Leslie-t a második világháború előtt tizennégy évre otthon felejtették egy dunántúli faluban, ahová a rendszerváltás óta időnként visszatér, és látogatásairól így filozofál: "Junó, a legelő sem ugyanaz már, óldó valaha az volt az igazi otthonom." Az Újvilágban a vér szerinti szülei várták, akiket csak olyan fotókról ismert, amelyeket akkoriban a távolság áthidalására és a nem múló szeretet bizonyítékaként volt szokás készíteni: odamontírozták az európai családtagot vagy a halottat maguk közé, ott lógott szerencsétlenül, a lába sem érte a földet. Leslie-t úgy becézik itt: a kétszer született.
Bár azóta mi is dunántúli akcentussal beszélünk angolul, végül is szerencsénk volt, hogy ő várt a repülőtéren. Igaz, emiatt kezdetben úgy tűnt, New York nem más, mint kilencórás dohányzásmentes repülőút, a JFK labirintusa a zöldkártyáért csicskázó személyzettel, továbbá egy végeérhetetlen highway New York-Külső-felsőre, vagyis Long Islandre, Leslie újonnan lízingelt autójában a The Demon című thriller szappanoperából ismerős szellemjárta villaszerű faházig. A sokszobás házikó a boldogság művészetének örök érvényű tárgyaival van berendezve, és tűzrendészeti szempontból nagyon helyesen csak a teraszon lehet dohányozni még mínusz húszban is: ha itt valaki égő cigarettával a kezében aludna el a tévé előtt, a fél város leégne.
You deserve it! Minden út széli reklám arról szól, hogy azt kapod, amit megérdemelsz. Az autópályán külön gyorsítósáv van fenntartva azok számára, akik nem egyedül ülnek a volánnál. Ez a sáv a legnagyobb csúcsforgalomban is üres, pedig akad, aki guminővel, kirakatbabával próbál gyorsabban hazaérni, de a lebukás nem kis pénzbe kerül. A biztonsági övet sem árt becsatolni, erre is figyelmeztetnek bokrok mögött rejtőző rendőrautók és a fényújság: Kérjük, tanulmányozza a biztonsági övre vonatkozó jogszabályokat!
Long Island
Háromórás autóút után már very long islandnek tűnik, Budapest-Siófok távolságban a Manhattan Skyline-tól. Az elmúlt húsz-harminc évben a felső középosztály búvóhelye, sok kis önálló településsel. Azelőtt hatalmas krumplitermő farmok voltak itt, kacsatenyésztő telepek és egyszerű emberek. Hal Hartley szerint ma is egyszerű emberek lakják, de a megkérdezettek nem ismernek ilyen nevű filmrendezőt, pedig potom havi harminchat dollárért kilencvenkilenc tévécsatorna jön a kábelen. A halott farmok még ma is láthatók a hallockwille-i skanzenben, meg még sok-sok szegényes és elhagyatott ház a parti nyugdíjastelepek közelében, amelyek láttán senki nem csodálkozna azon, hogy egy hét leforgása alatt két, családon belüli exorcista gyilkosság is történt a környéken. A New York Post címlapján szomorú, de bűneit bánni képtelen anya arca, aki nagyobbik lányának is bemagyarázta, hogy csak úgy lehet megmenteni a kishúgát az őt megszállva tartó gonosztól, ha egy röpke félórára nejlonzacskót húznak a fejére. Három nap múlva néhány mérföldnyire innen a saját autójában megfojtott családanyát találnak egy szupermarket parkolójában, a sajtó kéthasábos listát közöl az elmúlt év hasonló bűnügyeiről.
