"Kis albumban a nagyvilág." Természetesen el kell fogadnunk a közismert álláspontot, ami a bélyeggyűjtés magasztos céljait sorolja a szórakoztatva neveléstől a tudományos érdeklődés felkeltéséig. Mégis sokkal fontosabb, hogy a filatéliát voltaképpen a hobbi kvintesszenciájának tekinthetjük, hiszen bármilyen típusú gyűjtői szenvedély kiélésére alkalmas. A szerény ábrándozó éppúgy kedvét lelheti benne, mint az agresszív ritkaságvadász, a specializálódási lehetőségek száma végtelen, a teljességre legfeljebb csak törekedni lehet. Ráadásul a magányos pepecselést éppúgy igényli, mint a közösségi megnyilvánulást, bár legjobb tudomásunk szerint a "Gyere, szivi, megmutatom a bélyeggyűjteményemet!" felszólítást ma már nem sokan veszik komolyan. De a bélyeggyűjtést sem. Legalábbis, ha abból indulunk ki, hogy az 1970-es években több mint 250 ezer tagja volt a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (Mabéosz), amelynek akkoriban szinte minden hazai gyárban, vállalatnál és iskolában működtek ún. "szakkörei", az igényeket pedig nemcsak a posta elégítette ki, hanem a kimondottan gyűjtőkre specializálódott állami cég, a Magyar Filatéliai Vállalat is, és jó néhány maszek kereskedő.
Gazdálkodj okosan!
Ezt a hatalmas népszerűséget sok mindennel magyarázhatjuk az őszinte érdeklődéstől a korabeli korlátozott szórakozási lehetőségekig, mégis az a gyanúnk, hogy a legtöbben azt hitték, szervezett bélyeggyűjtőként egy elit klub tagjai lehetnek, akik óriási haszonnal kecsegtető befektetési lehetőséghez jutottak. A rendszerváltás előtt ugyanis kizárólag a Mabéosz tagjai kaphatták meg névértéken az aktuális alkalmi bélyegeket, és ezeknek az értéke néhány év elteltével akár a tízszeresére emelkedhetett - legalábbis a Magyar Filatéliai Vállalat árjegyzéke alapján. A naiv gyűjtők azt gondolták, ha bélyegük a hazai katalógusban 100 forintos áron szerepel, akkor azt annyiért el is tudják adni. Pedig dehogy. Annyiért csak megvenni tudták a vállalat szaküzleteiben, vagy kicsit olcsóbban a maszekoknál. Ennek ellenére a mai napig sokan élnek abban az illúzióban, hogy például az 1968-1988 között kiadott magyar bélyegekből álló hiánytalan gyűjteményük jelentős értéket képvisel. Igaz, ők már régen nem foglalkoznak bélyeggyűjtéssel. A Mabéosz taglétszáma jelenleg a tízezret is alig éri el, és mivel elsősorban nyugdíjasokból áll, nem is várható gyarapodás, csak csökkenés.
"A rendszerváltás után az üzemekkel együtt természetesen megszűntek az üzemi szakkörök, az iskolákban pedig egyre inkább lankadt az érdeklődés, a tanárok érdekeltsége is megszűnt, a fiatalok más hobbik felé fordultak. Ráadásul 1989-től bárki hozzájuthatott a legújabb kiadású bélyegekhez a postán, így aztán valóban csak a komoly gyűjtők maradtak szövetségünk tagjai - mondja Kurdics Sándor, a Mabéosz elnöke. - Sokan ekkor szembesültek azzal, hogy gyűjteményük közel sem ér annyit, mint azt a katalógus alapján gondolták volna. Ezért elment a kedvük az új bélyegek beszerzésétől, különösen, hogy a névértékek is egyre magasabbá váltak." Kurdics Sándor szerint a tömeges kiábrándulás abból eredt, hogy a gyűjtők figyelmen kívül hagyták: a hatvanas évektől a magyar bélyegek már olyan magas példányszámban jelentek meg, hogy értékesítésük lehetetlen. Nem a katalógus árain, de annál jóval olcsóbban is. "Ezek a bélyegek annyit érnek, amennyi rájuk van írva, vagyis egy-két forintot. A katalógus árai ugyanis soha nem azt jelentik, hogy ezt és ezt a bélyegsort ennyiért és ennyiért lehet eladni, hanem hogy milyen értéket képviselnek a nemzetközi csereforgalomban. Vagyis a 600 forint értékű bélyeget valóban el lehet cserélni a két eurót érő külföldi bélyegre."
