Japán nudli

  • Sausic Berlin
  • 1997. november 27.

Lokál

Roland Barthes írja meg azt a megfigyelését Japánról szóló munkájában (L´Empire des Signes, Editions d´Art Albert Skira S. A. Genéve, 1970), hogy a helyi konyha lényege a könnyűség. Az őrületbe, tömeges öngyilkosságba lehetne kergetni a szigetország lakosságát, ha egy hétig magyar koszton lennének; hogy a mi magyari népünk a hőkezelésnek leginkább a zsiradékban való sütés nevű változatát ismeri, sőt a zsiradékot annyira a szó szoros értelmében kell érteni, hogy ha már ez a mélyen megvetendő preparálási gyakorlat nyomul is előtérbe, nem hatja át a civilizációra való törekvés például olívaolaj használatával, sőt a világ boldogabbik felén régen pellengérre állított francia gyakorlat, a vajon sütés Magyarországon még mindig reformkonyhának számít.
Roland Barthes írja meg azt a megfigyelését Japánról szóló munkájában (L´Empire des Signes, Editions d´Art Albert Skira S. A. Genéve, 1970), hogy a helyi konyha lényege a könnyűség. Az őrületbe, tömeges öngyilkosságba lehetne kergetni a szigetország lakosságát, ha egy hétig magyar koszton lennének; hogy a mi magyari népünk a hőkezelésnek leginkább a zsiradékban való sütés nevű változatát ismeri, sőt a zsiradékot annyira a szó szoros értelmében kell érteni, hogy ha már ez a mélyen megvetendő preparálási gyakorlat nyomul is előtérbe, nem hatja át a civilizációra való törekvés például olívaolaj használatával, sőt a világ boldogabbik felén régen pellengérre állított francia gyakorlat, a vajon sütés Magyarországon még mindig reformkonyhának számít.

A lakosság jelentős része még mindig a szó legnyersebb és legkegyetlenebb értelmében

disznózsírt alkalmaz

a mindennapok gyakorlatában, ami egy hószínű, fehér anyag, legálisan árulják a közértekben, megszorítás nélkül, korlátlanul vásárolható, pedig az addikció szinte azonnali halálhoz vezet, mint a túladagolt heroin, csak még az a kis élvezet sincs benne. A jeles francia textológus, szemióta s filozóf már említett művében csodálattal adózik például a zsiradékban történő sütés japán hagyományának. Ez a tempura, eredendően portugál étel (ott: tempora, a keresztény missziósok hozták az első próbálkozás idején, a XVI. században), ami rák, hal, zöldség, főként zöldpaprika forgatása folyós panírban, majd hirtelen kisütése forró olajban. Azt a gonosz repceolajat itatóssal rögtön felitatják róla, a panír nem folyamatos textúra, hanem szaggatott, rongyos köpeny. Egy nagyobbacska bögrébe kap az ember némi szójaszósz alapú dashit - elképesztő variációja van a különböző szójaszószoknak, szerző bolondja a shisolevél (japán menta) alapú dashinak, de a limettás se rossz -, abba mártogatjuk a tempuránkat.

A bővérű magyar olvasó

először a mennyiségektől döbben meg: Japánban érték keveset enni, sokféléből egy-egy falatot, egy salgótarjáni bányász egynapi kalóriabevitelén a japán védelmi erők egy kommandósosztaga egy hétig osztozna. Ne higgyük persze, hogy mint mindennek a világon, nincs meg a japán változata "az előétel: velős pacal; főcsapás: töltött káposzta; levezetés: mákos tészta dupla pörccel"-világképnek. Van ilyen, ez pedig a ramen. Aki látta Itami Juzo Tampopo című filmjét, az tudja, miről van szó: egy nagy tál (vájdling) nudlilevesről, amibe persze a tésztán kívül kerül kis főtt disznó, tojás, zöldség. Kapunk egy derékszögben megtört fakanalat, meg az evőpálca, aztán uccu. A legjobb ramen-yákat (ramen-büfé, sokszor csak négy-öt bárszék, bárpult, kínai személyzet, hisz a ramen maga is kínai étel) a taxisok tudják, ezért a különösen brutális, a gyomorba csapódó meteoritnak tekinthető rament bízvást nevezhetjük taxis-ramennek. A taxisok a szervezetre mért, amúgy is jelentős csapást - mert a nudlit úgy képzeljük el, mintha egy teljes zacskó spagetti lenne a levesünkben - gyosával (kínai húsos derelye) és chahannal ("tearizs", tojással, zöldséggel, sonkával mixelt rizs) fokozzák. A levest általában háromféle ízesítéssel lehet kérni: shoyu (szója), shio (sós) vagy miso (szójababpüré). Na most a lé, az viszont egy dolog!