Egyébként is kísérteties
a téli nyugalom, amennyire jó lehet itt a nyári nyüzsgés meg a strandolás, olyan furcsa, hogy nem járkálnak emberek az utcán, nincsenek turisták a tengernél, napi két ferry boat indul Bostonba, két vonat New Yorkba, húszmérföldenként van egy multi-plex méretű bevásárlóközpont és nagyon lassan múlik a karácsony. Még január közepén is állnak a karácsonyfák az olcsó kínai égőkkel, leértékelt fenyőfadíszeket végkiárusítanak az üzletek, a malomkerék nagyságú adventi koszorúk pedig valószínűleg csak tavasszal rohadnak majd le az ajtókról. Este a vacsoraasztalnál nagyjából minden beszélgetésbe belebukunk, viszont meghallgathatjuk a pénzcsinálás hamisítatlan amerikai történetét: a trafiktól a kifőzdén keresztül a bérházvásárlásig, mert a nyugdíj semmire nem elég. Leslie és erdélyi szász származású felesége egymás között angolul társalog: szót ejtettek arról, hogy szerencsére nem laknak színesek a környéken, mennyire nevetséges, tehetségtelen kis senkinek tartják Woody Allent, milyen jó, hogy a helybeli lengyelek olcsó zöldséget termelnek, mekkora jelentőséggel bírnak a helyi szőlőskertek a város borellátására nézve, és hogy a krumpli változatlanul Amerika kedvenc és legkisebb rizikóval fogyasztható tápláléka. Nutrition facts. Republikánus szavazók, a god damn Clinton szerintük azért maradhat a helyén, mert a korábbi elnökökkel szemben soha nem jön indulatba közszereplései során. (Ez még a Lewinsky-ügy kirobbanása előtt volt - a szerk.) A nagyobbik fiú a Harvardon végzett, havi hatezret keres a bankban, és már letagadja, hogy magyar, a második szomszéd, a Gergyes viszont szintén bírja a cigányzenét.
Miután reggel arra riadtunk fel, hogy ellenállhatatlan vágy támadt bennünk egy csomag cigaretta rágás és nyelés útján történő gyors elfogyasztására, majd a fürdőszobában azt hittük, kiöntött a WC, pedig az csak a normális vízszintje, óvatos, de kétségbeesett javaslatot tettünk mielőbbi városba költözésünkre. Visszafelé átdrájvoltunk az 1964-es Flushing Meadow-i világkiállítás színhelyén, amelynek megmaradt és akkor modernnek tartott épületei most egy kihalt bolygó monumentális romjaira emlékeztetnek a szomszédos autótemetővel és a két óriási baseballstadionnal együtt, a Sötét Zsaruk itt végeztek a kilátónak álcázott ufóval menekülni próbáló rovarszerű aliennel. A Queensből
Manhattanbe
vezető hídon már felhőkarcolónak néztük az első bérházakat, aztán persze nyolc napon túl gyógyuló nyakcsigolya-fájdalmakkal beütött az építészeti sokk. A Szabadság-szobor - amit egy busz hátuljára festve láttunk, és most már így marad meg jó emlékezetünkben - a sűrű ködben csak fantomképnek tűnt a déli kikötőből, miután egy rendőr végre megmutatta, merre meresszük a szemünk.
New Yorkban nem csak a felhőkarcolók hatalmasak: a járdák helyenként szélesebbek, mint a nagykörút, a régebbi kocsik csomagtartójában simán elférne egy Lada tetőcsomagtartóval, gyerekfejnyi jégkockákat raknak a kólába, kis protekcióval másfeles a whisky, és még a köd is sokkal sűrűbb tud lenni, no kidding. A rendőrök viszont emberszabásúak, pedig nem biztos, hogy jó itt rendőrnek lenni: átlagosan kéthavonta agyonlőnek egyet, a rendőrautók hátsó lökhárítóján matrica ígér tízezer dollárt bárkinek, aki feldob egy rendőrgyilkost. Az exorcista anyukát mégis egy bronxi copshot nyomta le a bulvársajtó címlapjairól közvetlenül Clinton szexbotrányának a kirobbanása előtt: egy félresikerült buy and bust akció során halálos golyót kapott Sean Carrington, a junkie-nak álcázott feka nyomozó, de gyilkosa, a feltételesen szabadlábon lévő Leon Smith sem úszta meg: három emelettel feljebb kiskorú gyerekei szeme láttára lőtték agyon, miután kiürítette mind a három tárat az M-11-es félautomatából.
