Lokál

Tibet évtizedek óta vívja kilátástalan harcát egy böhöm nagy ország ellen, ami egyszerűen rátelepült, és gátlástalanul gyilkolt, telepített és épített a saját értékei szerint. Tibet egy független, erős és csodálatos ország, ami (ha nem most, hát holnap) leválik erről a béna sárkányról, és önálló lesz. Ennek az országnak egyik képviselője válaszol most a MaNcs kérdéseire.

A svéd főváros, melynek porfészek- és nímandtanya-voltáról épp e lap hasábjain értesülhetett az olvasó alig egy éve se, még közép-európai szemmel nézve is elsöprő horderejű változásokon ment át a közelmúltban. Jobb hely lett. Sőt. Jó. (Élni persze ott sem lehet.)

Soha többé ilyen élményt, vagy ahogy az angol mondja: such about experience never again. Ez csak a belga légitársaság nevének, a SABENA mozaikszónak a tréfás megfejtése. Jó ómen. A brüsszeli repülőtéren szovjet stílusban készült, hatalmas plakátok nyugtatják meg a keletről érkezőket: World Capitalist United.

Néhány évvel ezelőtt a kötöde, a farmerszabászat meg a szitanyomás volt a nagy üzlet, mostanában viszont a munkaruha-készítés vált népszerűvé. A gyártókat, forgalmazókat még az sem kedvetleníti el, hogy a munkásosztály mint olyan gyakorlatilag megszűnt.

Tíz nap New Yorkban csak arra elég, hogy az ember elszomorodja, mi mindent kihagyott. A hétnapos jetlaggel súlyosbított depressziót átvészelve aztán megszépülnek emlékeink: az Empire State Building tetőterasza és szuvenírparadicsoma, a Harlemben pitbullt sétáltató, gengszterrapet hallgató dílerek, Crown Heights uniformizált haszidjai, Chinatown olcsó kifőzdéi, a Cooler indiai acidmuzsikája, a Lower East Side alternatív kiskocsmái és a tévénézéssel töltött másnapos délelőttök sora.

Leslie mosolya szomorú. Nagyjából ötven éve felrakták egy ártalmatlanított hadihajóra, hogy Amerikában kamaszfiúként lássa viszont csupán halvány emlékezetében élő szüleit. A nagy pillanatból mindössze arra emlékszik, hogy a nagy város a nagy házakkal úgy megijesztette, hogy ha nem lett volna már épp eléggé tengeribeteg, gumicsizmájában visszamenekül az óceánba. Leslie ma Long Islanden lakik, vacsora után előveszi a hegedűt, számítógép nyomja a magyar nótához az alapot, a kottákat az Interneten szerzi be. Kis híján mi is erre a sorsra jutottunk.

Nemzetközi fodrászmaffia divatdiktátori értelemben nem létezik. Nem ülnek össze szakemberek, és nem állapítják meg, hogy a jövő évi tavasz-nyár slágere a rövid egy kis hosszúval, meg hogy visszajöttek a földszínek, valamint rövid lappangási idő után újra hódít a fekete-fehér.

melyek jobbára távollétükkel tüntettek, ami meg mégis volt, arra a fene nem emlékszik már, ha mégis voltak, áramvonalasak voltak, formatervezésük lendületes jövőt ígért, amit persze majd le kell tagadniuk, de kiknek is.

Tunéziában az idegenforgalmisták elég hamar rájöttek: azzal, hogy beterelnek egy turistabuszt a sivatagba, legfeljebb néhány óráig tudják lenyűgözni a fényképezőgépes falkákat, onnantól kezdve viszont nyomasztóan unalmassá válik a homokos panoráma. Mégis fölépítettek egy rakás luxusszállodát az oázisokban, és úgy tűnik, nem csináltak hülyeséget, mert intenzív propagandával eljutottak odáig, hogy a kalandra éhezők egész évben özönlenek sivatagot nézni. Úgy gondolják, nincs is annál romantikusabb, mint egy légkondicionált szoba erkélyéről tanulmányozni a Szaharát, ráadásul olyan felejthetetlen élményt is kínál egy ilyen utazás, mint a tevegelés.

