A kellemetlen összekötése a haszontalannal
Rohadt és nedves minden, nem nő tovább a szőr, nem köszön be Manyi néni többé, az ő fülébe is eljutott a hír: véglegesen leírtak minket, már a lépcsőház erkélyén felejtett csupasz fenyőfa miatt sem érdemes minket a lakógyűlés inkvizicionisztikus publikuma elé idézni, mert úgysem lehet, velünk nem, nekünk itt van az egyes vallások útmutatása szerint beígért sokadika, amikor a megfelelő messiás üzen, hogy most már biztosan nem jön, mert találkoznia kell a Szonáta presszóban egy ígéretes szőkével, akinek részben kapcsolatai vannak, részben az előző pasija kisinyovi felhőfejtő volt, és különben is olyan hülyén csináltuk a szertartásokat, hogy mindvégig vissza kellett fojtania a röhögést. És ilyenkor a közös képviselő becsúsztat az ajtó alatt egy cetlit, miszerint többé nem olvassa le a vízóránkat, nem tart igényt a közös költségeinkre, csak soha többé ne lássuk el lábjegyzetekkel a Házirendet, mert akkor szól a férjének, aki akkora fasz, hogy a Taurusnak külön kellett legyártania a kotont.
Ilyenkor nincs más hátra, mint lefogyni.
Az első reggel lemegyünk a közértbe, és odalépünk az eddig szinte teljes mértékben elhanyagolt tejtermékespulthoz, ahonnan ismeretlen dolgok bámulnak ránk, úgymint kefir, joghurt és csökkentett energiatartalmú író, amiben természetesen magunkra ismerünk. A legjobb választás a négyes kiszerelésben árusított kefir, ami egyben akciós is, de még hogy, négy ilyen izé csak 147 forint, azaz három forinttal olcsóbb, mintha külön-külön vennénk meg. Ha még telik az üvegekből, érdemes vásárolni hozzá zabkorpát, búzacsírát, zabpelyhet, rozspelyhet, mert ezekkel felturbózva olyanok leszünk, mint a helyi fitneszfasiszta orgánumban reklámozott agyonfiúk, sőt szerencsés esetben nyerhetünk egy húsznapos szardiniai üdülést, ahol a szárdok csak nekünk játsszák a szárd népdalokat.
Az első nap pokoli, olyan éhesek vagyunk, mint aki nagyon éhes, de elhatározásunk végleges, csak az egészen biztosan kalóriamentes dolgokban bízunk, mint például a tébékártya vagy az áfatartozás, de még így is meg-megbicsaklunk néha, amikor a Kövér Nyúl elénk libben, sétáltatásra várva. Csak az egészen elvetemült fogyókúrázók eszik meg a kedvesük kutyáját, jut eszünkbe, majd egy gyengécskén határozott mozdulattal a semmibe tereljük az ebet, hogy a hűtőszekrény finoman szinterezett ajtajára cuppanva sírdogáljunk kicsinyt, de épphogy, akár az egészen hülye rokonok vagy önnön nagyságukat káposztában mérő nemzetek.
A második napon hírnök jő, apró és büdös gázszámlás képében, aki váltig állítja, hogy itthon vagyunk.
- pki -
