Az Empire State Building megmászásáról már csak azért sem mondhattunk le, mert Manhattan egykor legmagasabb, mára a második helyre törpült felhőkarcolója tetején körülnézve végre el lehet igazodni a tájékozódásban oly fontos szerepet játszó égtájakat illetően is. Sajnos egy hófelhő közepéből csupán ködös sziluettek jutottak nekünk, de a Chrysler épületének teteje így is lenyűgöző volt finom, cybergótikus krómfodraival. A rossz idő esetére tartogatott konzervlátvány, a skyride potom tizenkét dollárért néhány perc alatt virtuálisan végigrepít Manhattan zegzugain, de előtte még az előtér sötétjében megnézettek velünk egy dohányzásellenes propagandafilmet TNT-stílusban. A vetítőteremben egy hidraulikus széksor fogadja a másnapos turistát, és miközben kirázzák belőle az imént elfogyasztott dupla cheeseburgert, egy repülőszerencsétlenség-paródiára emlékeztető vizsgafilm virtuális főszereplőjeként zöldségespultokat borogathat Chinatownban. Ha ezen is túl vagyunk, lehet elműmohásodott felhőkarcolóra csavarodó
plüss King Kongot
venni ajándékba a tengerentúliaknak.
A szuvenírmultiplexből kitámolyogva alkalmazzunk sörmintavételt a közeli sörfőzdében (a 42. utca és a Broadway sarka): Pilsner, Copper Ale, Bock és valami szezonális felhozatal. Egy tálcán négy pohár hat dolcsiért, közben kint megy a film, a hatalmas üvegablakon nyolcméteres akcióhős néz be egy szemközti mátrixról. Még szerencse, hogy nem Steven Seagal, akit sikerült végleg meggyűlölni délelőtt a Superstationön: folyamatosan szerencsétlen öntudatlan narkósokat vert pépesre, sőt alkalomszerűen védtelen nőket is inzultált. Akkor már inkább a háromdimenziós mozi (Sony Center, a Broadway és az 57. utca sarkán), New York bugyuta kerettörténetbe csomagolt látképei, amely a század elején készült térhatású felvételeket is mutat a focipályányi vásznon.
A Chelsea negyedbe
a Chelsea Hotel miatt mentünk el, de ez sajnos csalódást okozott: az egykor lakóiról híres művésztanyán se kávézó, se Dorothy Parker-imitátorok, úgyhogy a Lower East Side-ra vettük az irányt. Magyar zenész barátunkkal bejártuk a Ludlow street összes névtelen betérő klubját, amelyek igen zsúfoltak pénteken, viszont nincs belépő, és még felfedezetlen zenekarok adják egymásnak a mikrofont menedzserre várva. Legjobban a Coney Island High (15 St. Marks Pl.) jött be, ahol öt dollár ellenében a Dave Hillyards Rocksteady 7 nevű örömzenekar ska- és reggae-zenéjére rázódtunk a szőke rastákkal. A pia viszont szemérmetlenül drága volt, így kénytelenek voltunk az előre elkészített belsőzsebkoktéllal élni, ami hamarosan roppant népszerűvé tett minket a szomszédos asztaltársaságok között.
Másnap
a St. Mark Church (131 East 10th St.) felolvasóestjén jártunk, elképzeltük, milyen lehet, amikor Patty Smith olvas vagy Ginsberg olvasott fel itt. Vacsora egy japán étteremben, a Kameda (71. University Pl.) "Rainbow dinner" sokfogásos menüje 12 dollárért. Este etno-techno a rohamosan csökkenő adrenalinszint fenntartása érdekében a Cooler (416. West 14th St.) zsúfolt raktárhelyiségeiben: újabb 12 zöldhasúért Talvin Singh új ázsiai életérzésére, valamint Bhom Shankar, DJ Rekha és a legendás DJ Spooky zenéjére partizó turbánosok között kaptunk klausztrofóbiás rohamot.
