira, de Mecky fiáról, Kóbor Dánielről is tudni lehet, hogy imádja a Balatont, hiszen a tó környékén, családi házban neveli kisebb gyermekeit” – mondta Trunkos András.

A menedzser azt nyilatkozta a Borsnak, hogy végig fogja járni a hivatalos utat tervének megvalósítása érdekében, kerül, amibe kerül.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.