Átszivárog a mennyezeten a víz, lehúzza a rolót a Planetárium

  • narancs.hu
  • 2017. május 18.

Lokál

Bizonytalan időre bezár az égboltszínház, milliárdos beruházásra lenne szükség.

Június 18-ától bizonytalan időre bezár a Planetárium, mert nem tudnak tovább küzdeni a természeti elemekkel. A fenntartó Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak nincs pénze még a renoválásra sem, nemhogy a korszerűsítésre. A pestbuda.hu azt írja, őszig biztosan zárva lesz, de lehet, hogy éveken át nem lesz elérhető az égboltszínház.

Az épület mára balesetveszélyessé vált, a lapos tetőszerkezet átengedi a vizet, egyes részeket teljesen le kellett zárni, máshol vödröket kerülgethetnek a dolgozók.

„A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat már mindent megtett, amit saját keretekből megtehetett, de már túlnőtt minket a feladat. A világon mindenhol közpénzből fedezik az ilyen intézmények rendben tartását, fejlesztését, ezt szeretnénk mi is elérni” – mondta a portálnak Lőrincz Henrik csillagász, előadó. „Milliárdos beruházásra van szükség, a technikai fejlesztést is beleszámítva. De az igazán sürgető feladat az épület felújítása, a kupolán kívül gyakorlatilag mindenhol vissza kell bontani a tetőt, és egy teljesen más konstrukcióval újjáépítenünk” – tette hozzá.

false

 

Fotó: Christo Wikipedia Creative Commons/Wikimedia

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.