Mert vannak japán nudlik is:

a soba és az udon, ezt eszik hidegen, sőt jégkockával, meg melegen, egyfajta lében, ami inkább dashi, szójából készült lötty, forró, ízt meg melegséget ad, de kieszik a nudlit, a lét meg ott szokták hagyni. A ramen levét viszont inkább megeszik. Na most, aki belenéz egy ramenes fazékba, annak átalakulnak az elképzelései a bomló feherjék természetéről. A ramen csak lé, a fazékban viszont akár egy hónapos disznófej is úszhat, ugyanis csak felöntik az elhasznált lét vízzel, és néhány hetes csirkéken, feldolgozóipari mellékterméken, disznón, marhán főzik újra a ramenlét. Sör is csúszik hozzá, koszosak is a kínai bejzlik, ordítani is lehet; egy jobb ramen-ya proletárjellegét csak a yakitori-helyek tudják megközelíteni. (A yakitori szó szerint sült csirke, faszénen sütött, nyársra húzott falatkák, sör, szaké, közel a néphez; egy ilyen yakitori-étkezdében este kilenc után már mindenki pocsolyarészeg, igaz, ebben szerepet játszik az is, hogy a japánok szervezetéből állítólag hiányzik az az enzim, amely az alkohol lebontását segíti, de szerintem ez fajelmélet.) Lezárva a ramenkérdést, még vonjunk egy gyors párhuzamot a hamburgerrel! A hamburger decens amerikai étel volt, aki evett már az Appalache-hegységben ősszel, white water rafting szünetében BBQ-n sütött házi készítésűt vagy nem fast-food verziót valamelyik déli vagy középnyugati állam steak-house-ában, az tudja jól, hogy a hamburger sem csak instant zselé lehet. Viszont van McDonald´s-verzió is, keresni is lehet vele szépen, ezt elirigyelték a japánok, és kitalálták az insztant rament. Számos szerző és 125 millió japán szerint az instant ramen

a japán hamburger:

gyors, olcsó, egyszerű. Egy szinte üres polifoam pohár, mondjuk a Cups ´n´ Noodle-től, ´143, ami olyan, mint Magyarországon a 40 filléres vajaskifli vagy a 60 filléres perec, ember pohár tartalmát felönti forró vízzel, vár egy percet, széttörendő könnyűfa pálcikájával kieszi a tésztát, kiszürcsöli a levest (szürcsölés, cuppogás kötelező).

A japán nyershal-fogyasztást már érintettük e hasábokon, de általában a halkérdés, a hal és a táplálkozó japán ember viszonya szétfeszítené ennek a cikknek szűköcske kereteit. Most olyan finom, leheletszerű, cizelláltan egyszerű étkezési módokra sincs terünk kitérni, mint a teaszertartáshoz kapcsolódó étkezési forma, a kaiseki, a terítés, az asztalnemű és a falatkák úgyszólván tökéletesnek mondható egysége. Viszont ha már szó esett a taxis-ramenről, akkor tegyünk kísérletet az ellentét megtalálására is, ez pedig szerintem a shojin-ryori. A shojin-ryori a Zen-kolostorok szerzeteseinek vegetariánus diétájából alakult ki. A szerzetesek reggel négykor esznek először, délelőtt tízkor van a főétkezés, és délután ötkor tartanak még egy úgynevezett egészségügyi táplálkozást. A Zent ne úgy képzeljük, mint a franciskánusok kivételével a többi katolikus rendet, azaz az asztal örömeivel a nőhiány pótlására tett kísérletet; keveset esznek, ők már nem is sokféléből, hal sincs (a hús persze szóba se jön). Kolostorok környékén viszont vannak shojin ryori-éttermek, nem a szerzeteseknek, inkább a látogatóknak, akik a kolostori menüre emlékeztető dolgokkal kívánják kiegészíteni a látogatás élményét. Általában elég drága helyek, fix menü van, három fogás, fogásonként négy-ötféle dolog, egyik sem több két falatnál. Átlátszó shiitake-gombás leves (max: 1 deci), benne egy krizantémvirággal, padlizsándarab zöldségkocsonyában, szézámmagkrém, erdeigyümölcs-zselé, párolt tök, tengeri alga nyersen, szójasajt sütve vagy párolva, hegyi krumpli püréje. A hegyi krumli egy földszínű golyó, külleme alapján semmi másra nem alkalmas, mint megszálló csapatok megdobálására, elkészítve viszont egy csúszós habosított pempő, Japánban túrázó magyarok meglátása szerint tesztfeladat is lehet: aki képes fogyasztani, az a férfiaknak nyújtott orális szexben is tehetséges lehet.

Vágvölgyi B. András

(Tokió)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.