Munkásruha: Öltöző

  • - legát -
  • 1998. február 19.

Lokál

Néhány évvel ezelőtt a kötöde, a farmerszabászat meg a szitanyomás volt a nagy üzlet, mostanában viszont a munkaruha-készítés vált népszerűvé. A gyártókat, forgalmazókat még az sem kedvetleníti el, hogy a munkásosztály mint olyan gyakorlatilag megszűnt.
Néhány évvel ezelőtt a kötöde, a farmerszabászat meg a szitanyomás volt a nagy üzlet, mostanában viszont a munkaruha-készítés vált népszerűvé. A gyártókat, forgalmazókat még az sem kedvetleníti el, hogy a munkásosztály mint olyan gyakorlatilag megszűnt.

Évtizedeken át csak egyfajta munkásruha létezett. Sötétkék volt, esetlen, és nem akadt ember, akin nemhogy jól, de valahogy is mutatott volna. Persze az ilyesmi cseppet sem számított: a munkásarisztokrata és az ipari tanuló is ezt nyűtte, nem került pénzbe, járt

mint afféle szociális juttatás,

amit műszakban viselni egyszerre volt jog és kötelesség. A szakzsargon kihordási időnek nevezte azt a körülbelül egyéves periódust, amíg a ruhadarabot rendeltetésszerűen (vagyis: egyáltalán) használni lehetett, ezután - viselőjétől függetlenül - világosszürkévé vált, pókhálósodni kezdett, majd hamarosan elporladt, úgy kellett kirázni a gumicsizmából. Ezt a nyomorult kis holmit, pontosabban nadrágot meg a vele harmonizáló kiskabátot a munkaruházati boltokban öltönynek (!) nevezték, ami még akkor is tragikomikus, ha a kezdő Edda együttest (akkor még Edda Művek) leszámítva senki nem akadt, akit izgatott volna a textiliparnak és a ruhatervezésnek ez a voltaképpen szomorú fejezete.

A kínálat csak a nyolcvanas évek elején kezdett valamennyire bővülni. Valószínű, hogy A kis vakond című csehszlovák rajzfilmsorozat is közrejátszott abban, hogy

megjelentek a kertésznadrágok,

vagy ahogy hivatalosan nevezik, a mellesnadrágok, ráadásul nemcsak a megszokott egyenkékben, hanem olyan lélekmelengető színekben, mint a bordó, a khaki, a mustársárga, sőt az azúrkék, bár ez utóbbi csak a benzinkutasoknak járt mint kincstári viselet. Akkoriban rendeztek először divatbemutatókat is munkaruházatból, szerelőnek, utcaseprőnek, szövőnőnek álcázott manökenek vonultak a kifutón a Duran Duran vagy az Első Emelet slágereire, általában a BNV valamelyik pavilonjában. Egy bizonyos ideig még divatosnak is számítottak a kertésznadrágok, a Kopaszkutya című filmben, Földes Lászlót leszámítva, az egész Hobo Blues Band ebben feszít.

Az orwelli imágó

megszüntetésére irányuló törekvések tehát nem új keletűek, mégis e témában a kínálat úgy istenigazából csak az utóbbi években lett valóban változatos, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a munkaruhabiznisz megszűnt állami monopólium lenni. A legnagyobb királynak számító, régebben egyeduralkodó Ergonett Rt. nemrégiben ment csődbe, viszont a kisebb-nagyobb műhelyek, varrodák megszaporodtak, hiszen talán ez az egyetlen olyan ruhaipari tevékenység, amelyben többé-kevésbé biztonságban érezheti magát az, aki ilyen vállalkozásba kezd, mivel a munkaruha-készítés majdnem egésze hazai termék, nincsenek multik, és hogy még jobban örüljünk, a minőség és a külcsín sem kifogásolható.

Külföldi konkurencia azért nincs, mert a nyugat-európai cégek árban nem tudnának versenyezni a magyar gyártókkal, az egyedüli vetélytársként számon tartott kínaiak viszont nem szoktak áfás számlát adni, ami igencsak leszűkíti a vevőkört.

Így aztán a varrodák igyekeznek minden igényt kielégíteni. Népszerű például, hogy egyedi megrendelésre emblémát szitáznak vagy hímeznek a ruhákra, és mint azt az eladóktól megtudtuk, a minőségi követelmények maradéktalan betartása (csak százszázalékos pamutvászonból készülhet, műanyagból semmiképpen) mellett "törekednek arra is, hogy divatos legyen a munkaruha". Ez persze még véletlenül sem jelenti, hogy a különféle köpenyek, nadrágok valamennyire is hasonlítanának azokra a roppant drága és mostanában nagyon menő butikárukra, amelyeket "workwear", "industrial" és hasonló buta címkékkel látnak el, sokkal inkább olyan apróságokról van szó, amit a laikus szinte észre sem vesz: álló gallér, a bevarrt ujj helyett ejtett váll, néhány helyre kis patent vagy kapocs. De például az egyik bolti eladó azt is divattörekvésnek értelmezte, hogy

cipzáras lett a pufajka

Igazi, látványos újdonságnak csak a különféle autómárka-emblémákat ábrázoló overallok tömeges elterjedése számít. Ezek a passzéval felszerelt, színes kezeslábasok egy csapásra népszerűek lettek elsősorban a fiatal dolgozók körében; úgy látszik, közel lehet kerülni a vásárlói szívhez azzal, hogy a ruhadarabokra olyanokat írnak rá, mint Opel vagy BMW.

Az idősebbek viszont továbbra is a klasszikus kék munkásruhát keresik, valószínűleg megszokásból, valamint a svájci sapkát, ám ez mostanában hiánycikk.

- legát -

Piac
Szerelőöltöny (színes overall autómárka-emblémával) 5 500 Ft
Kétrészes hagyományos munkás-ruha többféle színben 3 900 Ft
Ugyanez mellesnadrággal 4 800 Ft
Sötétkék munkásnadrág 2 000 Ft
Sötétkék munkaköpeny 3 000 Ft
Bélelt kabát (pufajka) 5 000 Ft
Ugyanez erősebb anyagból 7 500 Ft
Baseball jellegű sapka 650 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.