Amikor az idegenvezető hajléktalan – Egy másik Budapest

Lokál

Egykori foglalt házak mentén, körbekerített parkok és templom mellett, leszerelt padok helyén vezetett az a városi séta, amelynek ezúttal a hajléktalanság volt a témája.

Sétát szervezett a hajléktalanság bemutatására A Város Mindenkié (AVM) csoport; egy érintett, Takács Attila és egy aktivista, Udvarhelyi Tessza – a Negyed6Negyed7 Fesztivál keretében – a VII. kerületben kalauzolta az érdeklődőket. A Blaha Lujza térről indult közel kétórás „túra” a várost a hajléktalan emberek szemével láttatta, miközben a lakhatásért folytatott küzdelemről, politikáról és mindennapokról, valamint személyes történetekről szóló beszélgetés egészítette ki az „idegenvezetést”.

false

 

Fotó: Németh Dániel


Az indulás a Blaha Lujza téren volt. Az aluljáróban megkerestük azt az emléktáblát, amelyet a ’89 decemberében történt fedél nélküliek – vélhetőleg első – demonstrációjának emlékéül állítottak. 1989-ben a hajléktalanok ülősztrájkot tartottak az aluljáróban, az esemény mementója a – tíz évvel később elhelyezett – tábla és a rajta lévő Álmodik a nyomor című Ady-vers egy sora: „Tiszta ágyat és tiszta asszonyt / Álmodik s vígan felkacag, / Kicsit több bért, egy jó tál ételt, / Foltatlan ruhát, tisztességet / S emberibb szavakat.” Az emlékezés mellett szó esett a közelmúlt hajléktalanpolitikai intézkedéseiről is, valamint a kicsit régebbi, 2010-es első kitiltási hullámról és az azzal szembeni fellépésről. A túra a Klauzál utcában folytatódott, a 13-as szám előtt újra megálltunk, de ennek nem volt jelentősége, hiszen errefelé szinte mindenütt üres házak állnak. Takács Attila, az AVM által oly sokszor hangoztatott lakhatási szegénységről, a szociális bérlakásrendszer hiányáról szólt néhány szót – erről picit részletesebben az Üres Lakások Menete kapcsán olvashatnak –, majd egyik személyes, kedvenc helyére vitt el minket, egy Nyár utcai épülethez, amelyről megtudhattuk, hogy alsó része egykor kaszinó volt, amit később a tulajdonos művészeknek adott ki műtermi célra, de 2010-ben amolyan (majdnem) foglalt ház lett belőle, ahol koncerteket, kiállításokat, szabad boltot szerveztek, a környékről bejártak a gyerekek, mert nyelvtanfolyamot szerveztek nekik, sőt egy alkalommal egy hetedik osztályos kisfiú az ott élő hajléktalanok segítségével készült fel a másnapi történelemdolgozatára, amire olyan jó jegyet kapott, mint azelőtt még soha.

A Klauzál téren a megváltozott funkciójú, körbekerített parkról és a piacról, mint a hajléktalan emberek egyik igen fontos munkalehetőségének helyszínéről esett néhány szó, rácáfolva ezzel (is) arra a közgondolkodásra, miszerint ezek az emberek nem akarnak dolgozni. „Sokan azt gondolják, hogy például a vasgyűjtés nem munka. Kíváncsi lennék arra a 8 órát irodában dolgozó emberre, aki aztán 12 órában a várost járva 1-2 kiló sörösdobozt vagy vashulladékot gyűjt… Persze ezzel nem azt mondom, hogy az irodai munka nem fontos” – jegyezte meg Takács.

Utunk ezután a Csányi utca 5-höz vezetett, ahol az AVM által szervezett egyik házfoglalásról mesélt a séta vezetője, kiegészítésképpen pedig Udvarhelyi Tessza „tartott kiselőadást” a Király és a Vasvári Pál utca sarkán lévő, romokban álló egykori foglalt házról. Egy másik házfoglaló példa történetét őrzi a Kazinczy utcában lévő Kőleves étterem épülete, amelyről ma már csak nehezen tudjuk elképzelni, hogy az egykori kóser mészáros boltjából kulturális és szociális célokra kialakított squat lett, ami bár csak egyetlen napot élt túl, utána némi – önkormányzati – időhúzás gyanánt két egymást követő télen hajléktalanszálló lett, mielőtt végleg megszabadult volna tőle akkori tulajdonosa.

false

 

Fotó: Németh Dániel


A barangolás egyik fontos pontjává vált a Király és a Nagymező utca sarkán lévő, nemrég körbekerített templom, amelyet állítólag nem a hajléktalanok, hanem az éjszaka arra járó, a templomot oldalba vizelő fiatalok miatt voltak kénytelenek ily módon körbevenni. Ennek kapcsán említjük meg, hogy jelenleg Budapesten 20 ezer emberre jut egy nyilvános vécé. Talán erről is a hajléktalanok tehetnek?

A városi séta egyszerre volt személyes és informatív, de ahogy Takács Attila fogalmazott: „az elsődleges cél a hajléktalanok helyzetének politikai környezetének bemutatása” volt, bármit is jelentsen ez. Ennél sokkal világosabbnak tűnt az a szintén Takács által hangoztatott célkitűzés, hogy a séta résztvevői leszámoljanak az otthontalanokkal kapcsolatos sztereotípiákkal.

Figyelmébe ajánljuk