A Village Voice - a legjobb ingyenes programajánló hetilap, a Narancs több százezres példányszámú archetípusa - szerkesztőségét itthon egy napilap is megirigyelné, újságírók légiója dolgozik abszolúte professzionális körülmények között. Ha egy programot a Voice hasábjain ajánlanak, arra már este hétkor el kell menni, ha be is akar jutni az ember: a Brownies (a 169. utca és az Ave. A sarkán) annyira tele volt, hogy az Armageddon univerzális rendje ellen küzdő The Young Pioneers punkzenekart csak kintről sikerült megfigyelni. A szomszédos Velvet viszont egy hedonista kripta vendégszeretetével várt minket, de csak az ötdolláros beugró leszurkolása után derült ki, hogy a transzszexualizmus egyik fellegvárában vertünk tanyát. Mindez Martin Luther King, a legendás fekete polgárjogi harcos születésnapján történt, az erre az alkalomra rendezett rendhagyó ünnepségen Cookie, a londoni drag queen pont a mi asztalunkat szemelte ki, hogy vastag üvegcipőben billegve eljárja és elénekelje közismert diszkószámokra írt obszcén csasztuskáit. Mielőtt még a súlyosan ittas művésznőnek a közönség fekete bőrű tagjaihoz címzett vaskos tréfáiból kifolyólag elviselhetetlenül kínossá vált volna a helyzet, DJ Superman beindította a dizsit. A teljes szexuális felszabadulás elől egymás hátán menekültünk haza, a bányaszerű metróban kicsit rettegve konstatáltuk, hogy most valószínűleg nem tudnánk megvédeni egymást, ha netán gunfightba keverednénk a szállásunkra vezető kétórás út során.
Ezt a multikulturális sokkot
már csak a külvárosok szisztematikus bejárásával lehetett tovább fokozni, így aztán néhány nap múlva a brooklyni Utica Avenue tisztán fekete környékén találtuk magunkat - érdekes érzés volt, amikor célpontunk felé tartva a metró lassan homogenizálódó utazóközönségében kezdtünk nagyon oda nem illő látványt nyújtani. Soha nem léptünk még át olyan konkrét etnikai határokat, mint Crown Heights felé: az utca egyik oldalán laza feketék, a túloldalon sietős haszidok. A legfélelmetesebb híre Bronxnak van, de mivel soha nem értünk oda sötétedés előtt, kimaradt a Bronx Zoo és a Gun Hill Road környéke is, néhány óvatos kör után visszamenekültünk a metróba a kihalt és lepusztult utcákról. A látottakkal aztán kedvünkre nyomaszthattuk azokat az ismerős fehér New York-iakat, akik soha az életben be nem tennék ide a lábukat. A szoftgettóra vágyóknak ott van a Harlem, végigjárni a Malcolm X Avenue turkálós ruhaboltjait, böngészni az afroamerikai büszkeség könyvesboltjában, bámulni a járdán kosarazó suhancokat, és csodálkozni azon, hogy a Central Park magasságában mintha elvágták volna, a szegénységnek vége, és jön a felsőközép, bérházak portással, aki mundérban, ernyővel kíséri kocsijához a lakót.
Az amerikai kávé
egyszerűen csapnivaló, viszont nagyon jó kávékat lehet inni a Starbucks láncolat üzleteiben, ahol az aznapi újságok is oda vannak készítve az asztalok mellé. A kávé után irány a Wired New York-i irodája, ahol kiderült, hogy ott csak egyetlen író dolgozik, a többi hirdetésszervező: a valódi szerkesztőség San Franciscóban működik. David azonban emlékezett ránk egy potsdami és egy ljubjanai kiberkonferenciáról, úgyhogy velünk tartott a CBGB (315. Bowery) szerdai partijára. A Squirrels From Hell és a Torpedo Jones dallamtalan, ám egyszerű ritmusú Nirvana-utánérzései helyett átneveztünk a szomszédos kávézóba, ahol egy countrypunkot játszó női zenekar egy fokkal elviselhetőbb alapzajt generált. A Knitting Factoryt az utolsó partiképes napra hagytuk, és ez jó döntésnek bizonyult. Egy budapesti számára gond nélkül befogadható közeg, elviselhető árak, vörös bársony és konstruktivizmus, gyors és ingyenes Internet-terminál, valamint fáradt magyar kollégák és kolleginák, akik előző nap este a World Trade Center diszkójából hazafelé nem átallottak taxiba hányni, és ezt még mindig nem heverték ki teljesen. Aznap éppen a legális abortuszt ünnepelte a megapolisz népe.
