Mintha élnél (Néha úgy tűnik, mintha vége lenne, pedig dehogy)

  • Para-Kovács Imre
  • 1999. július 1.

Lokál

A permanens sokadika egyik rázós, de szerencsére ritkán előforduló pillanata, amikor a menthetetlenül hosszú, de inkább végtelen hétköznapok valamelyikén valaki valamiért pénzt küld, és a rutinból felhívott TeleBank - ilyenkor persze behízelgően nyájas - géphangja közli velünk, hogy számlánkon pénz található. Ezen azonban könnyű segíteni.
A permanens sokadika egyik rázós, de szerencsére ritkán előforduló pillanata, amikor a menthetetlenül hosszú, de inkább végtelen hétköznapok valamelyikén valaki valamiért pénzt küld, és a rutinból felhívott TeleBank - ilyenkor persze behízelgően nyájas - géphangja közli velünk, hogy számlánkon pénz található. Ezen azonban könnyű segíteni.

Egyszerű esetben ilyenkor épp a helyszínen tartózkodik a főbérlő, aki már döbbent hallgatásunkból is levonja a megfelelő következtetést, és az automatához kísér minket, hogy szemérmes mosollyal elvegye az összeget, vagy ha ez nincs, akkor a pénzzel a zsebünkben megpihenünk kicsinyt a fotelban, majd a - piacgazdaság rákja néven is közismert - lelkiismeretünkre hallgatva, felhívjuk hitelezőinket, hogy akkor most lehet jönni és kifosztani, mert az milyen jó, amikor az ember már csak kétszázharmincezer forinttal tartozik.

Ezek a helyzetek megoldják a dilemmát, hogy mihez is kezdjünk a hirtelen és mindig váratlanul érkező pénzzel, vannak azonban olyan pillanatok, amikor sem főbérlő, sem hitelező, sem lelkiismeret, sem villanyszámlás nem tántoríthat el minket attól, hogy a bevételt zsebre gyűrve elinduljunk a Ráckert felé. Ilyenkor van aztán a baj, már ha bajnak nevezhető az a folyamat, ami a majdnem végéből egy éjszaka alatt megint ultrasokadikát csinál.

A Ráckert első pillantásra nem tűnik veszélyes helynek, hatalmas kapu szolgálja a kijövetelt, pulthegyek a rendelést és asztalok a kényelmes alvást, szóval semmi velőtrázó, le lehet ülni, aztán körülnézni, hogy most akkor akar-e itt valaki pókerezni?!

Általában akar.

Ilyenkor a zsebet melengető pénz és a kora nyárinak is nevezhető idő meghozza gyümölcsét, és a valakik által átutalt pénz hamarosan a krokodiloké lesz, vagy megfiadzik, bár ezen utóbbi jelenségre a közelmúltban nemigen akadt példa. Szóval maradjunk a természetes lefolyásnál, ász sorra hetes full, aztán treff flösre bubi póker, hogy most az egészen általános, ász kilences döpárra előhúzott ász tízes döpárról ne is beszéljek. Ilyenkor a villámgyorsan bekövetkező - úgynevezett - újra sokadikát még lehet odázni, az ember szociológust keres a tömegben, aki pénzt ad, majd később írót, aki ugyancsak, de végül eljön a pillanat, midőn érdemes a reggelre koncentrálni és betartalékolni valamit, hogy a záróra után kiválasztott objektumban még lehessen veszteni mondjuk dáma sorral a király sor ellen, vagy ász drillel bármi ellen, ami jön, hogy aztán egy kerthelyiségben valamikor reggel kilenc fele legyen min gondolkozni, legyen mit számolgatni, elég-e a Blaháig taxira.

A zseb ilyenkor klasszikus szellemvasút, az egyébként is bizonytalan kéz beletúr, és félve tapogat az összegyűrt papírok között, hogy melyik pénz, és ha melyik, akkor milyen címletű, aztán az igazság pillanatában előkerül valami beteg ezres, meg még két darab kétszázas, no és apróban hetven forint, a délelőtt meg telik, mintha, mintha bizony.

Para-Kovács Imre

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.