A legelső, és valljuk be, a legegyszerűbb megoldás az, amikor nálunk kevésbé bibliofil lakótársunk, aki momentán kinőtte lakóterét, úgy biztosít helyet az agyag Antall József-szobornak, hogy könyvtára egy jelentős részét lehelyezi a közös kuka mellé, amiből örömmel és felelőtlenül lehet szemezgetni. Egy ilyen alkalommal sikerült megszereznem az Ötperces bűnügyek című kötetet, sőt a Miért olyan kurva jó a Dietetikus egyház című, bőven illusztrált és másfél kilós merített papírra nyomott alapművet is.
Kétségtelen, hogy ilyen esetben a kínálat határozza meg a keresletet, miként akkor is, amikor a Népszínház utcai antikvárium előtti szemetesről kell lehalászni az át nem vett köteteket, legutóbb például a Kevés szóval nagy autót feltörni című, kifejezetten kerületi kiadványt, valamint a magyar rendőr szószedetet.
Ezek azonban csak tétova könyvtáralapítási kísérletek az ideiglenes hajléktalanpiacok kínálatához képest. Legutóbb például a Hunyadi téri piacon láthattam viszont a Műbőr lexikont vagy a Híres kijevi bűneseteket, ami lélegzetelállító pontossággal és kellő iróniával mutatja be a hetvenes évek Ukrajnájának életét a kriminalisztika tükrében. Itt már nincs jelen a sürgető kényszer, hogy ha nem visszük el, akkor hamarosan macskaalomként hasznosodik a mű, van idő szemezgetni a néha negyvenforintos csillagászati árat is elérő könyvek között. Kedvenc árusom, aki egyébként olyan arccal rendelkezik, hogy Spielberg statisztaszervezője hosszasan zokogna az örömtől, amennyiben rátalálna, de nem, csak nekem súgja a fülembe, hogy ezt a hetvenes évek hajnalán kiadott Albatrosz könyvet, amit épp a kezemben tartok, Habsburg Ottó adta el neki, azzal a kikötéssel, hogy semmiképpen sem értékesítheti nyolcvan forint alatt. Én hússzal nyitok, ő elsápad, és elkezd mesélni a szüleiről, akiket a darutollas rákosista fasiszta liberálisok a kamatadóval féltérdre kényszerítettek, majd fiáról emlékezik meg, aki a Koccintó nevű helyen harcolt Végh Ferenc alatt, de én csak mondom, hogy jó, akkor harminc, majd elviszem a zsákmányt.
Van aztán még a kifejezetten könyvekre és borsdarálókra kihegyezett bolhapiac a Petőfi Csarnok tövében, ahova nem lehet kerékpárt bevinni, de amikor a megőrzésről érdeklődöm, a helybeli szimpatikus, de baromi nagy ember azt mondja, hogy a lámpát vigyem magammal, mert leeshet. Dehogy, mondom, jól odacelluxoztam, mire nevet, én pedig bemegyek, hogy szemerkéljek a könyvdílerek választékából.
A placcon ott van minden, ami teljesen felesleges, és ami nagyjából értékelhető, de itt már az árak kicsit elszállásban: Albatrosz négyszáz, keresett pöttyös könyv néha majdnem ezer. Mindezek ellenére ide azért inkább, mint a kukákhoz, mondja társam, aki mindig a fejemben, aki ilyen odavetett mondatokkal szokott meggyőzni arról, hogy mégis skizoid vagyok, akkor is, ha nem iszom.
Egyébként a Népszínház utcai antikváriumban a múltkor megvettem A család tanácsadója című könyvet nyolcszáz forintért, és azóta is csoportokat szervez rá a matáv, vagy az izé, mahír, ibusz, gadnóz, hogy szórakozzanak.
Para-Kovács Imre