- sisso-bodoky -
Legolcsóbban
A számozott utcákon föl-le gyalogolva, a hidegben folyamatosan megéhezik, megszomjazik az ember, az éttermek pedig alkalmanként és fejenként legalább tíz dollárral terhelik a költségvetést. A legolcsóbb megoldás a Chinese take out, azaz kínai kifőzdében vásárolt édes-savanyú levest utcán dobozból enni, mint a vidám csövesek, vagy home made soupot ugyanígy pohárkából. Az amerikai levesek irtó finomak, kicsit inkább főzelékjellegük van, annyi zöldséget és húst raknak bele. Jól lehet velük lakni, és sehol nem kerülnek többe két-három dollárnál. Levest vételezhetünk minden sarkon, szendvicsbárban, valamint a subway, azaz a metró állomásaira települt kajáldákban is. Italt legolcsóbban a liquor store-ban, vagyis az alkoholboltban lehet kapni. Tíz dollár körül már hétdecis, iható whiskyt adnak barna staniclivel, az utcai italozás ugyanis hatvandolláros bírsággal fenyeget.
Jukebox
A jukebox programozható zenedoboz, amelynek segítségével mindenki önmaga DJ-je lehet, amíg bírja aprópénzzel. A jukebox-junkie úgy jut ingyen whiskeyhez, hogy tucatnyi számot programoz be a gépbe, majd erősen ittas riportertársával fogadásokat köt arra vonatkozólag, hogy melyik szám következik. A lakóhelyünkhöz legközelebb eső ír kocsma, a Brefnies (Queens, a Chesterton Ave és a 171. utca sarkán) csaposa, Paddy nagyon jól keresett ezen, hiszen az átveréshez szükséges tizenöt szám öt dollárba került, a whiskey pedig számonként háromba, és elég lassan esett le a tantusz. Beastie Boys, Cypress Hill, Sex Pistols szerepelt a listán, a helyi ír közösség jól szórakozott, és megosztotta velünk kedvenc történeteit.
A szakasz
Az amerikai nép gondoskodik hőseiről: a veteránok által üzemeltetett, számozott, zártkörű klubok - a VFW Post láncolat - erődszerű épületeiben ma is él a háborús nosztalgia. A névérték alatt árusított szeszek és a fegyverterem bűvkörében amortizálódó sebhelyes testűek nem szívesen engednek idegeneket maguk közé, kivéve ha rokon a csapos csaja. Így sikerült bejutnunk College Point legolcsóbb kocsmájába, ahol Franky, az olasz-ír vegyes házasságból született vietnami veterán repülőgép-szerelő személyesen erődítette meg a tetőt. Az ő klubjába nem járnak feketék, csak egyet vettek fel tévedésből annak idején, mert a neve alapján írnek hitték, de később kiderült, hogy igen rendes ember. Második világháborús kövület is támasztja a pultot, öbölháborúsok viszont nincsenek, ott nem volt igazi akció. Az átlagéletkor ennek megfelelően úgy ötven év körüli, a jukebox az ötvenes-hetvenes évek slágereit játssza: Frank Sinatra, Johnny Mathis, Passions, Cadillacs, Crests, Pastells, Tokens és a többiek. Éjfél után a közönség együtt énekeli a The Lion Sleeps Tonight című örökzöldet, és Harry, a nyugdíjas koreai veterán zsaru táncolni kezd.
