Tartalom

MaNcs, X. évf. 08. szám, (1998.02.19.) (1998-02-19)

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Folyószámla

Egotrip

egyenleg)

Volt egy jó időszakunk, tele szájjal lehetett szidni (többek között) a tb-önkormányzatot; hogy ezek mit lopnak, csalnak, hazudnak össze, hogy semmi nem működik, bezzeg a tiszt- és tisztségviselők hogy feszítenek az üvegpalotában, lehetett figyelni Cs. Ágnes és S. Péter pas de deux-jét, olykor Mr. Bean, a népjólét minisztere jól rendet csinált, voltak és vannak perek, gyanús ügyek; egyszóval az ember hangot adhatott egészséges felháborodásának, játszhatta az öntudatos, adó- és tb-járulék-fizető polgárt, az ősi magyar mégismorál (vulgo: dafke) jegyében.

Egotrip

Sajó László: Öt és feles (Plener)

Kéne egy hómúzeum, bejáratnál hóember, vitrinben jégszilánk, installáció: rókanyomra halk havazás. Addig is: könyörgés a műjégnél, dobjanak már ki egy darabot, tudja meg a gyerek, mi az a hav. Nézi, nem hiszi.

Para

Egotrip

Kovács Imre: Én

A Kövér Nyúl tüzel, csak a park széléig lehet levinni legelni, mert különben jönnek a kutyatulajdonosok, és káromkodnak, azóta rövidebbek a séták, ami nem is baj, mivel influenzás vagyok, vagy mi a szösz. Úgy kezdődött, hogy a Nyugatinál nem mertem felszállni a villamosra, ez előfordul, ilyenkor általában taxi, de éppen sütött a nap, meg kulminált minden olyan időjárási jelenség, ami ilyentájt nem szokott, és amire ezen írás megjelenésekor már nem is emlékeznek, mert megint ősz lesz, de akkor, illetve hát a megírás szempontjából, ekkor még inkább tavasz, úgyhogy gyalog a Blaháig, méghozzá nem is a főcsapáson, hanem a Kertész utcán végig, hogy ne direktbe az ólom.

Publicisztika

Publicisztika

Turcsányi Sándor: Villa Negra vagy camera obscura?

Ez is megvolt. Különösebb organikus elváltozások nélkül úsztuk meg e mindig annyira várt és mindig annyit szidott rendezvényt. Megpróbáltatások adódtak persze számosak, viszont kizárólag fizikai természetűek, hiszen mentális vagy annál is éteribb mozgásoktól már rég nem zavartatjuk magunkat.

Publicisztika

Tölgyessy megkerült

Jé, ő is megvan még! Egyszer csak hipp-hopp, előkerül megint, mintha mi sem történt volna, mosolyog szégyenlősen, és mondja, hogy mi van. Például hogy új pártja, a Fidesz nem fogja megnyerni a választásokat, de ez nem baj. (Ettől nyilván megállt az ütő újdonsült szaktársaiban, de ha nem számítottak ilyesmire, magukra vessenek.) Mármost vagy úgy van, ahogyan mondja, vagy nincs úgy, de ezzel más is pont így van, és akkor miért ne inkább ő, aki olyan embernek látszik, akinek semmi kedve holmi kultúrkampfokhoz például, és mielőtt csinálna valami marhaságot, azért előtte körülnéz.

Publicisztika

Bácsi kérem, hol lehet itt megemlékezni?

A múlt szombaton megint összegyűlt néhány száz náci, köztük néhány szerb meg német importfasiszta, ezúttal a budai Várban, és ünnepeltek. Valami "kitörésről" emlékeztek meg, arról, hogy ´45 februárjában pár ezer, nem fegyveres ellenfélre kiképzett SS meg nyilas rossz irányba próbált iszkolni, egyenest bele a ruszkik davajgitárjába. Volt nyilaszászló, horogkereszt, minden, ami tiltva van.

Belpol

Belpol

"Úgy látom, így lesz"

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke

A jelek szerint a Fidesz az egyetlen olyan politikai erő, amely a májusi választásokon komoly ellenfele lehet az MSZP-nek. Arról azonban, hogy egész pontosan mi a búbánatot csinálnának másként (és jobban), mint a mostani kormány, még édeskeveset árultak el a másra (és jobbra) szomjúhozó embereknek polgároknak. A hét végi programadó kongresszusig lapunk már nem bírta volna ki: Orbán Viktortól próbáltuk mindezt megtudni.