Vidám vasárnap
A Kispesti Munkásotthonban vasárnaponként tartja összejöveteleit a Mabéosz 21. számú bélyeggyűjtő köre. "Régebben több százan voltunk, most meg nézzen körül, ez van" - emlékszik vissza az aranykorra az egyik gyűjtő. Csak néhány asztalról szedték le a székeket, összesen öten tartózkodnak a teremben. "Ennél azért többen szoktunk lenni" - teszi hozzá. A kispesti gyűjtők csak a hagyományok miatt őrzik a 21. számú elnevezést, fogalmuk sincs arról, hogy a 20. vagy a 19. számú kör egyáltalán létezik-e. "Erzsébeten, a Csiliben is van bélyeggyűjtő kör, de nemrégiben Dél-Budáról jött ide valaki, hogy beiratkozzon, mert közelebb nem talált. Sokan csak beszédülnek. A hivatalos létszámunk hatvanegy fő, ennyien fizették be az idei tagdíjat, ami egy évre 2700 forint, de egyre kevesebben vannak, akik bélyegeket is rendelnek. Sokan csak azért tagok, mert így belépő nélkül is járhatnak a Mabéosz összejöveteleire, ahol azért nagyobb a mozgás, például aukciókat is rendeznek" - mondja a kör "gazdasági" felelőse, aki szerint a korábbi népszerűség titka a "szervezettség" volt. "Ugyanúgy működött, mint a véradás. Megszervezték a munkahelyeken, aztán mindenki jelentkezett. Nem is volt hiány vérből. Igaz, most már munkahelyek sincsenek, az emberek meg azt mondják, sokkal kevesebb az idejük. Na persze, ha órákat a tévé előtt ülnek!" Az idős férfi leginkább azt sajnálja, hogy az unokákat már egyáltalán nem érdekli a nagypapa hobbija. "Ha azt mondom a gyereknek, tanulhatsz a bélyegekből, kinevet, és megmutatja az internetet. Hiába, más a fiatalság érdeklődési köre, mint ami nekünk volt annak idején. Emlékszem, az ötvenes években, amikor én voltam iskolás, a tanár megmutatta azt a bélyeget, ami éppen az aktuális tananyaghoz passzolt. Én akkor lettem bélyeggyűjtő."
Editke, a kör vezetője abban az iskolában vezetett szakkört, ahol tanított, a virágzásnak és a hanyatlásnak is a tanúja volt. "A hetvenes években még külön fizetést is kaptam a szakkör vezetéséért. Akkoriban könnyen be tudtam szervezni tizenöt gyereket - csak így engedélyezték az iskolai szakkörök működtetését -, de a nyolcvanas évek közepére, amikor már viszonylag magas lett a bélyegek névértéke, egyre kevesebben jöttek. A legrosszabb az volt, amikor szeptemberben néhányan nagy lelkesen beiratkoztak, aztán amikor jött a tavasz, inkább elmentek focizni. Nekem meg a nyakamon maradtak a megrendelt bélyegek, mert a szülők közölték, hogy nem költik ilyesmire a pénzt."
A kispesti gyűjtők is tudomásul vették, hogy a filatéliának Magyarországon nincsen presztízse, de úgy érzik, cserbenhagyták őket. "Nagy svindli volt az egész, mi meg bedőltünk. A posta nyakló nélkül, milliós nagyságrendben adta ki a bélyegeket, a gyűjtők úgyis megvásárolták. Képzelheti, mekkora haszon származhatott ebből! Az viszont teljesen érthetetlen, hogy most, amikor már alig van gyűjtő az országban, még mindig százezres nagyságrendben jelennek meg az új bélyegek igen magas névértéken, vagyis teljesen figyelmen kívül hagyják a gyűjtői érdekeket. A magyar bélyeggyűjtésnek nincs jövője, ha ez így folytatódik" - mondja Editke, aki szerint éppen azokat a kispénzű gyűjtőket "büntetik", akik kizárólag a filatélia szépsége miatt tartottak ki a hobbi és szövetségi tagságuk mellett.
Értékes, értéktelen
A tömeges elfordulás óta a szokások is megváltoztak, előtérbe kerültek a postai küldemények, a tematikus gyűjtemények és egyéb speciális kollekciók (légiposta, postatörténet stb.), amelyek sokkal izgalmasabb vállalkozásnak tűnnek, mint a új bélyegek megvásárlása, a "teljes magyar" gyűjtemény bővítése. "A gyűjtők egy része még ma is kötelességének érzi, hogy megvegye az újonnan kiadott magyar sorokat, bár tisztában van értéktelenségükkel. Mivel ma már olyan magasak a névértékek, hogy az éves magyar bélyegtermés több tízezer forintba kerül, sokan úgy döntenek, hogy ebből a pénzből - alacsony jövedelmű nyugdíjasokról van szó! - inkább például a tematikus gyűjteményüket gyarapítják" - mondja a Mabéosz elnöke.