Az elmúlt években amúgy sokat javult a közbiztonság: az igen népszerű polgármester, Rudy Giuliani kitakarította Manhattant, így New York ma már statisztikailag kevésbé veszélyes, mint más amerikai nagyvárosok, annak ellenére, hogy a magas épületekről időnként leesnek dolgok, a taxisofőrök pedig mániákusak. A szegénység, a munkanélküliség és a drogproblémák nem feltűnők a Bronx és a Harlem néhány elhagyott kerületén kívül, csak a portyázó koldusok erőszakosak, pontosabban jóval aktívabbak és kreatívabbak az itthon megszokottnál.
Sehol egy műláb,
sehol egy orrod alá dörgölt cetli, semmi lassulás, viszont nagyon bírják verbálisan: az élelmes homeless minél több információt visz be egy perc alatt, minél hihetőbb történetet ad elő, és több háztömböt is legyalogol utánad, míg elő nem kerül az aprópénz vagy esetleg egy metrójegy, hogy melegben kéregethessen tovább.
A magyarok beceneve New Yorkban hunky, de ezt már nem sokan tudják Leslie-n kívül, hiszen nem voltak elegen, és nem volt elég erős az összetartás: gyorsan feloldódtak az egyébként származás és anyagi helyzet szerint kirajzolódó enklávékban élő nációk között. Az iskolában és a munkahelyen kötelező a keveredés, de a magánéletben néhány manhattani bárt leszámítva mégsem hódít a multikulti: inkább a szegregáció a természetes, a világ minden tájáról idegyűlt nemzetek még ma is saját, nehezen meghódított és féltve őrzött gettóikban élnek és őrzik etnikai sajátosságaikat. A könnyebb akklimatizálódás végett a magyar negyed utolsó túlélő sejtjeinél (a 82. utca és a 2. sugárút kereszteződése táján) kezdtük a felfedezőutat: van még itt egy egész olcsó magyar étterem (Mocca, 1588 2nd Ave), ahol potom hat dollárért meg lehet ebédelni: gulyásleves, marhapörkölt, palacsinta és kávé, hazai ízekkel. A pincérnő beszél, de nem beszélget magyarul, dolgozik. A falakon csikóbőrös kulacsok és a choking victim, vagyis az ételtől vagy italtól fuldokló megmentésének pontos leírását tartalmazó, mindenütt kötelezően kifüggesztett plakát: ha az áldozat feje már kékbe fordult, még jól gyomorszájon is kell vágni az útmutatás szerint.
A szomszéd asztalnál ülő két ázsiai egyetemistának ez az étterem csupán a metropolis kulturális sokszínűségének élvezetét jelentette: épphogy nem pálcikával ették a nokedlit. Leslie szíve viszont elszorult, hiszen évente már csak egyszer jár erre, és még
a magyar hentes
is felismerte, bár következetesen Ferinek szólította. A húsbolt a magyarság utolsó erős bástyája ebben a városban, egyébként nem csak hús van, és minden áru hamisítatlanul magyar: kár volt ennyit cipelnünk a Tokajit, és izgulni a vámon, hogy miért nézik biológiai fegyvernek az ajándékba hozott szalámikat. A St. Stephan-templomban nem találtunk magyar papot; kulturális identitásunk megőrzésére tett utolsó, kétségbeesett kísérletként még elmehettünk volna a Robert Wayne High-schoolba Csongrádi Kata Szabadság, szerelem című estjére, de a Magyar Szó hetilap vezércikkének első bekezdése után feladtuk. Queensbe költöztünk, és kezdetét vette az a kimerítő, metrózós, whiskyzős, gasztronómiailag néhol túlspilázott multikulturális lidércnyomás, amellyel majd két hét múlva sokkoljuk a kedves olvasót.
- sisso-bodoky -
A Narancs riporterei az iNteRNeTTo (http://www.internetto.hu) jóvoltából jártak New Yorkban.