Belpol

Kulturális hírek

Filmszemle: eredményekAlig hagyott más produkciónak díjat a képünkön látható Fehér György Szenvedély című alkotása a 29. Magyar Filmszemlén: a fődíj mellett elnyerte a legjobb rendezés, a legjobb operatőri munka (Gurbán Miklós), a legjobb alakítások (Bánsági Ildikó, illetve megosztva Derzsi János és Dzsoko Roszics; utóbbinak egyúttal a Romani Kris - Cigánytörvény című Gyöngyössy Bence-filmben nyújtott alakítását is díjazta a zsűri) és a külföldi kritikusok díját is.

Belpol

A Fenyő-gyilkosság a tévékben: Fantomkép

Fenyő János halott. Hogy miért halt meg, és kinek a kezétől, nagyon kevesen tudhatják ebben az országban, és gyanítjuk, sokkal többen soha nem is lesznek. Nekünk például gőzünk sincs róla. Épp ezért az itt következő összeállítás nem is erről szól. Hanem arról, hogy az új és kevésbé új televíziók hírműsorai (amelyek szerkesztői szintén nem tudnak semmit) a gyilkosság utáni napokban milyen Fenyő Jánost konstruáltak maguknak és nézőiknek.

Belpol

Perek szélsőjobboldaliak ellen: Ítélet is meg nem is

Úgy tűnik, nem bírnak a magyar bírók fogást találni Szabó Alberten. Bár nagyjából mindig ugyanazt mondja, a közösség elleni izgatás vádja hol megáll, hol nem. Megfogták viszont - igaz, még nem jogerősen - azt a szkínhedet, aki részegen úgy megütött egy egyetemistát, hogy annak eltört az orrcsontja. Vele szemben alkalmazták először a Btk. 174/B paragrafusát, azaz faji, vallási csoport tagja elleni erőszak bűncselekményével vádolták a verekedő bőrfejűt. Valakitől pedig ő is hallja, amit nézetének vall.

Belpol

Az MSZP országos listája: Annyi arc ismerős

Az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásához és a területi listaállításhoz hasonlóan az MSZP országos listájára vonatkozó javaslat elkészítését sem kísérték komolyabb konfliktusok a párton belül. A választási bizottság és az országos elnökség által a múlt héten elfogadott lista a papírformát tükrözi, hiszen a szocialista miniszterek, valamint a párt és a frakció vezető tisztségviselői mind előkelő helyen landoltak.

Külpol

Külpol

Olaszország és a múltja: Önkritikai kiadás

Olaszországban áll a bál. Egy párizsi könyvújdonság, A kommunizmus fekete könyve, lázba hozta az értelmiséget és a vezető újságokat. A 850 oldalas könyv tanulmányai a kommunizmus gyászos fejezetei, a gyilkosságok, népirtások nagyon alapos és tragikus krónikái.

Külpol

Öböl-háború előtt: Az iraki csapda

Ha lesz új Öböl-háború, ez valamikor február 22., a naganói téli olimpia befejezése és március vége, a mekkai zarándoklat kezdete közötti hetekre várható, de lapzártáig legalábbis nem tört ki. A hét évvel ezelőttihez képest némileg megfogyatkozott létszámú szövetségesek katonailag viszont már ezen a héten készen állnak a támadásra, és ha minden igaz, a csehek, lengyelek, románok társaságában így vagy úgy mi is ott leszünk.

Film

Film

Nemzetközi írófesztivál: Egy prágai amerikai Budapesten (Michael March költő, könyvkiadó)

Idén április 20-25. között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Prágában azt a nemzetközi írófesztivált, melynek lelke, egy Európában élő amerikai költő, Michael March a minap Budapesten járt, hogy közelebbről vehesse szemügyre a magyar betűvető-felhozatalt. Jövőre ugyanis Magyar Napot terveznek - ennek az előőrse lesz az idei, Hrabal emlékének szentelt fesztiválon Petri György, akit olyan nagyságok mellett hívtak meg, mint Slawomir Mrozek, Robert Ferlinghetti, Robert Creely, Claudio Magris, Josef Topol vagy Ludvík Vaculik.

