Vámpírok bálja

szerző
- kk -
publikálva
1999/33. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sokadikán rendszerint éjszaka van, mintha csak Istennek sem tellene a villanyszámlára, néha azonban még a holdat is takarékos üzemmódra állítja a jó öreg, és az eget elönti valami világosszürke izé, az úgynevezett nappal, a kellemetlen látogatók szezonja.

A külvilág küldönceiről és elodázásokról

A kellemetlen látogatók általában kopogással jelzik jöttüket, amihez nagymértékben hozzájárul az a körülmény, hogy esetleges csengőnket működtető villanyunkat már rég kikapcsolták, jobbára maguk a kellemetlen látogatók, meghagyva nekünk a lehetőséget a fanyar elégtételre, elvégre milyen felemelő pillanat is az, amikor a gázszámlás nem tud becsöngetni a villanyszámlás miatt. Mindez azonban csak egy pillanat az ember és a közüzemi leolvasó életében, egy pillanatnyi tűzszünet a frontvonalak mentén,

felkészülési szakasz

és vihar előtti csend: aztán a leolvasó megunja a hiábavaló csengetést, és kopogtatásba kezd, mintha csak megérezné, hogy az odabent vergődő ember egyre kényelmetlenebbül érzi magát az ágy - ha megvan még - alatt vagy az egyébként úgyszólván csonkig lelegelt egykori szobanövény indáinak emléke mögött, ahol épp rejtezik. A kopogtatásra számtalan talpraesett válasz adható: megszólalhatunk érces hangon, tetszőleges, a kor divatja szerinti idegen nyelven - jelen történelmi és geopolitikai helyzetben az orosz javallott, még inkább a csecsen, de csecsenül még annyit sem tudunk, mint oroszul -, hátha ettől inába száll a közüzemi vámpír bátorsága; de felelhetünk szepegősre vett dinamikával is a kopogásra, hangunkban könnyeket remegtetve, magára hagyott gyermek akusztikus álorcáját öltve fel; és ha beszéd közben befelé vesszük a levegőt, akkor nemcsak hogy megrázó élethűséggel idézhetjük fel az épp szívinfarktusával viaskodó lakó fantomját, de még a művelet közben beszívott rovarféleségekre is számíthatunk, étrendünket színesítendő, bár ettől jóllakni éppoly valószínűtlen, mint beteljesedni látni a reményt, hogy a kopogtató egyén a végén mégiscsak elszelel. És miért is tenné ezt: ha mégis odébbállni támadna kedve, hamarosan visszatér, ezért okosabb, ha ajtót nyitunk, és férfias daccal szegülünk szembe a közüzemekkel, illetve képviselőjükkel. Tápászkodjunk fel, elvégre ütött a

kitolási szakasz

órája, melyet, pusztán allegorikus természetű lévén, még nem adtunk se el, de még csak zálogba se. Az ajtóban álló közalkalmazottal szemben aztán tetszésünk szerint elbánhatunk: a hatás, mellyel látványunk szolgál, sokadika egy bizonyos szakaszának elteltével bárkiből kihozná, ha a részvétet nem is, de a pánikreakciót bizonyosan. Játsszunk rá, fellépti díjunk, ha soványka lesz is, bízvást nem marad el. Nézzünk, ha lehetséges -a díjbeszedők között aránytalanul magas számban képviseltetik magukat a törpetermet felé tangenciáló polgártársaink, bár lehet, hogy ezt csak mi érezzük így, méltatlan helyzetünk sziklafokára képzelve mintegy önmagunkat -alulról. Pillantásunk legyen, ha már nem eleve is az, diszfokuszált, a kérdésekre adjunk kitérő, minden elől kitérő választ, konkrét pénzkövetelés esetén kezdjünk el kotorászni fiktív, virtuális, végső baj esetén -márpedig mindig végső baj van, a sokadikák bajrepertoárja általában a végső bajjal indul -valóságos zsebeinkben, miközben, ha van hozzá pofánk, legeltessük szemünket a közüzemi vámpír arcán elterpeszkedő elégedett mosolyon: hamarosan hamvába horgad az. Jól kitoltunk vele, véljük bután, miután minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy pénzünk nincs, nem volt, nem van, és nem is lesz soha, Magyarország-szerte már rég bekövetkezett az áhított és ígért fellendülés, a pannon polgár irigyelt példaképe a mögötte lemaradva kullogó külvilágnak, már a díjbeszedő is minimum BMW-vel jár díjbeszedni, útját meghitt csevej kíséri, léptei nyomán orchideák és fohászok fakadnak, csak nekünk

nincs

egy fillérünk se változatlanul, és nem is lesz soha, ha meggebedünk, akkor se, kölcsönkért fejfák alatt nyugszunk majd, hitelezőinkké avanzsált kukacok mérges mormolása piszkol majd bele az üdvözült sírszomszédaink számára celebrált hárfa- és cselesztafutamokba.

- kk -

szerző
- kk -
publikálva
1999/33. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...