De valóban csak pénzkérdés egy-egy komoly gyűjtemény összeállítása? Egyáltalán: mikor lehet egy gyűjteményt komolyan venni, és mit lehet vele kezdeni azonkívül, hogy versenyekre, kiállításokra nevezhetünk vele? Kurdics Sándor szerint az ún. versenygyűjtést külön kell választani az "amatőr" hobbitól. "Az csak a gyűjtő türelmén múlik, hogy például valaki kizárólag szegfűt ábrázoló bélyeget gyűjt, és az célja, hogy a világ összes ilyen bélyegét megszerezze. Egy ilyen gyűjtemény tulajdonosát be sem engedik egy komoly versenyre. Ám ha ebben a gyűjteményben ritkaságok, tévnyomatok vagy olyan postai különlegességek is szerepelnek, amelyek meglepetést okozhatnak, máris más a helyzet. Egy-egy ilyen gyűjtemény természetesen nagy értéket képvisel, de nem egy az egyben, hanem tételenként szokták árverésre bocsátani, mivel annak semmi értelme, hogy valaki egy más által készített komplett gyűjteménnyel próbáljon sikereket elérni." Kurdics Sándor úgy ötvenre becsüli azoknak a gyűjtőknek a számát Magyarországon, akiknek valóban nemzetközi szintű versenykollekciójuk van.
Természetesen ma már az egykor virágzó hazai bélyegkereskedelem is alig néhány szaküzletre és aukciós házra korlátozódik. "Ma a legritkább esetben fordul elő, hogy valaki bemegy egy boltba, és megvesz egy bizonyos bélyeget. Mi, kereskedők inkább aukciókban gondolkodunk, ez sokkal hatékonyabb, és sokkal inkább visszatükrözi azt, hogy mi mennyit ér - mondja Radványi Szabolcs, a piacvezetőnek tekinthető Profila Aukciósház tulajdonosa. - Igyekszünk minden igényt kielégíteni, a szerényebb anyagi helyzetben lévők számára kéthetente kis árveréseket tartunk a Mabéosz székházában, negyedévente pedig megrendezzük nagy árveréseinket, amiket nemzetközi szinten is számon tartanak." Radványi szerint jelenleg a tévnyomatok és a háború előtti vágott bélyegek a legkeresettebbek, amelyeknél sokszor előfordul, hogy a katalógus árainál is többet adnak értük. "A legjobb lenne a katalógust - legalábbis, ami az értékeket illeti - elfelejteni. Az értéktelen bélyegek túl magasra vannak árazva, az értékesek alacsonyra, a szerkesztők képtelenek arra, hogy kövessék a piaci mozgást. A leütési értékek révén sokkal inkább képbe lehet kerülni az aktuális piaci árakat illetően. Természetesen az sem mindegy, honnan származik egy ritkaság. A talán legismertebb magyar tévnyomat, az 1920-as évekből származó Fordított Madonna piaci ára jelenleg 2-3 millió forint között van. Ugyanebből az időből származik egy amerikai repülős fordított tévnyomat, amiből ugyanannyi van, mint a Madonnából, mégis százszor annyit ér." Radványi ennek ellenére úgy véli, az értékes bélyeg Magyarországon is jó befektetés - bár korántsem annyira, mint a "gazdagabb" országokban -, és természetesen csak azoknak, akik komoly összeget tudnak áldozni egy-egy ritkaságra. A többieknek be kell érniük annyival, hogy otthon gyönyörködnek bélyegeikben. Ami persze egyáltalán nem rossz dolog.
Színes borítékok
Minden különösebb felhajtás nélkül szeptemberben debütált a levelezési szokásokban lényeges változást előidézni hivatott termékcsalád. A Postakész elnevezés arra utal, hogy az új boríték- és levelezőlap-típusok bélyeg nélkül feladhatók, így megszűnhet a sorban állás a postákon, mivel a kézbesítés díját a boríték/ levelezőlap ára tartalmazza. Méretben és formában nem történt változás, a típusok egységes színválasztásánál (a sima boríték zöld, az elsőbbségi kék, az ajánlott piros színű, míg a levelezőlap sárga színű) mellett újítás az is, hogy prepaid - azaz előre fizetett - szolgáltatásra nyílt ezáltal lehetőség.
A boríték értékállóságát garantálja, hogy nincs utalás forintértékre: ez mindig az aktuális szolgáltatási díjat jelenti. Úgy tudjuk, a posta leginkább a holland mintát követte, de figyelembe vették a hazai piacon gyorsszolgáltatást végző cégek tapasztalatait is. Az újfajta borítékok egyelőre csak belföldi forgalomban használhatók, ráadásul a hivatali procedúra az ajánlott küldemények esetében nem spórolható meg - ezekhez továbbra is ki kell tölteni az igazoló szelvényt.
A termékcsalád grafikai koncepciójának és egységes dizájnjának elkészítését Berky Péterre bízták. Információink szerint több mint egy év telt el a grafikusművész kiválasztásától a végtermék forgalomba engedéséig, de erről, valamint a projekt költségeiről az állami cég sajtószóvivője nem adott felvilágosítást. Tomecskó Tamás azt azonban elmondta, hogy a filatelisták félelmei - hogy ti. "ez az út a bélyegkiadás halálához vezet" - alaptalanok, mert miközben az új prepaid borítékok akár a bélyeggyűjtők számára is érdekesek lehetnek, a Magyar Posta továbbra is nagy számban bocsát majd ki különböző bélyegeket.