Könyv

Könyv

Mindenféle (Kanadai filmhét a Hunnia moziban)

Íme egy jó hír. Az állami propagandafőnökök mostanában egyre gyakrabban gondolják úgy, hogy az országukról külföldön alakítandó képnek hatásos formálója lehet néhány film. Ezért aztán itt-ott (de többnyire a Hunnia moziban) megjelennek a nemzeti filmbemutatkozások. Gyors egymásutánban láthattunk egy koreai, egy iráni és most, február 19. és 25. között egy kanadi filmhetet.

Zene

Zene

Film: Bogár (Julio Medem: Földön egy angyal)

Az úgynevezett spanyol új hullámból természetesen Almodóvart ismerjük, esetleg a szép nevű Bigas Lunát, de a hivatásos besorolók szerint Julio Medem is közéjük tartozik. Pedig sok közös nincs bennük, bár tény, hogy mind spanyolok, viszonylag fiatalok, és szeretnek bonyolult történeteket elmesélni.

Zene

A nép ópiuma: Nem félsz, Nemecsek? (Kincsestár - MTV 2)

Amikor az intendánsok, intendánshelyettesek és alintendánsok kinevezésével a MTV Rt. lassan olyanná lesz, mint a Pál utcai fiúk; amikor az rt egy volt operatőrénél megjelennek a végrehajtók, mert több évtizednyi munka után képtelen 600 ezer forintos jogos járandóságát kicsikarni a cégtől - akkor egyre nagyobb szimpátiával tekintek a műsorkészítő nemecsekekre. Különösen azokra, akiknek a hivatalosan - vagyis pénzügyileg és papíron - még csak nem is létező MTV 2-n még van kedvük nap mint nap szórakozni. S teszik ezt "ingyé" vagy divatos kifejezéssel élve, ló badzsetből.

Zene

Könyv: Emlékek kottából (Marcel Proust: Álmok, szobák, nappalok)

A könyv első kiadásai még a Contre Sainte-Beuve címet viselték meglehetősen érdemtelenül, mivel csak néhány írás foglalkozik az irodalomtudós módszerével. A rövid művekben inkább Az eltűnt idő nyomában című regény első futamai csendülnek fel Lóránt Zsuzsa szobrászművész érzékeny fordításában (ő egyébként több Proust-figurát is megformált már). A mesteri kiállítású kötet prózái 1908-1909 között születtek, ám jóval később jelentek meg. Ennek talán csak örülhetünk, mert elképzelhető, hogy a kiadás kudarca inspirálta a nagyregényt.

Lokál

Lokál

Munkásruha: Öltöző

Néhány évvel ezelőtt a kötöde, a farmerszabászat meg a szitanyomás volt a nagy üzlet, mostanában viszont a munkaruha-készítés vált népszerűvé. A gyártókat, forgalmazókat még az sem kedvetleníti el, hogy a munkásosztály mint olyan gyakorlatilag megszűnt.

Lokál

New York: Amerikai firka

Tíz nap New Yorkban csak arra elég, hogy az ember elszomorodja, mi mindent kihagyott. A hétnapos jetlaggel súlyosbított depressziót átvészelve aztán megszépülnek emlékeink: az Empire State Building tetőterasza és szuvenírparadicsoma, a Harlemben pitbullt sétáltató, gengszterrapet hallgató dílerek, Crown Heights uniformizált haszidjai, Chinatown olcsó kifőzdéi, a Cooler indiai acidmuzsikája, a Lower East Side alternatív kiskocsmái és a tévénézéssel töltött másnapos délelőttök sora.

Sport

Sport

Pisztráng-Endlösung (Ívódíj)

A magyar pisztránghorgászok elképedve fogadták, hogy két minisztérium közös rendelettel eltörölte a szivárványos pisztráng tilalmi idejét, így arra az ívás idején is szabad horgászni. A Narancs által megkérdezett minisztériumi főosztályvezető-helyettes arra hivatkozott, hogy a szivárványos pisztráng nem szaporodik Magyarországon, a horgászok érdekvédelmi szervezetének vezetője pedig arra, hogy úgyis kevés van belőle. A legtapasztaltabb hazai pisztrángtenyésztő szerint amellett, hogy a szivárványos bizonyíthatóan szaporodik legalább két patakban, az új szabályok veszélyeztetik az őshonos sebes pisztráng túlélését is.