Lokál

Amikor már mindennek vége, mint rendesen, és az aranytartalékok - gazdag baráttól való kölcsönkérés, anyu kertjének lefosztása, vajkrémlopás a közértből - mind kimerülnek, eljön az a hasznos és áldásos időszak, hogy tükörbe pillantva, vagy még inkább fényképre nézve, megállapíthatjuk: bizony kövérek vagyunk, köszönhetően az igénytelenül és szükségből összeállított étrendünknek, ami nagyrészt szalonnabőrt és ipari alkoholt tartalmazott.

Három és fél nap hagyományőrzés a megfelelő helyen és módon: az augusztus huszadikához fűződő rendezvények közül a tizenharmadik budavári Mesterségek Ünnepe bőven a jó választások körén belül helyezkedett el.

Sokadikán rendszerint éjszaka van, mintha csak Istennek sem tellene a villanyszámlára, néha azonban még a holdat is takarékos üzemmódra állítja a jó öreg, és az eget elönti valami világosszürke izé, az úgynevezett nappal, a kellemetlen látogatók szezonja.

Az erdélyi falurombolás jelképévé vált település lassan feledésbe merül, a tóból kiálló templomtorony manapság legfeljebb játékfilmekben tűnik fel mint apokaliptikus vízió. Sokfelé szétszéledt egykori lakosai és leszármazottaik egyre fogyatkozó számban ünneplik a falunapot, amikor minden év augusztusának első szombatján összegyűlnek a víztározó partján álló emlékfalnál. A diktatúra bukása túl későn jött ennek a székely falunak, de a többinek sem hozott sok jót.

Ha egy pilótát megkérdeznénk, milyennek látja Székesfehérvárt, körülbelül azt válaszolná: "mint az újpalotai lakótelep plusz egy sétálóutca" - és a maga módján nem is mondana nagy hülyeséget. Tudjuk persze, hatásos és szép dolog a madártávlat, de a látvány megeszi a lényeget. Azt, hogy Székesfehérvár az egyik legizgalmasabb terep Magyarországon. A várost egy tipikus, semmiből felépült panelrengeteghez hasonlítani már-már szentségtörés, különösen ilyenkor, augusztus 20. táján. Ha komolyan vesszük, hogy ez a piros betűs nap elsősorban Szent Istvánnak állít emléket, nem feledkezhetünk meg Székesfehérvárról.

Veress Sándor, a hírhedt kolozsvári sorozatgyilkos a napfogyatkozás utáni péntek tizenharmadikán visszatér, és a helyi sátánimádók vezérül választják - adja tudtunkra a Heti Hirdető című tabloid, miután megcsodáltuk a széki illetőségű cover-girl tizenhat éves bájait, és átfutottuk az engedetlen béreseit húsevésre szoktatott kandisznókkal föletető mezőgazdasági vállalkozó és az iszákos apa zaklatása elől cigánytáborba menekült tízéves sepsiszentgyörgyi kislány kéthasábos balladáját. De nem csak a bulvársajtó modern Székelyudvarhelyen.

Van ugye az első szándékból indulatos hülye, aki bemegy a könyvesboltba, aztán megvásárolja, amit el akar majd olvastatni az unokáival, otthon pedig beteszi a polcra, természetesen épp a megfelelő betűhelyek közé, de úgy, hogy még évek múlva is belengi a kiemelt kötetet a nyomdák felejthetetlen és édes illata. A sokadikához szokott profi más utakat választ, hanyagolja az áfagyanús helyzeteket, mint búbosvöcsök a hullámvasutat.

Bombák robbannak, sok az utcagyerek és a lepukkant épület, a bazár tömve, a műemlékek meg köszönik, még mindig lenyűgözőek - ez az a pont, ahová az egyenlőségjelet szokás tenni. Aki pedig így tesz, az jó eséllyel marad ki a felismerésből, hogy ha valami, hát ez a város képes boldoggá tenni mindenkit, aki valaha is az akart lenni. A többieknek meg még mindig ott van Európa legnagyobb bevásárlóközpontja, az Akmerkez Mall.

Mi a közös Shelleyben, Tom Waitsben és Hidegkúti Nándorban? Az, hogy a végén, akárhogy is csűrték-csavarták, mindhárman Firenzében kötöttek ki. Snoblesse Oblige, azaz a vízidisznó is szeretne egyszer manőverezni a VIP-kikötőben, ezért az életben legalább egyszer el kell jutni a toszkán fővárosba. A tutti costi, vagyis mindenáron, ahogy az olasz mondja.

Mit jelent a Love Parade? Szeretetparádé? Békeünnep? Brokkolis rétes? Vagy szeretetfesztivál? Már sokan megpróbálták anyanyelvükre lefordítani a rendezvény nevét, de ennek nincs sok értelme, hiszen a Love Parade a világon mindenütt ugyanazt az üzenetet takarja: Music Is The Key, ahogy az idei mottó mondotta, a zene a kulcs. Ennek tudatában idén rekordmennyiségű fiatal gyűlt össze Berlin utcáin, hogy aztán a béke, a szeretet és az összetartozás jegyében ünnepeljenek együtt, immár tizenegyedik alkalommal.

Tegyük fel, megértük sokadika sokadikáját, és ez felhőtlen optimizmusra sarkall bennünket, múltunkra és annak fontosabb szereplőire vonatkozó gondolataink közé a megértés és megbocsátás bamba birkái bégetnek bele, mind több embertársunkban ismerjük fel a potenciális pénzes postást, vagy csak leendő bajok még ártatlan okozójának véljük őket, és mindezek következtében hangulatunk emelkedik, a sorsunk felett gomolygó sötét felhőket, úgy érezzük, a tekintetünkből áradó melegség oszlatja szét, túléljük, hisszük balgán. Ilyenkor persze társadalmi aktivitásunk is megélénkül, holott ezt igazán mellőzhetnénk - igaz, ez utóbbit bármi másról is elmondhatnánk.

Meleg útikönyvek, leszbikus krimik vagy traveszti sci-fik még nem kaphatók könyvesboltjainkban, de kétség nem fér hozzá, hogy évről évre színesedik a homoszexuális szcénánk. Mire lesz karizmatikus keresztény diznilendünk "Jézust válaszd Mickey egér helyett!" feliratú transzparensekkel, addigra lesz meleg kábeltévénk is. Most meg érjük be azzal, ami van: filmek, bevezetés a homoszexualizálás tudományába, reklámok, civil szervezetek, szubkulturális bárok és évente, mint a nyugati világ más nagyvárosaiban, meleg büszkeségi felvonulás, amely idén már hosszabb volt, mint egy anakonda, és négynapos, bő megmutatkozási program is járt hozzá, repülő primőr zöldségek nélkül.

Ljubljanát zöld vizű folyójáról, tyúklépésnyi utcáiról, miniházairól, mediterrán jellegű, de annál békésebb kávézóiról lehet felismerni, és manapság arról, hogy kevés a turista. De ha az ember leül tíz percre, előbb-utóbb fel fog tűnni, hogy itt mindig folyik valami falusiasan bájos, multikulturális matatás.

A permanens sokadika egyik rázós, de szerencsére ritkán előforduló pillanata, amikor a menthetetlenül hosszú, de inkább végtelen hétköznapok valamelyikén valaki valamiért pénzt küld, és a rutinból felhívott TeleBank - ilyenkor persze behízelgően nyájas - géphangja közli velünk, hogy számlánkon pénz található. Ezen azonban könnyű segíteni.