Lázongás, hajószerencsétlenség, földrengés, repülőgép-katasztrófa, aszály, erdőtűz, XXIV. Ázsiai Vízi Játékok. Na, ezekből semmit nem lehetett érezni Indonézia köldökén, Balin. Mentális mikroklímájának köszönhetően a Bali szigeti embert semmi nem zavarhatja meg, ugyanis Ünnep van. Ma százéves a szentély, holnap a belügyminiszter, aztán elűzzük a Gonoszt. Minden napra jut vigasság, amelynek szükséges velejárója a kakasviadal. Klasszikus értelemben véve ez a Jó és a Rossz csatája. Az eredetileg templomi sport társasági jellegéből adódóan hamar nagy népszerűségre tett szert a kakasok körében. Évszázadok óta dolgozik ez a tollas nép, hogy kikristályosítsa magából a tökéletes harcost, az újkori garudát, a Tarajos van Damme-ot.

P. J. O´Rourke és munkássága nem ismeretlen a MaNcs olvasói előtt: Vakáció a pokolban című könyve három éve jelent meg a Narancs-könyvek sorozat második darabjaként. A kötet külföldi - dél-afrikai, szomáliai, jugoszláviai, lengyelországi stb. - riportjainak gyűjteménye, de P. J. szívesen és gyakran ír az Egyesült Államok belpolitikájáról, nincs elájulva az európai viszonyoktól - egészen pontosan: a kultúrfölénytől -; emellett megküzd a környezetvédőkkel, és közben gyakran italozik is, bizony: az alkoholmentes sörök egyik legelszántabb ellenfelét tisztelhetjük benne. Jelenleg a Cato Intézet kutatója (azaz ösztöndíjasa: ők fizetik hitelkártya-számláinak egy részét), a szakterületét homály fedi, de könyvei elején megköszöni az intézet támogatását - lehet, ezért tartják, de valószínűbb, hogy a Cato Intézet-beliek tisztában vannak vele: napjaink egyik legeredetibb gondolkodóját pénzelik. Mer´hogy P. J.-ben az a legszebb, hogy a dolgokról véleménye van, méghozzá markáns és senkiével sem összetéveszthető. P. J., a száguldó és sziporkázó zsurnaliszta természetesen a hongkongi átadás-ceremónián is jelen volt, ott szakított időt arra, hogy nyilatkozzon magyarországi kiadójának, a Narancsnak.

Roland Barthes írja meg azt a megfigyelését Japánról szóló munkájában (L´Empire des Signes, Editions d´Art Albert Skira S. A. Genéve, 1970), hogy a helyi konyha lényege a könnyűség. Az őrületbe, tömeges öngyilkosságba lehetne kergetni a szigetország lakosságát, ha egy hétig magyar koszton lennének; hogy a mi magyari népünk a hőkezelésnek leginkább a zsiradékban való sütés nevű változatát ismeri, sőt a zsiradékot annyira a szó szoros értelmében kell érteni, hogy ha már ez a mélyen megvetendő preparálási gyakorlat nyomul is előtérbe, nem hatja át a civilizációra való törekvés például olívaolaj használatával, sőt a világ boldogabbik felén régen pellengérre állított francia gyakorlat, a vajon sütés Magyarországon még mindig reformkonyhának számít.

"Európába tartunk, ugye, és ez a magyar fodrászok szakmai gyakorlatára nézve is fontos" - mondta Kókai Jánosné, az Országos Fodrász, Kozmetikus Ipartestület igazgatója. Nem sokkal ezután száz hajszárító berregett fel egyszerre a háttérben, hogy frizurákat főnözzön az európai egyesült frizuradivat nevében.

Tunéziában valamikor a hatvanas évek közepén jöttek rá arra, hogy az idegenforgalom előbb-utóbb sokkal kifizetődőbb vállalkozás lesz, mint az addigi húzóágazatok, a datolyatermesztés vagy a foszfátbányászat. Harminc év alatt el is jutottak oda, hogy Tunisztól délre a tengerpart szinte teljes hosszában egy hatalmas strand, már a sivatag is tele van luxushotelekkel, a műkincsekre éhezőket pedig szinte mindenütt pazar múzeumok, fantasztikus római és iszlám emlékek várják. Tunézia elszállodásítása azóta töretlen, az ország bevételeinek egyharmada származik az idegenforgalomból, minden hatodik lakos ebből él, de még ez sem elég: most az egyik legfontosabb feladatnak az északnyugati területek felfuttatását tartják, Tabarkát a tengerparti dagonyázóknak és a búvároknak, A•n Drahamot a vadászoknak meg a focistáknak próbálják eladni.