Bátorság-díjat kapott Soros György

  • narancs.hu
  • 2019. április 21.

Lokál

Az üzletember szerint Orbán „szupergonoszt” faragott belőle.

A The Nature folyóirat és a Fertel Alapítvány bátorság-díját idén Soros György kapta – írta a Népszava. Az üzletember azok nevében vette át a díjat, akikkel az évek során együtt dolgozott, és akiket a hatalmon lévők démonizálnak, a nép ellenségének nyilvánítanak és el akarnak hallgattatni.

Soros azt mondta, Orbán Viktor és a kormánya „szupergonoszt” faragott belőle, de ő nem él Budapesten, mint mondjuk Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, akinek minden nap el kell viselnie az ellenségeskedést csak azért, mert a menekültek és migránsok jogait védi.

A díjjal járó tízezer dollárt az angol nyelvű Hungarian Spectrum blognak ajánlotta fel, amely állítása szerint fontos feladatot tölt be azzal, hogy elérhetővé teszi a világ számára azt, amit Orbán Magyarországon mond.

A Financial Times Soros Györgyöt választotta meg az év emberének

„Bárcsak ne lenne ennyi ellenségem" - nyilatkozta a lapnak Soros.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.