A divatházak szezonális trend-idiotizmusa a kapitalizmusból fakad: több ruhát kell eladni, mint amennyire egy embernek szüksége van, sokkal többet, télen-nyáron, tavasszal-ősszel. A haj viszont nő magától, az ember óhatatlanul is elmegy a frizőrhöz. A fodrászat demokratikusabb, mint a ruhadivat, itt a fogyasztók diktálják a trendet; frizurából csak akkor lesz divat, ha sokan akarják, és valahogy benne van a levegőben. A nagyobb szakmai műhelyek inkább csak segédkeznek a megvalósításban. Európában két angol szalon adja a méretet: a Vidal Sassoon és a Tony & Guy. Sassoonék nevéhez fűződnek a 95-96-os old school/60-as évek nosztalgiafrizurái, amiket többé-kevésbé pszichedelikus ruhadarabokkal lehetett hordani. Az elmúlt évet már a Tony & Guy stílusa uralta, és amilyen lassan változnak a frizurák, valószínűleg az idei év nagy része is a
jegyében telik. A nyomozópárosra emlékeztető nevű angol csapat fiatalabb, mint a Sasson SC., játékfelfogásuk is modernebb, már ha lehet ilyet egyáltalán mondani. Az általuk diktált női haj-trend lényegét hosszadalmas szakmai magyarázat helyett két szóban világíthatjuk meg: Bestiák énektrió. A 90-es évtized végének frizuradivatja tépett, ritkított, laza, szélfútta és háromszínűre festett, divatos hölgyek tehát idén is igyekezzenek úgy kinézni, mint Mityi, Mutyi és Putyi, a három Bestia. Ha egy frizurát nem látunk tépettnek és ritkítottnak, az is az, csak a hölgynek annyira sok a haja, hogy egy nem ritkított normálisnak látszik. Hasonlóan
lassan változik
a cipődivat: nemcsak Kőbányán látni holdjáró csizmákat, hanem a Váci utcában is, hosszú, fájdalmas folyamatnak ígérkezik meghaladni mindezt. A Tony & Guy-stílus fontolva halad: a három szín marad, de a szakmában már unalomig ismert duma, az "egyre természetesebb színek" irányába tendál. Egy bel- és egy külvárosi Bestiák-frizura között könnyen különbséget tesz a gyakorlott szem; a kültelki verzió olyan, mint maguk a zenekar tagjai, az elit viszont mintha már ezzel a szolid kis átmeneti hajszínnel született volna. A férfiak számára a Bestiák-érából való menekülésre elég kevés a remény, az azonban biztató, hogy
a fodrászok kurvára unják
már a ritkítást és a trikolór pacsmagot. Hogy mi lesz helyette? Legkorábban ősszel, de talán csak jövőre kezd visszaszállingózni a Sassoon-féle kemény műfaj: határozott vonalú kleopátrák, baltával igazított, definiált rövid frufruk és a halánték felől agresszíven az orr felé törekvő varangy-űrhajók.
A nőkkel ellentétben a magyar férfiaknak lehetetlen eladni az európai stílt: nagy ívben tojnak rá, mit nyírnak a divatbemutatók modelljeinek, és mit nyilatkoznak a tévében - ezeknek nincs több foganatjuk, mint amikor Bergendy István évente elmondja, idén megint divatba jött a tánciskola. A kutyát nem érdekli. Pedig érdekes lenne a hímdivat, Anglián kívül Nyugat-Európát is belepte a brit pop, ami nagyjából olyan, mint az Oasis vagy a Blur burája. Hatvanas évek gombafrizurája Tony & Guy-stílusban, tépve, ritkítva, első pillantásra hasonló, de sokkal jobban néz ki; ha válaszút elé kerülünk, valószínűleg inkább kérünk Liam Gallaghert, mint Paul McCartneyt, végre valami tényleges fejlődés. Mi, magyar machók azonban nem bízzuk a szélre; rövid haj a pitbulltól a Herbalife-ügynökig, vagy hosszú woodstocker, de nem divatból, hanem húsz éve jogfolytonosan, elvégre nem vagyunk mi műanyag.
- winkler -
Köszönet a szakmai segítségért Polgár Ákosnak (Zsidró Szalon).
